Kilépett a Jobbikból a párt egyetlen roma országgyűlési képviselője

Függetlenként folytatja Varga Ferenc a parlamenti munkát, így már csak nyolc képviselőből áll a Jobbik frakciója. Független országgyűlési képviselőként folytatja Varga Ferenc, aki tavaly a Jobbik jelöltjeként került fel az ellenzék közös listájára.„A tavaly áprilisi választások után munkámat a körülményekhez képest igyekeztem mind a Parlament falain belül, mind azon kívül is a lehető legjobb tudásom szerint végezni. Hosszú hónapok őrlődése után azonban mostanra rá kellett jönnöm, hogy a Jobbik frakciójában ezt a munkát nem tudom hatékonyan tovább folytatni” – írja Facebook-posztjában. „Hiszem ugyanis, hogy a jelenlegi helyzetben minden ellenzéki pártnak…

Tovább olvasom

Rengetegen kapnak gyanús számokat tartalmazó gázszámlákat az MVM-től, sok a panasz

Előfordul, hogy valaki normál életvitel mellett egyszer 87 ezres számlát kap, aztán meg egy 900 forintost. A szakértők pedig megállapították, hogy az MVM kommunikációja zavaros, átlag ember számára teljesen érthetetlen. Az egyik, érthetetlen számlák miatt létrejött Facebook-csoportnak több mint 90 ezer tagja van. Azt állítják: a felhasználók számára nem érthető az MVM ügyfélszolgálatának kommunikációja a problémás ügyekben. Ahogy arról korábban olvashattunk, a rezsicsökkentés csökkentése után ugyan úgy tűnt, a több generációs, közös gázórát használó, legfeljebb négy önálló lakással rendelkező, társasháznak nem minősülő ingatlanok nehéz helyzetbe kerülnek, a kormány végül módosított…

Tovább olvasom

Tiborcz István tovább növelte tulajdonrészét a Waberer’s-ben

Tiborcz István cége, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. december 12-én megvette Jellinek Dánieltől a Geraldton Invest Zrt-t, amely 2,11 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a Waberer’s-ben, így a novemberi részesedés vásárlásával együtt hivatalosan már 28,87 százaléka van Európa egyik legnagyobb fuvarozócégében. Jellinek Dániel rendszeresen üzletel a miniszterelnök vejével: 2020-ban ő vette meg a miniszterelnöki vej Appeninn-részvényeit, tavaly Tiborcz tőle vette meg a Diófa Alapkezelőt és a Gellért Szállót. Pedig az utóbbiról az Indotek Csoport tulajdonosa 2020-ban a Válaszonline-nak még azt mondta, hogy bár folyamatosan jönnek az ajánlatok, de annyira büszke rá, hogy nem akarja eladni. Nem ez volt az egyetlen nagy…

Tovább olvasom

Egy órán keresztül senki sem segített az elesett 85 éves néninek, elmentek mellette

Az Országos Mentőszolgálat egy nyolcvanas évei közepén járó nő esetéről posztolt a közösségi oldalán. A mentősök szerint a bottal járó 85 éves nő megbotlott és elesett Budapesten. Megsérült, de sikerült elmásznia egy padig, ahová leült. Az elmondása szerint több járókelőt is próbált megszólítani, hogy hívjon neki mentőt, de senki sem állt meg segíteni neki. Közel egy órát üldögélt így a hidegben, mire végre egy jólelkű köztisztasági alkalmazott felfigyelt rá, és értesítette a mentőket, akik percek alatt a helyszínre értek, csillapították a fájdalmait, majd súlyos sérüléssel kórházba vitték. Ha szeretne tájékozott…

Tovább olvasom

Sokkal kevesebb élelmiszert vettek a magyarok, mint egy éve

Óriási spórolásba kezdtek az ételeken is az emberek – bezzeg a benzint vitték, mint a cukrot. Egészen megdöbbentő számokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal a 2022. novemberi vásárlási szokásokról. A kiskereskedelmi üzletek forgalma 0,6 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, de ennek a minimális növekedésnek az egyetlen oka az, hogy rengeteget vásároltak az emberek az akkor még 480 forintos benzinből. A benzinkutak forgalma 27,7 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, minden máson azonban nagyon komolyan spóroltak a magyarok – szemlézi a KSH adatait a HVG.hu. Az élelmiszer-kereskedelemben…

Tovább olvasom

Sajtófőnöke állítja: Orbán maga fizette a római luxusebédet

A Blikk szerint a római magyar nagykövetség állta a cechet, de Havasi Bertalan szerint ez nem igaz. Mint arról mi is írtunk, Orbán Viktor és felesége az elegáns La Bussola nevű étteremben ebédelt, miután lerótta kegyeletét XVI. Benedek emeritus pápa ravatalánál. A La Repubblica cikke szerint többek között katalán módra elkészített homárt evett. A Blikk csütörtöki számában azt írta: az ebédet, amelyet Orbán és felesége, Lévai Anikó az olasz tengerparton fogyasztott el kedden, a római magyar nagykövetség fizette. Ezután kereste meg a Telex Havasi Bertalant, a kormányfő sajtófőnökét, aki azonban cáfolt: „Azt javaslom, hogy…

Tovább olvasom

Végrehajtókat küldött a Momentum képviselője a külügyminisztériumra

A jogerős ítélet szerint a minisztériumnak ki kellene adnia a lélegeztetőgép-biznisz dokumentumait, ám ezt egy év alatt sem teljesítették. Vajon mit kell ennyire titkolni? Tavaly januárban beperelte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot Tompos Márton, a Momentum szóvivője (ma már országgyűlési képviselője), mert a minisztérium nem teljesítette a közérdekű adatigénylést. A Momentum politikusa 2021-ben fordult a tárcához, és a koronavírus-járvány elején vásárolt lélegeztetőgépek beszerzésének, illetve beüzemeltetésének dokumentumait szerette volna kikérni. Tompos korábbi bejegyzése szerint a KKM-től azt a választ kapta, hogy ezek döntés megalapozó anyagok, és a minisztérium nem minősül adatgazdának. A bíróság első-…

Tovább olvasom

Lezárták a Margit-szigetet, miután egy vaddisznó szabadon kószált, egy kutya pedig meg is kergette – videó

Már a hír első fele is meglehetősen ritkaságszámba megy, valahogy sikerült odakeverednie a vadállatnak. Szerencsére azonban nem támadt rá senkire, sőt, a vaddisznót kergette meg egy kutya. Szabadon kószáló vaddisznó miatt lezárták a Margit-szigetet délután fél öt körül – írta rövid közleményében a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Több bejelentést is kapott a rendőrség az állatról, ezért egy ideig biztonsági okokból nem engedték be a szigetre a járműveket és a gyalogosokat, valamint értesítették az illetékes vadásztársaságot is. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 16 óra után megjelent Facebook-posztja szerint átmenetileg szünetelt a 26-os busz közlekedése, de 17 óra…

Tovább olvasom

Pintér Sándor évenkénti értékelést szeretne a tanároknak, a rosszul teljesítők fizetését csökkentenék

Tíz kompetenciaterületen is jól kellene szerepelniük a pedagógusoknak, az éves teljesítmény tekintetében pedig csak a „legjobb” 20% kaphatna több fizetést az átlagnál. Az értékelésen legrosszabbul végző 20%-ot pedig fizetéscsökkentéssel sújtanák. Évente elvégzett belső teljesítményértékelést kellene bevezetni az oktatási-nevelési intézményekben – olvasható egy belügyminisztériumi dokumentumban, amelyet a Népszava szerzett meg. A lap szerint a terv egy olyan teljesítményértékelésről szól, amelyben a tanárok és az igazgatók minden tanév elején három számszerűsíthető teljesítménycélt leírnak – például vállalja, hogy legalább hat, szellemi és testi fejlődést szolgáló külső programot szervez az osztályának, vagy hogy 6 százalékkal csökkenni…

Tovább olvasom

Homárt és polipsalátát ebédeltek Orbánék, miután lerótták a kegyeletüket az elhunyt volt pápánál

Róma tengerparti, Ostia nevű negyedében ebédelt kedden Orbán Viktor és Lévai Anikó, miután napközben lerótták kegyeletüket a Szent Péter-bazilikában XVI. Benedek pápa ravatalánál – számolt be a La Repubblica. A lap szerint a miniszterelnök a tengeri fogásokra specializálódott, La Bussola nevű étteremben katalán módra elkészített homárt rendelt, felesége pedig polipsalátát és halpástétomot evett. Orbán az étterem tulajdonosának elmondta azt is, mennyire jól érzi magát a Ostiaban és milyen szépnek tartja a tengert, valamint a fogásokról is elismerően beszélt. Egy másik olasz portál, a Canale Deici szerint Orbánék a követség munkatársaival érkeztek az étterembe, ahonnan a…

Tovább olvasom