Argentin sajtóhírek szerint hatvanéves korában meghalt Diego Maradona. Maradonát november elején koponyaűri vérzés miatt műtötték meg. Az akkori beszámolók szerint a műtét komplikációmentes volt, ennek ellenére – alkohol elvonási tünetek miatt – néhány nappal tovább a kórházban tartották őt. Összesen nyolc napig feküdt benn, mielőtt kiengedték volna. Maradona a nyolcvanas évek legmeghatározóbb futballistái közé tartozott. Az argentin válogatott szerelését 1977 és 1994 között összesen 91-szer viselhette, ezeken 34 gólt szerzett. Legnagyobb sikere egyértelműen az 1986-os világbajnoki cím, ahol szinte egymaga vezette győzelemre válogatottját. Aktív sportolói karrierje 1997-ig tartott a Napoli után egy…
Tovább olvasomKategória: Sport
Esélytelen volt a DVTK a Fehérvár otthonában
A MOL Fehérvár 3-0-ra legyőzte a vendég Diósgyőrt vasárnap, a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának záró mérkőzésén. Az első félóra hazai fölényt hozott, több helyzetet dolgoztak ki a hazaiak, egy alkalommal a gólvonalról kellett tisztáznia a vendég védelemnek. A Diósgyőr erejét felemésztette a védekezés, a félpályát átlépve elfogyott a tudományuk a vendégeknek. A fehérvári próbálkozások a 36. percben hozták meg eredményüket, Nikolics Nemanja talált be. A bekapott gól felpaprikázta a borsodiakat, akik kezdeményezőbbé váltak ugyan, de a szünetig igazi veszélyt nem jelentettek a Fehérvár kapujára. A második félidő eleje…
Tovább olvasomFekete Laci végleg visszavonul, de még egy utolsó súlyt kiemelt videójában
Fekete László 1988-1997 között a Magyarország legerősebb embere cím birtokosa volt. 1985. augusztus 7-én állított fel először világrekordot malomkőhajításban. Rendszeresen szerepelt tévéműsorokban, 2006-ban pedig a választásokon is elindult, a tatabányai választókörzetben az MDF jelöltje volt. A befejezést bejelentő videójában arról beszélt, hogy nem a fizikális erejével van probléma, hanem a „vázával”. Azt is elmondta, hogy már egy ideje gondok vannak a térdével, az orvosát is felkereste emiatt. Újra nagyobb súlyok emelésére készült, de az orvos ezt gyakorlatilag megtiltotta neki. Az orvos azt mondta neki, hogy ha tovább csinálja önmaga „kínoztatását”, akkor el…
Tovább olvasomLegyőzte a törököket és feljutott Európa legjobbjai közé a magyar válogatott
A labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának zárómeccse előtt már biztos volt, Magyarország nem eshet ki, de még feljuthat a legjobb 16 csapat közé. Ehhez a törököket kellett legyőzni, ami Sigér Dávid góljával, és Varga Kevin nagyszerű szólójával össze is jött. A meccs jelentős részét uralta a magyar csapat, és rászolgált a sikerre. A futballválogatott szeptember elejétől nyolcadik mérkőzését játszotta, és két döntetlen mellett az ötödik győzelmét érte el. Most mindössze 4 légióssal állt fel a csapat, nagyon régen fordult elő hasonló. Akik a német klubokban futballoznak, vagyis Gulácsi Péter, Willi…
Tovább olvasomHa lesz vakcina, elképzelhető, hogy megtartják az olimpiát jövőre
Tokióba látogatott Thomas Bach. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke az ötkarikás játékok lehetséges megrendezési módjáról tárgyal a szervezőkkel. A japán miniszterelnökkel, Szuga Josidével történt egyeztetése után Bach úgy nyilatkozott, valószínűleg csak koronavírus elleni vakcinával beoltott résztvevők, illetve nézők érkezhetnek majd Tokióba. „A NOB mindent meg fog tenni ennek érdekében, feltéve, hogy addigra lesz vakcina.„ – mondta Bach. Az idei évről elhalasztott olimpia a tervek szerint 2021 július 23-án kezdődik.
Tovább olvasomHárom játékost is nélkülüznünk kell a szerbek elleni focimeccsén
Gulácsi Péter és Willi Orbán kisebb sérülés, Sallai Roland pedig a karanténszabályok miatt elhagyta az Európa-bajnokságra kijutott magyar labdarúgó-válogatottat, amely vasárnap 20.45-től Szerbiával találkozik a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának szombati beszámolója szerint az RB Leipzig kapusa kisebb sérülése ellenére vállalta a játékot csütörtökön az Izland ellen 2-1-re megnyert pótselejtező döntőjében, de gyógyulása érdekében néhány napot pihennie kell, így távozott Telkiből. Klubtársa, Orbán a sorsdöntő találkozón szenvedett kisebb izomhúzódást, ezért ő is visszatért Németországba. A Freiburg támadója a német karanténszabályok miatt utazott vissza, hogy…
Tovább olvasomTragédia: koronavírus következtében hunyt el világbajnoki érmes atlétánk
Horváth Attilát hosszú ideje ápolták már intenzív osztályon a fertőzéssel, szervezete végül feladta a harcot. Mindössze 53 éves volt. Koronavírus fertőzésben elhunyt Horváth Attila, egykori diszkoszvető, közölte pénteken az ugytudjuk.hu. A lap úgy értesült, hogy hosszú ideje küzdött a fertőzéssel, hetek óta kezelték intenzív osztályon. 53 éves volt. Horváth az 1991-es tokiói Világbajnokságon nyert bronzérmet, amivel a magyar atlétika első világbajnoki érmese lett. Az 1992-es barcelonai Olimpián 5. lett. 444.hu
Tovább olvasomMagyarország drámai végjáték után kijutott az EB-re, 2-1-re legyőztük Izlandot! – videó
Elképesztő, mi zajlott tegnap az EB-selejtezőn. A 11. perctől Izland vezetett és úgy tűnt, ki is tudja húzni a mérkőzés végéig. A 88. perc elején még mindig az északiak vezettek, ám három perc alatt két gólt berámoltunk, így a véghajrában a magunk javára fordítottuk a veszni látszó meccset. Ott vagyunk az Európa Bajnokságon! Magyarország 2-1-re legyőzte Izlandot az Eb-pótselejtezőn, ezzel kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra. Izland a 11. percben megszerezte a vezetést, a csereként beállt Loic Nego a 88. percben egyenlített, majd jött Szoboszlai Dominik, és egy távoli lövéssel a…
Tovább olvasomAmire mindig van pénz: Átvállalja a kormány a focisták fizetésének egy részét
A bejelentett, következő 30 napra érvényes rendkívüli intézkedések szerint az állam adókedvezmények, bértámogatások és ágazati kedvezmények formájában segíti a vállalkozásokat; pontokba szedve szabályozzák, hogy mely vállalkozások milyen kedvezményre, illetve támogatásra jogosultak. Az egyik passzus szerint „a munkaviszonyban foglalkoztatott személy bruttó munkabére ötven százalékának megfelelő összegű, munkaerőpiaci program szerinti támogatás nyújtható”, ezen kívül szociális, szakképzési és rehabilitációs hozzájárulást sem kell fizetniük cégeknek. Az érintettek között szerepelnek a profi sportolók és sportegyesületek, köztük a labdarúgóklubok is. Az Mfor.hu januári beszámolója alapján egy átlagos magyar csapatnál 2018-ban a focisták bére éves szinten 1,3 milliárd forint volt, ami havi szinten 108 millió.…
Tovább olvasomMegvan, ki lesz a Mezőkövesd új edzője
A csakfoci.hu szerint Pintér Attila a legesélyesebb a Mezőkövesd futballklub edzői posztjára. A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy meg is egyeztek a felek, a szakember pedig aláírta az egy plusz egy évre szóló szerződését. Az 54 éves tréner 2016-ban már irányította a Mezőkövesdet, majd másfél éven keresztül a Puskás Akadémia vezetőedzője volt. Kuttor Attila 2017 októberétől 116 tétmeccsen irányította a Mezőkövesdet, ebből 46 mérkőzést megnyert a csapatával 29 döntetlen és 41 vereség mellett. Az előző idényben az NB I-ben 4. lett a csapat, és döntőt játszott a Magyar Kupában, az új évadban…
Tovább olvasom