A tudat hatással van a testre, és ez fordítva is igaz, a test is a tudatra. Éppen ezért fontos az év minden szakában a testmozgás, jelen esetben különösen a kinti mozgásformák előnyben részesítése. Ebben a megváltozott helyzetben sokaknál a sportolás háttérbe szorult, a home office kényelmébe ragadva kevésbé mozdulnak ki, pedig napi 25-30 perc mozgás a szabad levegőn csodákra képes. Azonban nem mindegy, hogy hogyan fogunk neki egy-egy kinti sporttevékenységnek, érdemes tisztában lenni az alap tudnivalókkal – szakértő tippjeivel. Ebben a felfordult és már lassan megszokott helyzetben a negatív gondolatok…
Tovább olvasomKategória: Sport
Megtámadták a játékvezetőt egy focimeccsen, kikergették a pálya közeléből is – videó
Az alacsonyabb ligákban gyakran nem könnyű a bírók élete. A jelek szerint nem csak Magyarországon, külföldön sem egyszerű a játékvezetők élete az alacsonyabb ligákban. Egy bolgár negyedosztályú mérkőzésen például az egyik csapat játékosai a szurkolókkal közösen próbáltak bántalmazni egy bírót, aki gyorsan félbeszakította a találkozót, majd kereket oldott. A felvételen az látszik, ahogyan az egyik játékvezető nehezményez valamit a játékvezetőnél, aki emiatt sárga lapot ad neki. A FUTBALLISTA EKKOR MEGPRÓBÁLJA MEGÜTNI ŐT, MAJD ELKEZDI KERGETNI – NÉHÁNY PÁLYÁRA ROHANÓ SZURKOLÓVAL EGYETEMBEN. A sporttárs a rendezők segítségével ezután az öltöző felé veszi…
Tovább olvasomTatár György újra Diósgyőrben – videó
A legendás exfutballista, Tatár György újra a Diósgyőrt erősíti szakmai hozzáértésével. A DVTK saját nevelésű, kétszeres kupagyőztes, tizenegyszeres válogatott labdarúgója, a Diósgyőr aranycsapatában játszott, majd a spanyol Castellon együttesét erősítette labdarugói pályafutása végéig. Tatár a DVTK Labdarúgó Sportakadémiára játékosmegfigyelőjeként tért vissza. A Napos oldal magazin legutóbbi – századik – adásában interjút is készítettek vele:
Tovább olvasomTragédia: Fejen találta a korong a fiatal hokist, nem élte túl
Hiába volt rajta fejvédő, telibe arcon találta a nagy erővel meglőtt korong, néhány nap küzdelem után elhunyt. Elhunyt Timur Fajzutgyinov 19 éves orosz jégkorongozó, miután junior csapata pénteki mérkőzésén fejen találta a korong. A liga és a klub keddi közleménye szerint a szentpétervári Dinamo hátvédjét a rájátszásban a Lokomotív Jaroszlavl elleni találkozón a harmadába nagy erővel belőtt pakk talált el. Fajzutgyinovon volt fejvédő, de az arcát érte a lövés. Ettől összeesett, majd gyorsan a jaroszlavli kórházba szállították. Az orvosok három napig küzdöttek az életéért, de nem tudtak rajta segíteni. (444.hu)
Tovább olvasomEgész gócpont alakulhat ki a fővárosban a vívóversenyen terjedő Covid-fertőzés miatt, remek ötlet volt idehozni az eseményt
Már nem két, hanem nyolc pozitív esetről tudni hivatalosan és még mennyi lehet, akinél még nincsenek tünetek? Erről sem szereztünk volna tudomást a hazai híradásokból, a külföldi érintettek azonban kitálaltak, így nem sikerült titokban tartani, hogy valószínűleg nagy hiba volt a nemzetközi eseményt hazánkba hozni. Nem túl biztató az olimpiára nézve, hogy a vívás egyéves leállása után megtartott első nagy nemzetközi versenyen, aminek a házigazdája a magyar vívószövetség volt, megjelent a koronavírus. Ráadásul nemcsak annak a Budapesten versenyző görög vívónak lett pozitív a tesztje, akinek az esetéről – nem a…
Tovább olvasomMég egyetlen csapat sem maradt bent olyan helyzetből, mint amibe a DVTK került
Ha mégis sikerülne bent maradnia a Diósgyőrnek az első osztályban, történelmet írna ezzel. A Nemzetisport.hu összeállítása rámutat a nehéz helyzet lényegére. A DVTK labdarúgócsapata szombaton 0–0-s döntetlent játszott a Budapest Honvéddal. Ez azt jelenti, hogy 26 forduló után, 23 ponttal áll a 12. helyen a Diósgyőr. A Mezőkövesden vasárnap 2–1-es vereséget szenvedő Budafok a 11. 26 ponttal, a 10. helyen jobb gólkülönbségének köszönhetően az ugyancsak 26 pontos, szombaton az MTK-tól 3–0-s vereséget szenvedő ZTE áll, míg a Honvéd 29 ponttal a 9. A labdarúgó NB I-ben a 2015–2016-os idény óta, attól kezdve, hogy…
Tovább olvasomA tomboló járvány közepén kell Magyarországnak nemzetközi vívóversenyt rendeznie – valaki már be is hurcolta a vírust
Elméletileg a versenyzők teljesen elzártan, egy buborékban élnek, de ha valaki a buborékon belülre hozza a fertőzést, akkor mi lesz? Mert ez történt. A magyar vívók sportsikerei mellett (Márton Anna arany-, Szilágyi Áron ezüst-, Pusztai Liza bronzérmet szerzett) sajnálatos módon egy pozitív covidtesztet is hozott a szombati nap a budapesti kardvívó világkupán. A koronavírus-járvány miatti egyéves leállást követően a budapesti olimpiai kvalifikációs világkupa az első jelentős nemzetközi verseny, amit megrendeztek. Legfőként a Magyar Vívó Szövetségnek köszönhetően, amely a nemzeti sportszövetségek közül elsőként és egyedüliként vállalta az esemény lebonyolítását, még a…
Tovább olvasomNem adta meg a gólt a játékvezető, egy pontot szerzett a Honvéd ellen a Diósgyőr
Az OTP Bank Liga 26. fordulójában a borsodi csapat fogadta a budapesti egyesületet, a mérkőzés 0-0-ra végződött. Ezzel a DVTK hiába szerzett egy pontot, még mindig az utolsó pozíciót foglalja el az NB1-es tabellán. A mérkőzés elején egyik csapat sem kockáztatott, így többnyire a pálya középső harmadában folyt a játék komoly helyzetek nélkül. A Diósgyőr ugyan valamelyest többet próbálkozott, de a távoli kísérletek nem jelentettek veszélyt – írja tudósításában a Minap.hu. A folytatásban inkább csak meddő mezőnyfölényben futballozott a fővárosi gárda, amely azért így is veszélyesebb volt. A 65. perctől…
Tovább olvasomA kishúgát a kutyatámadásnál hősiesen megvédő kisfiú hivatalosan a WBC bokszvilágbajnoka lett
Végre egy szívmelengető hír ebben a nehéz időszakban. A kisfiú hősként viselkedett és saját testi épsége árán is megvédte kishúgát a megvadult kutya támadásától, erre pedig a boksz-világszervezet felkapta a fejét. A Facebookon jelent meg erről a hír és a kép is: „A történelem leginkább megérdemelt világbajnoki övét kapta meg Bridger Walker, az a kisfiú, aki egy németjuhász kutya támadásától védte meg kishúgát. Összesen 90 helyen kellett összevarrni a testét, de fellépésével megvédte hároméves kistestvérét a biztos haláltól. Utána pedig meggyőzően érvelve kijelentette: „Ha valakinek meg kellett volna halnia, az…
Tovább olvasomKikeltek a Diósgyőr szurkolói ellen, szerintük elfogadhatatlanul viselkedtek a kupameccs közben
A Kelen SC női csapata közleményben fejezte ki felháborodását. A női Magyar Kupa negyedik fordulójában a Diósgyőri VTK 2-2-es rendes játékidei eredményt követően tizenegyespárbajban jutott tovább a Kelen SC ellen. A vendégcsapat közösségi oldalának beszámolója szerint azonban mégsem az izgalmas párharc miatt marad emlékezetes a találkozó, hanem a diósgyőri szurkolók viselkedése miatt. A fővárosi együttes a közleményében kiemeli, ami a pályán, a vonalak között zajlott, az valóban méltó volt egy kupa negyeddöntőhöz, a továbbjutásról döntő tizenegyesek alatt azonban egy szomorú dolog történt, elrontva az egész küzdelem hangulatát és igazi tétjét. – A pálya melletti…
Tovább olvasom