A Fidesz-közeli megmondóember nem szimpatizál a hétszeres világbajnok brittel, aki élesen kinyilvánította véleményét a Magyar Nagydíj előtt Orbánék LMBTQ-ellenes törvénye miatt. Deák Dániel Lewis Hamiltont provokátornak tartja. Deák Dániel kormánypárti megmondóember boldog. Ezt onnan lehet tudni, hogy mosolygós fejecskét posztolt a Facebook-oldalára nem sokkal azt követően, hogy Max Verstappen, a Red Bull Formula–1-es versenyzője drámai körülmények között megnyerte az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjat, és ezzel az egyéni világbajnoki címet is. A XXI. Század Intézet vezető elemzője azt is megmagyarázta, miért örül annyira a holland diadalának: legyőzte a rendszeresen politikai provokációkat végrehajtó –…
Tovább olvasomKategória: Egyéb
Óriási csatában nyert a DVTK és átvette a vezetést a tabellán!
Mivel a Vasas csak döntetlent játszott Ajkán, így a téli szünetben a Diósgyőr áll az élen az NB II-ben. Egyetlen ponttal előzi meg a tabellán a borsodi együttes a feljutásra nagy esélyesnek tartott Vasast és néggyel a Kecskemétet. Óriási csatában győztük le a Csákvárt. Az évad döcögősebb kezdése után nagyon belelendült a miskolci csapat és sorban jöttek a győzelmek. A mérkőzés részleteit a Nemzetisport.hu írta meg. LABDARÚGÓ NB II 20. FORDULÓ DIÓSGYŐRI VTK–AQVITAL FC CSÁKVÁR 3–2 (0–1) Diósgyőr, 1551 néző. Vezette: Takács János (Szilágyi Norbert, Benkő Róbert).DIÓSGYŐRI VTK: Póser – Eperjesi, Hegedűs J.,…
Tovább olvasomMagyar orvosok minden eddiginél hatásosabb Covid-gyógyszert találtak
Holló András és csapata eredetileg egy olyan gyógyszeres terápiát szeretett volna létrehozni, ami csillapítja a koronavírusos betegek szorongását és halálfélelmét. Ehhez képest sikerült a Covid-19 ellen eddigi leghatékonyabb molekulát megtalálniuk. Az így bevetett antidepresszánsok és a kreatív gondolkodásuk végül azt az eredményt hozta, hogy csökkenni kezdett az Uzsoki Kórház Covid-osztályán a halálozás. Valójában a stresszt akarták csökkenteni Fontos tisztázni, hogy önmagában antidepresszáns, vagy önmagában cukorbetegség vagy vérnyomás gyógyszer nem létezik. Amikor beveszünk egy ilyen gyógyszert, az szétterjedve a vérárammal, ha egy kicsit is, de a szervezet minden részén kifejt valamiféle…
Tovább olvasomPumaszerű nagymacskát láttak szabadon kószálni Magyarországon | videó
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, egy lakossági bejelentés után szakértők bevonásával megkezdték a felvétel valódiságának és az állat fajtájának vizsgálatát – írja az MTI Arra kérik a kiskunhalasiakat és a város térségében élőket, hogy ha további információval rendelkeznek az állatról vagy látták, hívják a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon, vagy a 107-es, illetve 112-es központi segélyhívószámok valamelyikét. Fülöp Róbert polgármester a közösségi oldalán azt írta, a felvétel – amelynek dátuma december 8-ai – a Szegedi út környékén készült, és „az ügyben a Szegedi Vadaspark munkatársai szakmai segítséget nyújtanak”.…
Tovább olvasomVasárnap zárul az őszi szezon a DVTK számára
Az NBI-be való visszajutásért harcoló diósgyőriek december 12-én, vasárnap játsszák idei utolsó bajnoki mérkőzésüket. A DVTK az utóbbi időben jó formába lendült és 19 bajnoki meccs után 39 megszerzett ponttal, egyetlen egységnyi lemaradással a tabella második helyén áll – ami egyébként feljutást érhetne a szezon végén. Az utolsó őszi találkozót otthon kell megvívni, vasárnap 17 órakor a Csákvár csapatát fogadják a miskolciak. A vendég együttes a 20 csapatos bajnokság 14. helyén áll jelen pillanatban 20 megszerzett ponttal, idegenben eddig 2 győzelmet, 4 döntetlent és 4 vereséget jegyzett. A két csapat…
Tovább olvasomMegnyílt az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához
Szombaton megnyílt az internetes időpontfoglaló az 5-11 évesek gyermekek oltásához – számolt be róla a kormányzati tájékoztató portál, a koronavirus.gov.hu. Az időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik az elmúlt napokban hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették. A gyermekek oltása december 15-én szerdán kezdődik az erre kijelölt kórházi oltópontokon. Az első gyermekvakcina szállítmány várhatóan kedden érkezik Magyarországra és 69 ezer gyermek oltását teszi lehetővé. Minden 5-11 éves gyermek oltható, ha a szülő kéri, és az oltásnak nincs ellenjavallata. Akut, lázas betegség esetén az oltás ellenjavalt. A gyermeküket már érvényesen…
Tovább olvasomMajka undorodik azoktól a zenészektől, akik a választásokon politikusok mellé állnak oda
Az ózdi származású zenész kijelentette, hogy ő nem fideszes, nem is érdekli a politika. De azért mindent ne varrjunk Orbán nyakába. Az, hogy Magyarországon ki jobb, vagy baloldali, megszűnt, üzleti érdekkörök vannak és ez szerintem undorító. Nem akarok bólogatni arra, amivel nem értek egyet – mondta Majka a Partizán péntek esti adásában. A téma onnan jött fel, hogy a Heti Hetes adásában volt konfliktusa abból, hogy nem akart mindenre orbánozni. „Bizton ki merem mondani, hogy a Fidesznek százszor több jó lépése volt azon időszak alatt, amikor a Heti Hetes ment,…
Tovább olvasom„Sem ágy, sem oxigén nincs elég a lázas, fulladó, covidos betegeknek a kórház sürgősségijén”
Egy térségbeli kórház (Ajka) betegeit egy olyan, nagyobb intézménybe irányítják át, amely a saját ellátását sem tudja biztosítani és megszervezni. Valószínűleg nemcsak a gazdaság dübörög, hanem az egészségügy is világszínvonalú hazánkban. Ajkán megszűnik az akut fekvő, kórházi baleseti sebészeti ellátás, az osztályt csütörtökig ki kell üríteni, mert koronavírusos betegek ellátására állnak át – írja Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Röntgen című blogján. Mint írja, a térség betegeit a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba irányították át, ahol azonban meglehetősen tragikus a helyzet, ugyanis a járóbetegellátás a sürgős eseteken kívül itt a koronavírusos betegek ellátása miatt…
Tovább olvasomPintér Sándor elhintette az Operatív Törzs egyik lehetséges döntését
Az Operatív Törzs a PCR-tesztek ingyenessé tételét vizsgálja, külföldi minták alapján – írja a Népszava Pintér Sándor Szabó Tímeának küldött válasza alapján. A belügyminiszter egyelőre többet nem árult el az ügyben. „A rövid idő alatt eredményt adó gyorstesztek megjelenése visszaszorította a PCR-tesztek felhasználási mennyiségét, azok szavatossági ideje az ellátórendszer rendelésállományának lecsökkenése következtében lejárt, az Országos Kórházi Főigazgatóság elrendelte megsemmisítésüket” – írta a belügyminiszter Szabó Tímeának, a Párbeszéd politikusának írásbeli kérdésére. Szabó azt rótta fel a kormánynak, hogy 5 milliárd forint értékű lejárt PCR tesztet semmisítettek meg. „A tesztelés ingyenessé tételének lehetőségét az Operatív…
Tovább olvasomAz Orvosi Kamara az oltási regisztráció eltörlését javasolja
Szerintük épp az akcióhét sikeressége bizonyítja, hogy csak egy felesleges adminisztratív terhet jelent, de van még két másik javaslatuk is a folyamatok egyszerűsítése érdekében. Az oltásra jelentkezés technikai egyszerűsítését javasolja a Magyar Orvosi Kamara az operatív törzsnek – írja a 444.hu a birtokukba került levél alapján. Ebben azt írják, „az oltási akcióhetek tapasztalatai is alátámasztják, hogy a regisztráció eltörlése rendkívül pozitív hatással van az oltási hajlandóságra, hiszen elhárul egy adminisztratív teher, akadály az oltások felvétele elől”. Három javaslatuk egyikével szerintük megkönnyíthetnék az oltások felvételét: Az első a regisztrációs kötelezettség végleges eltörlése, mivel „semmilyen…
Tovább olvasom