Különvélemény Schmuck Erzsébettől, az LMP társelnökétől Szomorú adatokat tartalmaz a Központi Statisztikai Hivatal A Háztartások életszínvonaláról szóló legutóbbi kiadványa. A gazdaság 10 éves szárnyalása után a magyar társadalom közel 20 százaléka a szegénységgel küzd. Újra nőtt a nélkülözésben vagy társadalmi kirekesztettség veszélyében élők száma. Sajnos az nem változott, hogy a legnagyobb szegénységi kockázatot az jelenti, ha valaki romának születik. De a legmegdöbbentőbb talán mégis az, hogy öt magyar gyerekből egy társadalmilag kirekesztett és veszélyeztetett. A gyerekes háztartások ráadásul sokkal szegényebbek az átlagnál: egyetlen családtípusban sem éri el az egy főre…
Tovább olvasomKategória: Egyéb
Szűken, de hozta a kötelező győzelmet a DVTK
Korán vezetést szerzett a Diósgyőr és végül sikerült is megtartani az egygólos előnyt. De ez még így is nehéz menet lesz a következő hetekben. A DVTK hazai pályán játszott a Szentlőrinc ellen, és Horváth Zoltán csúsztatott fejesével gyorsan megszerezte a vezetést. Továbbra is támadásban maradtak a piros-fehérek, de nem sikerült növelni az előnyt. A második félidő kiegyenlítettebb játékot hozott, de újabb gól már nem esett – írja a DVTK.eu. Merkantil Bank Liga 34. forduló Diósgyőri VTK – Szentlőrinc SE 1-0 (1-0) Miskolc, DVTK Stadion, 1405 néző. Játékvezető: Káprály Mihály (Tőkés Róbert,…
Tovább olvasomTizenegy millió adag vakcina állhat raktárakban Magyarországon
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai szerint összesen több mint 32 millió adag vakcina érkezett Magyarországra. Ebből 15 milliót használtak fel, majdnem 5 milliót elajándékozott a kormány, 1 milliót pedig eladott. Ennek alapján az RTL Híradó számításai szerint még 11 millió adag lehet raktáron. Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos szerint ezekre az oltóanyagokra szükség lenne – ha mindenki kérné az oltást. „Hogyha most mindenki felvenné az oltást, aki 4 hónapnál régebben kapott utoljára, akkor a 6. hullám, ha egyáltalán lesz, valószínűleg súlyos károkozás nélkül vonulna el rajtunk” – fogalmazott.…
Tovább olvasomÖrvös mangábé kölyök született a Miskolci Állatkertben
Mindössze két és fél éve tartják ezeket a veszélyeztetett főemlősöket, mégis már a második kölyök jött a világra a csapatban. Az egyhónapos utóddal együtt így most már nyolc tagot számlál a létszámuk a Miskolci Állatkertben. Az örvös mangábé (Cercocebus torquatus) egy kevésbé ismert, Közép-Afrika esőerdeiben élő főemlősfaj. Habár vadon élő állományának létszámára vonatkozóan nincsenek hivatalos becslések, az biztos, hogy ritkasága révén veszélyeztetett fajnak minősül. Ezért hozták létre az európai állatkertek a faj megőrzését segítő tenyészprogramot, amelyhez 2019. év végén a Miskolci Állatkert is csatlakozott. Ráadásul egyre aktívabban is részt tudnak…
Tovább olvasomTöbb mint 500 napon át volt koronavírus-fertőzött, végül a kórházban hunyt el
Az alighanem rekorder áldozat még 2020 elején kapta el a covidot, utána 16 hónapon át folyamatosan pozitív volt a tesztje. Brit orvosoknak sikerült dokumentálniuk a leghosszabb ideig tartó koronavírus-fertőzést: a névtelen betegnél a vírus több mint 16 hónapig, összesen 505 napig volt kimutatható – számolt be róla a Telex.hu. A meg nem nevezett beteg 2020 elején kapta el először a Covidot, tünetei is voltak, a fertőzést végül egy pozitív PCR-teszt is igazolta. Az elkövetkező 72 hétben sokszor járt kórházba rutinellenőrzésekre, volt, hogy ellátásra is szüksége volt. Összesen ötvenszer tesztelték, és…
Tovább olvasomSzlávik szerint egyre enyhébb megbetegédeseket okoz a koronavírus, de két oltás nem elegendő
A koronavírus a megjelenése óta folyamatosan gyengül és egyre enyhébb megbetegedést okoz, ezért az a valószínű, hogy előbb-utóbb az influenzához hasonló időszakos vírussá válhat – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Szlávik János az MTI szemléje alapján hozzátette: úgy tűnik, hogy a koronavírus mutációiban főként a vírus szaporodási képessége módosul, vagyis egyre jobban terjed emberről emberre. Ezzel párhuzamosan azonban enyhül a fertőzés lefolyása. A szakember az oltás fontosságáról beszélve kijelentette: ma már világos, hogy két oltás nem elegendő az omikron vagy az alvariánsai ellen,…
Tovább olvasomElérte a 46 ezret a koronavírus hazai áldozatainak száma
Az elmúlt napon 1407 új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, meghalt 29 beteg – derül ki a kormányzati tájékoztató portál szerdai adataiból. A járvány kezdete óta 1 885 865 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, az elhunytak száma 46 000 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 1 763 911 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 75 954 főre csökkent. Kórházban 1603 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 47-en vannak lélegeztetőgépen – előbbi enyhe növekedést, utóbbi minimális csökkenést mutat a keddi adatokhoz képest. via Index.hu
Tovább olvasomSzilágyi Liliána apja 30 millióra perli saját lányát
A hónapokkal ezelőtt kirobbant zaklatási botrány egyre szövevényesebb. Előtte is ment az üzengetés, aztán nyugvópontra jutott az ügy. Az úszószövetség vizsgálata viszont arra jutott, hogy a fiatal úszónő mondott igazat, így lépéseket tettek Szilágyi Zoltán ellen. Az ügyvéd pedig most szánta el magát egy válaszlépésre. Harmincmillió forintos személyiségi jogi eljárást kezdeményezett a Blikk információi szerint Szilágyi Liliána ellen apja, Szilágyi Zoltán. A bulvárlap úgy tudja, hogy a keresetről Szilágyi Zoltán ügyvédje már értesítette a férfi exfeleségét, Szilágyi Liliána édesanyját. Szilágyi Liliána úszó tavaly év végén írt arról közösségi oldalán, hogy úszóedző apja…
Tovább olvasomTöbb mint 11 milliárd forintot költött focira a közmédia
Még tavaly novemberben jelentette be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), hogy ők közvetíthetik a magyar labdarúgó-válogatott összes mérkőzését egészen 2028-ig, beleértve a Nemzetek Ligája és a világversenyek selejtezőmérkőzéseit, valamint a soron következő két Európa-bajnokság találkozóit is – olvasható a Media1-en. A Magyar Hang most átnézte a kapcsolódó szerződéseket, és kiderült, hogy mindez több mint 11 milliárd forintba került. Mint írták, a közvetítésekről három külön szerződés rendelkezik: Az egyikben Nemzetek Ligája 2022-es, 2024-es, 2026-os magyar érdekeltségű selejtezői, a döntőmérkőzések, továbbá a 2024-es és 2028-as Európa-bajnoki selejtezők, valamint a 2026-os világbajnokság…
Tovább olvasomMegkapta NBI-es licenszét a DVTK
A bizottság a DVTK által benyújtott összes dokumentumot formai és tartalmi szempontból a megadott 65 különböző (jogi, infrastrukturális, személyügyi, sport és pénzügyi) kritériumpontnak megfelelőnek találta – számolt be a klub honlapja. Így a klub első osztályú klublicencet kapott a 2022/2023-as idényre, adminisztratív akadálya tehát nem lehet az első osztályú szereplésnek. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!
Tovább olvasom