Ismét magabiztosan győzött a Barcika, remekül megállja a helyét a másodosztályban

Vasárnap hazai pályán, két góllal intézte el a Csákvárt és maradt a tabella első harmadában újonc megyei csapatunk. A labdarúgó NB II 7. fordulójában a Kazincbarcika a Csákvárt fogadta. A találkozó végeredménye már az első játékrészben kialakult Pálinkás Gergő és Süttő Attila góljainak köszönhetően.  LABDARÚGÓ NB II7. FORDULÓ KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–0 (2–0)Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 450 néző Vezette: Nazsa Tamás (Nagy Viktor, Szabó Dániel)KAZINCBARCIKA: Megyeri I G. – Szemere B., Ur, Szekszárdi, Süttő – Heil, Csatári (Kállai, 68.) – Székely D. (Nagy J., 91.), Ádám F. (Takács T., 68.) Kurdics (Hleba, 68.)– Pálinkás…

Tovább olvasom

Megmérgezték Szabó Győző kutyáját, és azt is tudja, hogy ki

„Nem tudom, mit fogok neki mondani, mikor szembejön velem még egyszer.” Pár hete számolt be Szabó Győző Facebook oldalán arról, hogy megmérgezték a kutyájukat, ráadásul saját otthonukban. „Kiskutyánk – aki idén 1 éves – 3 hétig küzdött az életéért, mire elkezdhettünk valóban reménykedni benne, hogy túléli” – írta akkor bejegyzésében a színész. A történet végül happy enddel zárult, hosszadalmas kórházi kezelés után Tokió felépült, és immáron újra otthon van gazdáival. Szabó az RTL Klub Reggeli című műsorának vendégeként elmesélte, a térfigyelőkamerájuk rögzítette az esetet, úgyhogy megvan a fagyállóval támadó tettes.…

Tovább olvasom

Feleségét okolja Berki Krisztián haláláért az elhunyt celeb édesanyja

Súlyos vád, az édesanya szerint Berki Mazsi az oka férje halálának. Úgy tűnik, egyre mélyül a szakadék Berki Krisztián édesanyja és felesége, Mazsi között. Mayer Júlia komoly vádakkal illette Mazsit, szerinte nem megfelelően gyászolja a férjét. Szerinte, ha ez olyan nagy szerelem volt, akkor nem kellett volna heti rendszerességgel ide-oda költözni. Úgy fogalmazott, már régóta nem volt jó a kapcsolat Krisztián és Mazsi között, elmondása szerinte a fia halálához a feleségével való sok konfliktus vezetett. „Szerinte abból adódott, hogy a menye nem volt házias” – hangzott el a riportban, amelyet a…

Tovább olvasom

Focizni tanítják a mesterséges intelligenciát

A tanítás elején még alig tudta mozgatni a karaktereket, de mostanra a különböző kimeneteleket is megjósolja. A DeepMind nevű mesterséges intelligenciát korábban már két táblajátékra is kiképezték a mérnökök: a sakkra és a góra. Utóbbi azért is érdekes, mert olyan jól sikerült, hogy a világ legjobb játékosa, a dél-koreai Li Sze Tol 2019-ben azért jelentette be a visszavonulását, mert nem tudta feldolgozni, hogy a gép megverte őt. A cég mérnökei most egy újabb, a fentiektől teljesen eltérő játékra képezik ki az algoritmust: megtanítják focizni – számolt be a HVG. A…

Tovább olvasom

Nevet vált az RTL Klub

Új arculattal készül a negyedszázados évfordulóra a kereskedelmi csatorna, ez pedig a nevüket is érinti. Októbertől RTL néven folytatja működését az RTL Klub, a névváltoztatás mellett pedig egyéb átalakításokra is készülnek. Az új arculattal a cég egyszerűsíti és harmonizálja márkaarchitektúráját az RTL brand alatt, beleértve a vállalat többi csatornáját és a digitális felületeket is. Az újításokról az RTL Magyarország vezérigazgatója, Vidus Gabriella számolt be a vállalat sajtótájékoztatóján, amelyről az Index tudósított. Az RTL Magyarország az anyavállalat RTL Group új arculatát vezeti be, csatlakozva az egységes, vállalatcsoport-szintű vizuális világhoz. A név-…

Tovább olvasom

Koman Vladimir szerint a DVTK-közönség olyan löketet ad, amit más csapat nem kap meg

A Kazincbarcika elleni megyei rangadót eldöntő játékos szerint az új edző érkezése óta óriási fordulat állt be. A DVTK honlapja készített interjút Koman Vladimirrel, a diósgyőriek nyáron visszatérő játékosával, aki góljával eldöntötte a hétvégi, Kazincbarcika elleni találkozót. „Egy szöglet után egyből ellőttem ballal a kipattanót, ami a bement a bal alsó sarokba. Előtte még két helyzetem is volt, amit befejelhettem volna. Erre utaltam, amikor a helyzetkihasználást említettem. Ha ezen a téren javulunk, akkor még simábban tudjuk nyerni a mérkőzéseket. De nem szeretnék ennyire előre szaladni, az 1-0-s sikernek is örülni…

Tovább olvasom

„Most mondjad, b*zdmeg!” – Gáspár Laci balhéba keveredett | videó

Gáspár Laci, az X-Faktor sztárja egyelőre tisztázatlan körülmények között került összetűzésbe egy szórakozóhely személyzetével, illetve több vendéggel – derült ki egy, a Redditre felkerült videóból. A közösségi oldalon megosztott felvételen az látszik és hallatszik, hogy Laci torka szakadtából azt üvölti valakinek, hogy ne szórakozzanak a feleségével, illetve az látszik, hogy élő Instagram-videót indít, miközben azt ordítja, hogy „Most mondjad, tesó! Élőben mondod, 350 ezer néző néz. Most mondjad, ba**meg!” A neten terjedő képsorokról nem tudni, hogy mikor készültek, és miért szakadt el a cérna az RTL Klub celebjénél.

Tovább olvasom

Kit utáljunk ma? – segít eldönteni az MKKP gyűlöletkereke

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) még 2020-ban kezdte országszerte kihelyezni több városban a „Kit utáljunk ma?” közösségi játékot, többek között Pomázdon, Cegléden és a fővárosban is találkozhattak vele az arra járók. A szerkezet hasonlít egy szerencsekerékre azzal a különbséggel, hogy itt nyeremények helyett a pörgettyű segít eldönteni, hogy ma kikre irányítsunk utálatunkat. A kezdeményezés természetesen egy fricska a kormány propagandaüzenetere reflektálva, hiszen a kerekek mezőin felbukkan Soros, az időjárás, az LMBTQ, Gyurcsány és még sok más is. Most viszont leprogramozták a kerék digitális mását, így már lakhelytől függetelnül segíthet eldönteni,…

Tovább olvasom

Új játékost igazolt a DVTK

Gera Dániel leigazolásával tovább bővül Kuznyecov Szergej választási lehetősége a támadósorban. A jó küzdőszellemmel rendelkező rutinos szélső támadó a DVTK 16. nyári igazolása. Jó érzésekkel érkeztem Diósgyőrbe, nagyon várom már az első edzést és az első mérkőzést – kezdte Gera Dániel. – Több helyről kerestek, az élvonalból is érdeklődtek irántam, azonban el akartam hagyni a komfortzónám, mert úgy gondoltam, erre van szükségem a teljes megújuláshoz, és ezért fogadtam el a DVTK hívását. A döntésemben fontos szerepet játszott a Kuznyecov Szergej által felvázolt projekt, ami egybevág az elképzeléseimmel, ezek alapján minimum…

Tovább olvasom

Emberfeletti feladatokat kell megoldania Miskolcnak – Bazin Levente írása

Az elvett adóbevételek (iparűzési adó, gépjárműadó), az állami támogatások megvonása (tömegközlekedés, vízszolgáltatás), az országos és a megyei közigazgatás lassúsága eddig is kihívások elé állította az önkormányzatot, de ami mostantól következik, az emberfeletti feladatokat ró Miskolc városvezetésére. A Fidesz-kormány elhibázott gazdaságpolitikáját, a napról napra növekvő árakat néhány hete minden magyar ember a saját bőrén tapasztalja. A világgazdasági válság idején a 274 forintos euróra Orbán Viktor azt mondta, hogy mesterségesen magasan tartott a szint, és ez a gazdasági összeomlás érzését kelti. Anno az is elhangzott, hogy akinek az idején 300 forint fölé…

Tovább olvasom