Müller Cecíliának 90 nap kell, hogy elárulja, milyen nyilvántartást vezetnek az oltottakról

Továbbra sem tudni semmit arról, hogyan állnak az egyes települések a koronavírus elleni vakcina beadásával. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) – az Átlátszó által benyújtott – május eleji adatigénylés elutasítása után a járványhelyzetre hivatkozva arra is csak 90 napon belül válaszolna, hogy egyáltalán milyen formában gyűjtenek adatot az oltásokról. Mindezt annak ellenére, hogy két hete Müller Cecília országos tisztifőorvos bejelentette, hogy véget ért a járvány harmadik hulláma.  A tényfeltáró portál március óta próbálkozik adatot szerezni arra vonatkozóan, hogy pontosan hány oltást adtak be a fővárosi kerületekben, illetve a megyeszékhelyeken, azonban nem jártak…

Tovább olvasom

Ez kemény: Van olyan ország, ahol börtönbüntetés fenyeget, ha nem oltatjuk be magunkat

Ezt nem más, mint maga az elnök jelentette be a Fülöp-szigeteken. Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke börtönnel fenyegette meg azokat, akik nem hajlandók beoltatni magukat, írja a CNN. A 108 millió lakosú ország Ázsia egyik legsúlyosabb járványával küzd: több mint 1,3 millióan fertőződtek meg, és 23 ezren haltak meg. „Válasszanak! Beoltatják magukat, vagy börtönbe küldöm önöket!” – fakadt ki az elnök hétfői televíziós beszédében, miután kiderült, hogy Manila több oltópontján alacsony volt a részvételi arány. Duterte kifakadása ellentétben áll az egészségügyi hatóságok közléseivel. Bár mindenkit arra szólítanak fel, hogy oltassa be…

Tovább olvasom

Koronavírusos család is volt a szurkolók között a magyar-francia meccsen

Egy Telex-olvasó jelezte a portál szerkesztőségének, hogy feltételezhető kontaktszemélyként felhívta őt a járványügy, mert a magyar–francia meccsen igazoltan koronavírusos szurkolók közelében ült, és védettségi igazolvánnyal nem rendelkező kiskorú fiát jövő keddig karanténra kötelezték szóban. Az ügyben a Telex megkereste a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK), ami megerősítette az értesüléseket. Az NNK azt közölte, hogy egy francia származású család három tagja betegedett meg, akik vasárnap felkerestek egy egészségügyi szolgáltatót. Gyorstesztjük pozitív eredményt mutatott, így Covid-osztályra kerültek, ahol PCR-teszttel megerősítették a fertőzöttségüket. „A járványügyi vizsgálatot, kontaktkutatást a BFKH Népegészségügyi Főosztály munkatársai azonnal megkezdték”…

Tovább olvasom

Megvitatják a maszkhasználatot, enyhítések jöhetnek július elsejétől

Beszámolt a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs második ülésén elhangzott legfontosabb információkról Novák Katalin, a törzs vezetője egy kedd délelőtti sajtótájékoztatón. A családokért felelős tárca nélküli miniszter szerint a járványügyi helyzet már lehetővé teszi, hogy az iskolákba bemehessenek a szülők maszk nélkül is, de egy-egy iskola ezt szabályozhatja másképp. Az ATV kérdésére, hogy a maszkhasználatra vonatkozik-e majd az operatív törzs enyhítésre vonatkozó javaslata, Novák Katalin azt mondta: „a maszkhasználat biztosan egy olyan téma, amit érdemes megvitatni”. Szerinte azt is érdemes megvizsgálni, hogy melyek azok a könnyítések, amiket már akár…

Tovább olvasom

Egyre több, kínai vakcinát kapott magyar megy külföldre Pfizerért, mert nincs védettségük

A kínai oltóanyag a kormányközeli emberek számára hatalmas üzlet, ezért ne is várjuk, hogy nyíltan be fogják ismerni, hogy a Sinopharm valóban egy hadseregnyi magyar embernek NEM adja meg a kellő védettséget a koronavírus ellen. Ráadásul Orbán is azt mondta, hogy ez egy jó vakcina, a vezérnek pedig köztudottan tilos ellentmondani. Inkább titokban külföldre mennek oltatni, hogy legyen védettségük. Remek. Az érintettek leginkább Romániában és Szerbiában próbálkoznak, mert ott szinte mindenki sikerrel jár. A külföldi oltakozás oka, hogy vannak, akiknél nem mutatható ki ellenanyag. Sok magyar, akinek két kínai oltás…

Tovább olvasom

Ha nem lenne elég a baj: megjelent a delta plusz variáns Indiában

Összesen húsz embernél azonosították. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy még a „sima” delta mutánsnál is fertőzőbb-e. A koronavírus újfajta mutációját azonosították az indiai Mahárástra államban, a vírusvariáns a delta plusz nevet kapta – írta hétfőn a The Hindustan Timesra hivatkozva a HVG.hu. Összesen húsz fertőzött szervezetében azonosították az új mutációt, a tőlük vett mintákat továbbították genetikai szekvenálásra, hogy tanulmányozni tudják jellemzőit. Az új vírusvariáns az Indiában márciusban azonosított delta nevű vírustörzs mutációja. A delta fertőzőképessége – akárcsak a brit és a brazil mutációé – erősebb a kínai Vuhanban másfél évvel…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: 202 új fertőzött és kilenc halott a hétvégén

Újabb 202 embernél azonosították a koronavírus-fertőzést a hétvége három napja során, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 630-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon – közölték a kormányzati tájékoztató oldalon. Meghalt 9 beteg, így az elhunytak száma 29 959-re emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 735 574, az aktív fertőzöttek száma pedig 42 097-re csökkent. 275 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 37-en vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 5 411 431, közülük 4 491 113-an már a második dózist is megkapták. via HVG.hu

Tovább olvasom

Szijjártó: A magyarországi teltház miatt nem kell aggódni, gyorsabban kellett volna oltani máshol is

A teltházas budapesti mérkőzések miatt aggódtak Európában, külügyminiszterünk azonban ismét beszólt egész Európának. Az oltási tempóval büszkélkedik a külgazdasági és külügyminiszter, miközben a teltházas Eb-meccseket nem megkockáztató rendezők közül majdnem minddel szinte pontosan megegyezik a magyar oltottsági arány. „Amikor teltházas stadionokat látok más európai országokban, elgondolkozom, ez-e a helyes magatartás a mostani helyzetben” – nyilatkozta néhány napja Angela Merkel, és ugyan nem említette név szerint Magyarországot, mivel sehol máshol nincs teltház az Eb-n, egyértelmű volt, hogy a célzást ide szánta. Szijjártó Péter most a Facebookon azt nem nevezte meg, hogy…

Tovább olvasom

Müller Cecília nem tudja(?), az ország egyes részein hol, hány embert oltottak be

Az Országos Tisztifőorvos asszony körül ez már a sokadik megmagyarázhatatlan „információhiány”. Akkor mégis mit tudnak azok, akiknek elvileg az egész járványügyi védekezési folyamatot irányítaniuk kellene? Miért féltik ennyire a részletes adatokat? Az operatív törzs csak összesítve közli, mennyien kapták meg a koronavírus elleni oltást Magyarországon. Semmit sem tudunk a területi különbségekről, fogalmunk sincs, mekkora az átoltottság városokban és falvakban, fejlettebb és fejletlenebb régiókban. Közérdekű adatigénylésben szerette volna megtudni a 444.hu, hogy júniusig mennyien kaptak legalább egy adag vakcinát a különböző településeken. Jelezték a Nemzeti Népegészségügyi Központnak, hogy ha ezt nem…

Tovább olvasom

Figyeljünk a horvát nyaralásoknál, mert hazafelé bizony kérik a védettségi igazolványt

Ahogy mi is megírtuk, már védettségi igazolvány se kell a horvátországi utazáshoz, azaz a járvány előtti időszakhoz hasonlóan, a magyarok szabadon beutazhatnak az országba. A helyzet azonban ennyire nem egyszerű, a hazajutáshoz ugyanis továbbra is szükség van a védettség igazolására, ennek hiányában 10 napos karantén vár a hazaérkezőkre – mutatott rá riportjában az ATV Híradó. Mint írják: annak ellenére, hogy a horvátok eltörölték a védettségi kártya használatát a beutazásnál, a hatóságok azt javasolják, hogy ha lehetőségünk van, regisztráljunk a horvát konzulátus honlapján, ha déli szomszédainknál nyaralnánk. Az ATV Híradó felhívta…

Tovább olvasom