Egyre több, kínai vakcinát kapott magyar megy külföldre Pfizerért, mert nincs védettségük

Megosztás

A kínai oltóanyag a kormányközeli emberek számára hatalmas üzlet, ezért ne is várjuk, hogy nyíltan be fogják ismerni, hogy a Sinopharm valóban egy hadseregnyi magyar embernek NEM adja meg a kellő védettséget a koronavírus ellen. Ráadásul Orbán is azt mondta, hogy ez egy jó vakcina, a vezérnek pedig köztudottan tilos ellentmondani. Inkább titokban külföldre mennek oltatni, hogy legyen védettségük. Remek.

Az érintettek leginkább Romániában és Szerbiában próbálkoznak, mert ott szinte mindenki sikerrel jár. A külföldi oltakozás oka, hogy vannak, akiknél nem mutatható ki ellenanyag.

Sok magyar, akinek két kínai oltás után sincs kimutatható ellenanyag a vérében, Romániába vagy Szerbiába megy, hogy ott kapjon Pfizer-vakcinát – számolt be róla az RTL Híradó internetes hírek alapján.

24.hu-nak korábban egy olvasója azt mondta: a vizsgálatok alapján olyan, mintha be sem oltották volna, ezért orvosa azt tanácsolta neki, próbálkozzon külföldön, hátha ott kaphat másik típusú oltást. Az illető Aradra ment, ahol elmondása szerint ki sem kellett szállnia a kocsiból, az autós oltóponton úgy oltották be, az orvosok és nővérek pedig készséggel segítettek neki.

Az RTL Híradó megszólaltatta Duda Ernő virológust, aki azt mondta: ma már nyílt titok, hogy a védettségük miatt aggódó magyarok egy része a szomszédos országokba megy másik oltásért. A virológus hozzátette: olyanról is tudnak, hogy az orvosok segítenek másmilyen vakcinához juttatni azokat, akik semmilyen védettséget nem élveznek. Holott szerinte ez az állam feladata lenne.

Magyar Nemzet korábban arról írt: több mint 3000 magyar bevonásával vizsgálják itthon az oltóanyagok hatékonyságát. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek