Rogán új feleségének családja óriási vagyongyarapodást mutatott fel nagy hirtelen – „egyszerűen nincs rá magyarázat” a borsodi településen élők szerint

Az esetnek nyilvánvalóan a világon semmi köze nem lehet ahhoz, hogy az hölgy hirtelen bekerült a Fidesz legbelsőbb köreibe. Dédestapolcsányban mindenki értetlenséggel figyeli a hirtelen meggazdagodást. Sem korábbi vagyoni helyzetük, sem addigi életvitelük nem igazán magyarázza a dédestapolcsányiak szerint azt a hirtelen jött gyarapodást, amelyen Rogán Antal új feleségének családja ment át az elmúlt egy évben. A miniszter friss gazda felesége, illetve apósa és anyósa több mint ezer hektáron gazdálkodhat hamarosan a település környékén. Ezek azok az ismerőseiktől megvett földek, amelyek ugyan több éve eladók voltak már, de valamiért csak…

Tovább olvasom

Tragédia Kistokajban: Egy építőmunkás lezuhant és életét vesztette az építkezésen

Nagy magasságból zuhant le a férfi és már nem tudták megmenteni az életét. Lezuhant egy férfi egy kistokaji építkezésen, számolt be erről a Boon.hu. Érdeklődésünkre a megyei rendőr-főkapitányságon megerősítették a tragikus baleset tényét. Mint megtudtuk, kedden reggel 9 óra után egy építkezésen a tető-gerendáról leesett egy 52 éves forrói férfi, aki olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a kiérkezett mentők már nem tudtak rajta segíteni. A rendőrség foglalkoztatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vizsgálja az esetet.

Tovább olvasom

Ilyen autókat vezetnek Borsod országgyűlési képviselői

A bizottsági elnök tájékoztatása szerint a 198 országgyűlési képviselő, nemzetiségi képviselő és a 12 nemzetiségi szószóló leadta saját és a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát – írja az MTI. Az országgyűlési képviselők (valamint a nemzetiségi képviselő és a nemzetiségi szószólók) saját vagyonnyilatkozatai nyilvános, február 1-től megtekinthetőek az Országgyűlés honlapján. A vagyonnyilatkozatok alapján a Szabad Európa statisztikát készített arról, hogy mely gépjárművek a legdivatosabbak a képviselők köreiben. Mi külön kíváncsiak voltunk, hogy BAZ megye országgyűlési képviselői közül kinek milyen jármű -vagy járművek – találhatóak meg a garázsukban. Íme…

Tovább olvasom

Több útszakaszt le kellett zárni Borsodban a Sajó áradása miatt

A Sajó áradása miatt két út egy-egy szakaszát zárták le kedden Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – írja az Index a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetőjének közlése alapján. Pécsi Norbert Sándor tájékoztatása szerint az elmúlt időszak heves esőzései miatt a Sajó kilépett a medréből, ezért két útszakaszt is le kellett zárni. Nem lehet közlekedni – írja az MTI – a Sajókazát Aggtelekkel összekötő úton; Sajókaza térségében az út első egy kilométeres szakaszán van teljes zár, az autósok Múcsony felé kerülhetnek. Szintén le kellett zárni a Putnok–Borsodbóta összekötő út Putnok és Sajóvelezd közötti…

Tovább olvasom

Borsodi rendőrök segítettek a mozgáskorlátozott hölgynek begyújtani házában az életmentő tüzet

A borsodi asszony a rendőrségtől kért és kapott segítséget. A tűz felélesztése után is többször visszanéztek, hogy minden rendben van-e. A rendőrségtől kért segítséget egy taktaszadai nő 2021. február 6-án a reggeli órákban. A mozgásában korlátozott nő bejelentésében többek között elmondta, hogy a fia korán reggel elment dolgozni, a kályhában a tűz időközben kialudt, és nem tudja újra begyújtani, a szobája hőmérséklete pedig már igen lehűlt – számol be róla a Police.hu. A Szerencsi Rendőrkapitányság Taktaharkányi Rendőrőrs munkatársának, Szabó Dávid r. őrmesternek a segítséget kérő nő elmesélte még, hogy táplálni tudja…

Tovább olvasom

Figyelmeztet a hatóság: Borsod megyében lehetőleg ne üljön autóba!

Az országban a legnagyobb eséllyel hullhat, akár több milliméternyi ónos eső is, jégpályává válhatnak az utak és leszakadhatnak faágak, vezetékek. Mellesleg pedig napokon át rengeteg csapadékra készüljünk. Ónos eső miatt másodfokú riasztásokat adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyes járásaira az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), ezért a katasztrófavédelem arra kéri az ott élőket, hogy ha tehetik, ne üljenek autóba – mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnap este az MTI-nek. A tűzoltó alezredes arra kérte a környéken lakókat: tájékozódjanak az aktuális időjárásról, nézzék az Útinform és az OMSZ internetes oldalát, vegyék…

Tovább olvasom

Harminc háztartás került karanténba Olaszliszkán

A Zemplén TV információi szerint az év elejétől kezdve egyre több személyről derül ki, hogy igazoltan koronavírusos Olaszliszkán – írja a zemplen.hu. A jelenlegi adatok alapján 62 fő van házi karanténban, ez nem kevesebb, mint 30 háztartást jelent. A betegek szoros kontaktjában élő személyek járványügyi megfigyelések alá kerültek. Ők jelenleg 28-an vannak. Az önkormányzat az online tér segítségével folyamatosan felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a vírusra való tekintettel tartsák be az egészségügyi előírásokat. E mellett a településen tevékenykedő Ökumenikus Segély Szervezet technikai segítséget nyújt azoknak, akik valamilyen oknál fogva…

Tovább olvasom

Miért nem ér annyit egy borsodi munkás, mint egy fővárosi?

Magyarországon továbbra is nevetségesen alacsonyak átlagban a bérek Nyugat-Európához képest, de még hazánkon belül is óriási az eltérés. Ismét Észak-Magyarország az egyik sereghajtó, de a koronavírus-járvány sem éppen segített a helyzeten. A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1322 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, 9,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 1203 forintnál – derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közös közleményéből. Az elemzéshez csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozták fel. Hamrák Viktor, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletág-vezetője ismertette, a gazdasági visszaesés hatására a 2019-ben…

Tovább olvasom

A kormányzati turisztikai felső vezető megkapta bicskanyitogató nyilatkozatára a megfelelő „borsodi proli választ”

Sokaknál kiverte a biztosítékot Guller Zoltán keddi nyilatkozata a vendéglátósok kormányzati segítségéről. Van, aki ezt egészen szabadszájú módon adta tudtunkra a közösségi oldalon. De nem tudunk igazán vitatkozni vele. A Facebookon elég gyorsan érkezett a valóságot bemutató válasz D. I. felhasználótól. „Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának évértékelője:„Az elmúlt hónapok bizonyították, hogy ebben a harcban egyedül vagyunk. Csak magunkra tudunk számítani. Brüsszelben csak tanácskoznak. Egyik bizottsági ülés követi a másikat, de egyetlen olyan intézkedés, ami a magyar vállalkozásokat segítené, nem született. Nem jön segítség Budapestről sem. Pedig ideje volna…

Tovább olvasom

Nagy sebességgel balesetet és sérülést okozott Szerencsen, most ítélkeztek a vétkes sofőr felett – elegendő a büntetés, amit kapott?

Vajon ez a meglehetősen kis szankció visszatartja a további száguldozástól? A Globo Televízió a Facebookon számolt be az ügy folyományairól. „Eltiltották a járművezetéstől a szerencsi férfit A Szerencsi Rendőrkapitányság munkatársai 2020. december 24-én vontak intézkedés alá egy balesetet okozó 19 éves helyi fiatalembert. A férfi Szerencsen a Felsőpincesor utcában személyautójával, nagy sebességgel közlekedett és elvesztette az irányítást a járműve felett, majd nekiütközött egy parkoló tehergépkocsinak. Az autóból egy anya ekkor vette ki az egy éves gyermekét a biztonsági ülésből, akiket a sodródó kocsi eltaszított. A baleset miatt a kislány az…

Tovább olvasom