A kormányzati turisztikai felső vezető megkapta bicskanyitogató nyilatkozatára a megfelelő “borsodi proli választ”

Megosztás

Sokaknál kiverte a biztosítékot Guller Zoltán keddi nyilatkozata a vendéglátósok kormányzati segítségéről. Van, aki ezt egészen szabadszájú módon adta tudtunkra a közösségi oldalon. De nem tudunk igazán vitatkozni vele.

A Facebookon elég gyorsan érkezett a valóságot bemutató válasz D. I. felhasználótól.

“Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának évértékelője:„Az elmúlt hónapok bizonyították, hogy ebben a harcban egyedül vagyunk. Csak magunkra tudunk számítani. Brüsszelben csak tanácskoznak. Egyik bizottsági ülés követi a másikat, de egyetlen olyan intézkedés, ami a magyar vállalkozásokat segítené, nem született. Nem jön segítség Budapestről sem. Pedig ideje volna Bécs, Prága, Berlin vagy éppen Róma önkormányzatától tanulni, és pénzzel, kedvezményekkel vagy legalább valamivel segíteni a turisztikai vállalkozásokat.

Az összefogás, a közös gondolkodás, a segíteni akarás helyett sokszor csak hamissággal, fenyegetéssel, hazugsággal, mostanság pedig bojkottal találkozunk.”(…)„A kormány azonban az első pillanattól ott állt önök mellett. Mi adóemelés helyett adót csökkentünk , és támogattunk és támogatunk mindenkit, akit tudunk.”

Na, mondok én neked valamit, tesa, úgy borsodias proli módon, ahogy szoktuk a lakótelepről. Szóval az égvilágon semmit nem csináltatok egész évben azon kívül, hogy felnyaltátok az atomkirály fizut, úgyhogy a minimum az lenne, hogy pofa alapállás, de persze te tudod, ha hergelni akarod a Mészáros-Tiborcz-körön kívüli tíz- és százezreket a szakmában, hát nyomassad ezt a szutykot. Tóni tutira kajolta. A többi meg le van szarva.”

Kapcsolódó cikkek