Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bükkábrányi Rendőrőrse egy 54 éves rohodi, és egy 42 éves vajai férfival szemben. A gyanúsítottak 2021. október 17-én 7 óra előtt Bükkábrányban a Petőfi utcából egy családi ház kapuja előtt lezáratlanul hagyott – közel háromszázezer forint értékű – elektromos rollert loptak el. A nyomozás eredményeként a rendőrök azonosították az elkövetőket, akiket 2021. október 31-én gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók a rollert is lefoglalták, és visszaadták a jogos tulajdonosának.
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Karóval fenyegetőzve szerzett pulóvert és mobiltelefont a körömi kompnál
A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 19 éves körömi férfival szemben. A gyanúsított – 10 éves társával együtt – 2021. november 10-én 14 óra körül a körömi kompnál kergetni kezdett egy sajóhídvégi fiatalt. A futva menekülő sértettet a 10 éves fiú elgáncsolta, majd 19 éves társa egy karóval megfenyegette és pulóvere, majd mobiltelefonja átadására szólította fel. Ruháját a megfélemlített fiatal átadta, azonban mivel mobilját nem akarta, így a 19 éves támadó bántalmazta, majd elvette a készüléket. A sértettnek ezt követően sikerült elmenekülnie. A rendőrségre…
Tovább olvasomMiskolc: kocsit lopott, megette, amit talált benne, majd az autót megpróbálta eladni a rendőröknek tízezerért
Gépjárműlopásról érkezett bejelentés 2021. november 8-án 12 óra után Miskolc belvárosából. A bejelenést követően a rendőrök a közelben meg is találták a keresett autót és egy 15 éves fiút. A fiatal már a járókelőknek sajátjaként kínálgatta eladásra friss szerzeményét tízezer forintért. A járművel mindössze néhány száz métert közlekedett, közben a benne lévő élelmiszerekből is fogyasztott. Gyanúsított kihallgatása során a fiú a nyomozóknak beismerte tettét. Elmondta továbbá azt is, hogy ez már a második alkalom volt, előző napokban is elment egy autóval, amivel Miskolcon, a Zsolcai kapuban parkolt le. A rendőrök…
Tovább olvasomRakacai fiatal vette meg az állammal hárommilliárdos COVID-teszt-szerződést kötött céget
Mit keres egy milliárdos covidteszt-cég egy szegény borsodi falu szélén? Ezzel a címmel közölt videót a 444. A portál Rakacára látogatott el, ahol egy fiatal három milliárd forint közpénzt zsebelhetett be. Hogy hogyan és miért? Íme:
Tovább olvasomSzenzációs videón Tokaj-Hegyalja szépsége
A Light & Magic Academy YouTube-csatornája osztott meg egy látványos felvételekkel teli, 4K-s videót Tokaj-Hegyaljáról. Ahogy a videó címében is írják: ott „élmény minden pillanat”. Az alább látható videóban vannak légi felvételek, de a pincészetekbe is bepillantást nyerhetünk:
Tovább olvasomIlyen lesz a Szeleta Park látogatóközpontja, íme a részletek
A tervek szerint a jövő év végére el is készülhet. Múlt szerdán helyezték el a Bükki Nemzeti Park Szeleta Park látogatóközpontjának alapkövét. A Bükk keleti kapujában, Miskolcon épülő létesítmény a Széchenyi 2020 program keretében 2,2 milliárd forintos uniós és állami beruházás keretében valósul meg. A Közbeszerzési Hatóság oldalán található információk szerint a kivitelezést az FK-RASZTER Építő Zrt. végzi. A rendezvényen Rácz András, az agrártárca környezetügyért felelős államtitkára azt mondta, a nemzeti parkok számára 2021 a beruházások éve volt: harminc fejlesztés fejeződött be 8,7 milliárd forint értékben. Szólt arról, hogy a beruházást a kormány 800 millió…
Tovább olvasomRájött, hogy rossz irányba halad, ezért fogta magát és megfordult a 30-as autópályán
A borsodi rendőrök máris bevonták három hónapos vezetői engedélyét és büntetőeljárást indítottak azzal a férfival szemben, aki miután észlelte, hogy rossz irányba halad az autópályán megfordult és szemben a forgalommal közlekedett az encsi lehajtóig – számolt be az újabb esetről a police.hu. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. november 6-án a déli órákban több lakossági bejelentés érkezett egy kistehergépjárműről, amely az M30-as autópályán a forgalommal szemben haladt. A rendőrök azonnal a jelzett helyszínre mentek, azonban már nem találták meg a szabálytalan járművet. A széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően sikerült azonosítani a…
Tovább olvasomA beton lesz az úr: a magyar csúcsvállalkozó luxusszállodája kedvéért forgatják fel a tokaji tájat
Ömlenek a vissza nem térítendő állami milliárdok az ötcsillagos szálloda építésére. Az egyik nagy vesztes a Csurgó-völgy élővilága lehet, további hatalmas területátrendezés várható. Jellinek Dániel cége kormányzati milliárdokból húzhatja fel Minaro Hotel Tokajt, és az infrastruktúrára is jutott közpénz. Öt csillagos hotel épül egy elhagyatott bányaterületen a Tokaj városhoz tartozó Csurgó-völgyben, a Minaro Hotel Tokaj 2022 tavaszára készülhet el, de ehhez még meg kell oldani a csapadékelvezetési és közvilágítási problémákat – számolt be a 444. Erre az önkormányzat pályázatot írt ki, a munkát az Aktuál BAU Kft. végezheti el 298 millió forintért. Az építőipari cég építi…
Tovább olvasomDíjat nyert az északkelet-magyarországi fűtési nyomorról szóló sorozatot készítő fotós
Kiegyensúlyozott, folyamatos és egyre színvonalasabb fotográfiai munkájáért kapta meg Mónus Márton szabadúszó fotóriporter a Hemző Károly Alapítvány fiatal alkotóknak kiírt díját a Capa Központban rendezett díjátadón – számolt be róla a HVG. A zsűri indoklása szerint a nyertes a fontos társadalmi kérdésekkel foglalkozó hosszú távú munkáit nagy képi erővel, szakmailag igényesen valósította meg. A pályázatban szereplő esszéi – a súlyos környezetszennyezést okozó fűtési nyomorról, a sportról mint az integráció eszközéről és hortobágyi gulyásokról –, de többi ismert munkája is erős és hatásos fényképekből áll. Legutóbbi, az északkelet-magyarországi légszennyezésről szóló fotóesszéjét…
Tovább olvasomKét összekötő utat is átadtak Borsodban, körforgalom épült a 37-es és 38-as főút találkozásánál
Átadták a megújult 3621-es Tokaj-Taktaharkány és a 3622-es Szerencs-Prügy összekötő utakat – számolt be róla az MTI. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet is mondott az átadáson, amelyen Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is jelen volt. A megújult két összekötő út összesen 22,4 kilométeres szakaszát adták át csütörtökön. Az MTI egyik közleményében hozzátették: egy másik borsodi beruházásban épül az új körforgalmi csomópont is a 37-es és 38-es főutak kereszteződésében, 742 millió forintos hazai forrásból. Fotó: MTI/Vajda János
Tovább olvasom