Korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy az intenzív csapadék miatt a Sajó kilépett a medréből. Az alábbi elképesztő felvételeket Bátor Laca osztotta meg: Az Országos Meteorológiai Szolgálat már kedden figyelmeztetést adott ki, hogy a hét második felétől hirtelen nagy mennyiségben lezúduló csapadékra kell majd számítani. Emiatt több helyen a másodfokú árvízvédelmi készültségi szint közelébe emelkedhetnek majd a vízállások. A felvételen jól látszik a bekövetkezett állapot. videó,borítókép: Bátor Laca Photography & Film Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Másképp közlekednek a buszok az újabb útlezárások miatt
Az útinform két újabb korlátozásra hívja fel a figyelmet. A Magyar Közút Útinform szolgálatának vasárnap reggeli tájékoztatása szerint a Sajó áradása miatt a következő alsóbbrendű utat zárták le Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: A Voláninfó rendkívüli hírében szintén felhívja a figyelmet, hogy a Sajó folyó áradása miatt lezárták a 36107-es utat Kesznyéten és Sajóörös között. Ez kihatással van a menetrend szerinti távolsági buszok közlekedésélre is. Az alábbiak szerint alakulnak a járatok: 3731 Miskolc-Gesztely-Hernádnémeti-Bőcs vasútállomás-Kesznyéten-Tiszaújváros rövidített útvonalon közlekednek. 3733 [Miskolc-]Sajólád-Hernádnémeti-Bőcs vasútállomás-Kesznyéten-Tiszaújváros rövidített útvonalon közlekednek. 3788 Tiszalúc, Vasútállomás-Tiszalúc, Autóbusz-forduló (szünetelő járatok) 3974 Tiszaújváros-Kesznyéten-Tiszalúc (ideiglenesen szünetel)…
Tovább olvasomElképesztő felvételek az éjszakai Lillafüredről, fa dőlt az autóra
Az Astromet stábja forgatott Lillafüreden, de erre ők sem számítottak. Látva a lillafüredi vízesést és tudva, hogy érkezik a hó, Miskolcra, Lillafüredre látogatott pénteken délután, este az Astromet, hogy az itteni időjárási háttérrel adjanak időjárás előrejelzést. Egy csoda – Lillafüredi vízesés mesebeli havazással címmel jelentkeztek be a függőkertből egy látványos videóval. A havazás közben már gondot okozott, így amikor továbbindultak, kellemetlen meglepetés érte őket, ugyanis egy fa dőlt menet az autójukra, vagy legalábbis egy nagyobb ág. „Csak hogy érzékeltessük, milyen az amikor lavinaszerűen ránk dől egy köbméter hó, és egy…
Tovább olvasomDöbbenet és horror: két nyílvesszővel is átlőtték a kiskutyát Borsodban – videó
Az állatvédők más sérüléseket, többek között sörétnyomokat is találtak a szerencsétlen állaton, az életéért küzdenek. Elképesztő, hihetetlen brutalitás, a nyomravezetőknek jutalmat ajánlottak fel. „Aki ezt tette, legközelebb a falu öreg nénijét fogja ilyen brutalitással kivégezni!” – kommentálta posztjában Kovács Violetta, a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány elnöke a látottakat. A videón látszik, hogy a rettenetes állapotban lévő állat mellső lábából és a nyakából is kiáll egy mélyre fúródott nyílvessző. Mint kiderült, az állatot céltáblának használhatták. A nyílvesszők mellett sörétnyomokat is találtak a testében. Ezek az időközben elkészült röntgenképeken látszódnak. A kutyust azóta már állatklinikára…
Tovább olvasomSorra dőlnek ki a fák Lillafürednél és a Bükkben, a rendőrök mindenkit visszafordítanak
A teljesen felázott talaj és a vizes, tapadó, nagyobb súlyú és vastag hóréteg miatt a fák az erdőkben és az út mentén is egyre-másra dőlnek ki, rendkívül veszélyesen. Lehetőleg mindenki kerülje el az erdős vidéket a Bükkben, de már a Mátrában is. Rendkívül veszélyessé vált a közlekedés a péntek esti órákban Lillafüreden és a Bükk más részein is, a részletekről a Lillafüred online számolt be a Facebookon. „Szinte járhatatlanok az utak a Bükkben, Lillafüreden villanyvezetéket szakítottak a kidőlő fák. A rendőrség mindenkit visszafordít Lillafüreden és a Majális parknál. A vizes,…
Tovább olvasomÁtlagkeresetek: Szabolcs a sereghajtó, de Borsod is a vert mezőnyben
Vajon miért kereshet egy fővárosi átlagban kétszer annyi pénzt havonta, mint egy kelet-magyarországi munkavállaló? Budapest messze az élen, a keleti régió lemaradt a fizetésekben. A budapesti keresetek annyira felfelé torzítják az átlagot, hogy a magyarországi nettó átlagfizetést – ami az első háromnegyed évben 334 920 forint volt – csak ebben a két megyében haladták meg a keresetek. Havi nettó 300 ezer forint fölött hat megyében lehetett keresni, közülük Komárom-Esztergom kevéssel maradt le az országos átlagtól (327 300 forint). A kiugróan magas budapesti keresetekhez képest meglepőnek tűnhet, hogy Pest megye épp csak befért a 300…
Tovább olvasomMég rosszabb lett az árvízhelyzet, Borsod is erősen érintett
A Sajón harmadfokú a védelmi készültség, a folyó több helyen kilépett a medréből, de a Tarnán sem sokkal jobb a helyzet. Az ország nagy részén egész héten esett az eső, volt, ahol annyi esett, mint egy vagy két hónap alatt szokott. A tavak és a folyók vízszintje egyaránt gyorsan emelkedett, a Sajó legfelső szakaszán harmadfokú az árvízvédelmi készültség, de például az Aggteleki-karsztot is elöntötte a víz, a barlang egyes részei jelenleg járhatatlanok. Szokatlanul magas a vízállás a Tarnán és az Ipolyon is. Íme az MTI frissebb képei az árvízhelyzetről. A csapadékos…
Tovább olvasomCitromsárga riasztást adtak ki Borsodban
Figyelmeztető előrejelzést adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére 2023.01.21. szombat éjfélig. Pénteken a Dunántúl déli felében, illetve az Északi-középhegység térségében valószínű megmaradó (tapadó) hó. A Dunántúlon jellemzően lepel-2 cm, északon 2-3 cm, olvadozó hóréteg is kialakulhat (a magasabb térszíneken ennél több is összegyűlhet). A péntekről szombatra virradó éjszaka során a Kisalföld térségében is megjelenhet vékony friss hóréteg, amely várhatóan szombat napközben elolvad. Szombaton napközben ismét a Dunántúl déli felében alakulhat ki 1-2 cm körüli friss (tapadó) hóréteg, amely várhatóan olvadozni fog. A péntek délutáni, esti órákban az északias szelet a Bodrogközben…
Tovább olvasomA polgármester arra kér mindenkit, hogy gondoskodjon az értékeiről
Közel két hónapnyi csapadékmennyiség hullott le az elmúlt napokban Észak-Magyarországon. Ennek következtében a Bodrog vízszintje is emelkedett és további áradására lehet számítani a hétvégén – írta közösségi oldalán Aros János, Sárospatak polgármestere. Hozzátette: a tetőzés – ami a jelenlegihez képest még akár egy métert is jelenthet és megközelítheti a harmadfokú készültséget – január 24-re, keddre várható. A polgármester arra kér mindenkit, hogy akinek az ártérben értékei, állatai vannak, gondoskodjon azok megóvásáról. A polgármester hozzátette: a védelmi készültségben érdekelt szervezetek már egyeztettek, elkezdődött a szükséges felkészülési folyamat. Ugyancsak a Bodrog vízszintjének…
Tovább olvasomMi az a Gondosóra program?
Korábbi cikkünkben számoltunk be arról, hogy ingyen juthatnak Gondosórához a nyugdíjasok. Most részletesebben bemutatjuk miről van szó: A Gondosóra egy országos jelzőrendszerre épül. Feladata, hogy a saját otthonukban élő idős emberek egy egyszerű eszköz segítségével kapcsolatba léphessenek elsődlegesen a Diszpécserközponttal, ahol szakemberek próbálnak segíteni a felmerülő problémákban. Amennyiben a diszpécserek – lehetőség szerint a Gondosórán keresztül jelzést leadó ügyféllel egyetértésben – úgy ítélik meg, hogy a helyzet megoldása a kontaktszemély beavatkozását igényli, úgy a korábbiakban már megadott elérhetőségeken a diszpécser felveszi vele a kapcsolatot, aki aztán közvetlen és gyors támogatást,…
Tovább olvasom