A november 21-én történt kora reggeli eset személyi sérüléssel is járt, a 260-as elkerülő utat pedig órákra lezárták a hatóságok.
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Így várták Magyar Pétert Szerencsen illetve Miskolcon a Tisza-szimpatizánsok és a fideszesek – videókkal
A kormánypárt magabiztos kihívójától már láthattunk hasonló kezdeményezést, amikor az EP-, illetve önkormányzati választások előtt körbejárta hazánkat, hogy személyesen szólhasson a szavazókhoz. Úgy tűnik, hogy az elmúlt hetek eseményeit követően most ismét szükségét érezte ennek a Tisza Párt elnöke, kezdésnek pedig a borsodi településre esett választása.
Tovább olvasomNagyjából másfél hónap után BAZ megyében is esett az eső – alapos áztatás jött
A megye nagy része nagyjából száraz maradt október eleje óta. A csapadékra elképesztően nagy szüksége volt már a földeknek. Az északi országrészre is jutott 5-7 milliméternyi csapadék. Pénteken újra megázhatunk, de akkor komoly havazás is lehet.
Tovább olvasomÉpítészeti csoda Tokaj-Hegyalján, ami sokak tetszését nem nyerte el – videó
Nemrég átadták a Sauska borászat vadonatúj központját. A minőségi borairól ismert pince semmit nem bízott a véletlenre, a tervezési munkálatok már több mint tíz éve elkezdődtek. A végeredmény azonban sokak nemtetszését nyerte el.
Tovább olvasomBAZ megyei telekomosok, figyelem, mindenki öt nap korlátlan mobilnetet kap
A decemberi időszakot kívánja így megünnepelni a vállalat, hogy felhasználói számára ötnapos korlátlan mobilnetet ad, amit mi dönthetünk el, mikor használunk fel.
Tovább olvasomKomolyabb mennyiségű eső érkezik BAZ megyébe, pénteken pedig nagy havazás
Már egy hónapja nem esett igazán értékelhető mennyiségű csapadék megyénkben, de szerdán óriási változás veszi kezdetét. 8-10 milliméterre számíthatunk, pénteken pedig akár 17 centi hóra is, elő a téli cuccokat.
Tovább olvasomKét hete csúszott ki a BAZ megyei úton az autó, már fel is gyújtották
Az egyelőre nem derült ki, hogy a tulajdonos miért nem intézkedett a sérült autó elszállíttatásáról, de már azelőtt elkezdték lelopkodni róla az alkatrészeket, mielőtt felgyújtották volna. Hogy ki és miért gyújtotta fel?
Tovább olvasomElképesztő karriert futott be dalaival a borsodi lány
László Evelin nevét talán nem kell bemutatni a miskolciaknak, hiszen a 2024-es DAL nevet viselő tehetségkutató győzteseként már hallhattuk őt énekelni a városban. Mostanra pedig csengő hangjának szárnyai egészen a berlini Hansa stúdióba „repítették” a Holdviola és Holdeső zenekarok énekesnőjét.
Tovább olvasomHatósági vizsgálat a 226 ezer forintos oldalankénti árú tokaji dokumentum ügyében
Bűnügyi vizsgálat indulhat egy vitatott tokaji turisztikai tanulmány ügyében, amely oldalanként 226 ezer forintba került az adófizetőknek.
Tovább olvasomTinédzser lánynak adta ki magát a kazincbarcikai pedofil
Vádat emelt egy férfi ellen az ügyészség gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt. Az elkövető az interneten álprofillal, magát 14 éves lánynak kiadva szerzett kiskorúaktól erotikus tartalmakat.
Tovább olvasom