Jelentős fejlesztések előtt áll a sátoraljaújhelyi ipari park, derül ki a város által január 15-én közzétett közbeszerzési pályázatból.
A tervek szerint a Sátoraljaújhely déli városrészében található ipari területet bővítenék az egykori Ronyva-meder és a 381-es főút közötti mezőgazdasági területtel.
A fejlesztés során teljes körű közművesítést hajtanak végre, amely magában foglalja a vízellátás kiépítését, szennyvízátemelő szivattyúakna telepítését és a szükséges vezetékrendszer lefektetését. Fontos szempont, hogy a munkálatok nem érintik a város déli részén található ivóvízkutak védett területeit. A beruházás keretében jelentősen javul majd az ipari park megközelíthetősége is. A 37-es főút mellett új autóbuszmegállót létesítenek, amelyhez járda fog vezetni az iparterület főbejáratáig.
A tervek szerint műszakonként körülbelül 200 dolgozó használja majd a megállót, ezért beton térköves, kiemelt szegéllyel ellátott peront alakítanak ki. A biztonságos közlekedés érdekében a gyalogátkelőhelyeknél 10 napelemes kandelábert helyeznek el, valamint bővítik a csomóponti sávokat az autóbuszok könnyebb fordulása érdekében.
A kivitelezőnek a munkálatok befejezésére 10 hónap áll majd rendelkezésére. Az önkormányzat január 31-ig várja a pályázatokat a projekt megvalósítására.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!