Idén első körben Békés megyében Újkígyóson és Mezőberényben, a Villányi borvidéken Harkány településen és a közelben Gyód községben, a Soproni borvidék belső területein, valamint a Somlói szőlőgazdálkodások egész területén igazolta a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegségét. Akkor még úgy tűnt, a Tokaji borvidék szerencsésen elkerülheti a bajt, mostanra azonban ott is felütötte fejét a gyorsan terjedő szőlővész.
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Saját, közös szervezet is segíti a jövőben a független helyi lapok munkáját és képviseletét
Fővároson túli autonóm szerkesztőségek határoztak arról nemrég egy debreceni találkozójukon, hogy közös civil szervezetet alapítanak. A jövőben új tagok csatlakozását is várják, méghozzá olyan független helyi lapokét, melyek munkatársai elfogadják a Független Helyi Lapok Közössége által vállalt, szakmai szabályokra alapuló működést.
Tovább olvasomA propagandabirodalom végnapjai – miért lehet tarthatatlan a Fidesz médiarendszere?
A látszólagos erő mögött súlyos strukturális gyengeségek húzódnak. Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője szerint a központosított médiakonglomerátum gazdaságilag és jogilag is védtelen helyzetbe került, és egy esetleges váltás után kérdéses, hogy ezek a szerkesztőségek képesek lennének-e piaci alapon működni.
Tovább olvasomMagyar Péter ma este Sátoraljaújhelyre érkezik
A TISZA Párt elnöke ma este 6 órakor a Kossuth Lajos téren tartja következő beszédét az országjáró körút részeként.
Tovább olvasomLakástűz Barcikán – öt embert menekítettek ki a társasházból
Egy kilenc négyzetméteres szoba gyulladt ki a Fő téren található épület második emeletén kedden reggel. A tűzoltók gyors beavatkozásának és a szerencsének köszönhetően senki nem sérült meg.
Tovább olvasomBAZ megye: amikor Várkonyi Andrea átvette díszpolgári címét, pont Bodrogkeresztúrra repült egy magánhelikopter
Ismét egy véletlen egybeesés luxus témakörben. Mészáros Lőrinc felesége éppen a környéken vette át díszpolgári címét, amikor éppen arrafelé repkedett egy magánhelikopter. Borsod megyében annyira nem gyakori látvány, bár tény, így lehet a leginkább kikerülni a kátyús BAZ megyei utakat.
Tovább olvasomKiderült, Borsod megye Közép-Európa legtűzveszélyesebb térségei közé tartozik
Egyre nagyobb veszélyt jelentenek a vegetációs (növényzetben keletkező) tüzek Közép-Európában, és a legfrissebb kutatások szerint Magyarország északi régiói, köztük Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye, a leginkább érintettek közé tartoznak. A Budapesti Corvinus Egyetem kutatói egy új, átfogó tűzelőrejelző módszert dolgoztak ki, amely a Kárpátok teljes térségében azonosítja a tűzveszélyes területeket.
Tovább olvasomMár összesen félmillió forinttal támogatták olvasóink a Borsod24 fennmaradását
Mérföldkőhöz érkezett kiadónk adománygyűjtése, a hétvégén a támogatások összege átlépte a félmillió forintos határt. Köszönjük, hogy támogatják munkánkat és fontosnak tartják a független és szabad hírszolgáltatás fennmaradását Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Tovább olvasomKülönösen aktív Borsodban a Máltai Szeretetszolgálat bérlakásprogramja
Mérföldkőhöz érkezett a napokban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat: a Felzárkózó települések (FETE) program keretében immár a századik szociális bérlakás is új lakókat fogadhatott, miután egy háromtagú drávagárdonyi család költözhetett modern, egészséges és tágas otthonba. A program első lakását 2024 júniusában adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Jánkmajtison, azóta 356 ember – köztük 212 felnőtt és 144 gyermek – talált új otthonra 13 megye 166 településén. A program Borsod-Abaúj-Zemplén megyében rendkívül nagy segítséget jelent.
Tovább olvasomA kutyán töltötte ki dühét a szikszói nő – felfüggesztettel megúszta
A Szikszói Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a nőnek az ügyében, aki egy rábízott kutyát súlyosan bántalmazott még tavaly augusztusban. A bíróság megállapítása szerint a vádlott szívességből gondozott egy zsemleszínű, keverék kutyát, amely távoli rokonáé volt. A két nő között korábban személyes ellentét alakult ki és ez vezetett ahhoz, hogy a vádlott dühében a kutyán vezette le indulatait.
Tovább olvasom