A látszólagos erő mögött súlyos strukturális gyengeségek húzódnak. Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője szerint a központosított médiakonglomerátum gazdaságilag és jogilag is védtelen helyzetbe került, és egy esetleges váltás után kérdéses, hogy ezek a szerkesztőségek képesek lennének-e piaci alapon működni.
Tóth Ákos, a Jelen főmunkatársa a lap podcastjában a magyar médiapiac helyzetéről beszélgetett Urbán Ágnessel, aki több szempontból is körbejárta, milyen folyamatok vezethetnek a jelenlegi rendszer összeomlásához. A beszélgetés a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány tragédiájával indult, amely felhívta a figyelmet arra, milyen módszerekkel dolgoznak a helyi kormányközeli médiatermékek.
A podcast itt tekinthető meg.
A Promenád 24 esetében különösen szembetűnő a közvetlen politikai bekötés Lázár Jánoshoz, bár a médiakutató szerint ez nem tekinthető általános modellnek vidéken. Sokkal jellemzőbb, hogy a megyei napilapok központi szerkesztésben készülnek, amit korábban egy tartalomelemzés bizonyított is: ugyanazok a sajtóhibák jelentek meg minden megyében, például Kocsis Máté nevét mindenhol kisbetűvel írták.
A valódi probléma azonban nem is a helyi sajátosságokban keresendő, hanem abban, ahogyan a teljes médiarendszer felépült. Urbán szerint jól dokumentált jelenség, hogy a kormányközeli szerkesztőségek vezetői rendszeresen megfordulnak a Karmelitában, ami egyértelműen központosított iránymutatásra utal. A kutató hangsúlyozza, hogy álláspontja szerint egy politikusnak és egy szerkesztőségnek semmilyen szakmai kapcsolata ne legyen az interjúhelyzeten kívül, függetlenül attól, hogy a politikus megy a szerkesztőségbe vagy fordítva. Ez egy vitás álláspont, hiszen korábban, mondjuk a Népszabadságban is rendszeresen megfordultak politikusok, köztük maga Orbán Viktor is közvetlenül a választások előtt, de Urbán szerint a jelenlegi helyzet minőségileg más, mert nem nyilvános szakmai párbeszédről, hanem utasítások átadásáról van szó.
A vidéki független újságírók helyzetét külön kiemeli a beszélgetés, őket nevezve a sajtószabadság valódi őreinek.
Ezek az emberek, akik Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Pécsett vagy Veszprémben próbálnak független sajtót működtetni, sokkal kiszolgáltatottabbak budapesti kollégáiknál. Nemcsak azért, mert kisebb a piacméret és nehezebb hirdetőt találni – egy helyi kisboltos aligha fog olyan lapba hirdetni, amely élesen bírálja az önkormányzatot, nehogy két hónap múlva hirtelen megemelkedjen a bérleti díja. Hanem azért is, mert személyesebb a támadás: az utcán beszólnak nekik, odamennek hozzájuk emberek minősíthetetlen módon, és mivel mindenki ismer mindenkit, családtagjaik is veszélybe kerülhetnek. Ezek a szerkesztőségek elképzelhetetlenül alacsony költségvetéssel működnek, jellemzően tíz fő alatti létszámmal, és a bevételeik előfizetésekből, támogatásokból, nemzetközi pályázatokból és némi helyi hirdetésből állnak össze.
A megyei napilapok példányszámának drámai csökkenése egyébként jól mutatja, hogy az olvasók szavaznak a lábukkal.
Bár általános jelenség a nyomtatott sajtó visszaszorulása, a KESMA-hoz kerülés után különösen látványos volt a bezuhanás, ami messze túlmutat a természetes médiafogyasztási szokások átrendeződésén. Ez egyfajta tiltakozás volt az olvasók részéről. Urbán szerint egyébként azzal a gondolattal mindenkinek barátkoznia kell, hogy előbb-utóbb vidéken is, Budapesten is megszűnhet a napilapos kultúra. A napilapok korszaka leáldozóban van, még ha Ausztriában vagy Svájcban még látunk is virágzó lapokat, ahol az emberek reggel kávézóban olvasgatják őket. Magyarországon különösen gyorsan zajlik le ez a folyamat, részben épp a politikai manipuláció miatt.
A legfontosabb kérdés azonban az, ami gazdasági és jogi értelemben fenyegeti a rendszert. Urbán Ágnes szerint a legnagyobb stratégiai hiba a központosított médiakonglomerátum, a KESMA létrehozása volt. Nem azért, mert túlságosan régimódi lett volna – a logika, hogy uralják a hagyományos médiateret, működött is –, hanem mert ezzel hívták fel igazán Európa figyelmét a problémára. Korábban hiába magyarázta külföldi újságíróknak és európai döntéshozóknak, hogy az egyik médiacég vezetője kormánybiztos, a másiké a miniszterelnök barátja vagy tanácsadója, Andy Vajnától Habony Árpádon keresztül Mészáros Lőrincig, túl bonyolult és zavaros volt a kép. Amikor viszont létrejött a KESMA, és még csak el sem álcázták, hogy valami piaci konszolidációról lenne szó, hanem a tulajdonosok ingyen odaadták a vállalataikat az alapítványnak, azzal teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy politikai megrendelésről van szó. Épeszű üzletember nem viselkedik így.
Ez a nyílt gesztus vezetett többek között az európai médiaszabadság törvény megszületéséhez, amely idén augusztusban lépett hatályba, és amelyben külön fejezetet kap a médiaszabadság. Az új jogszabály átláthatóságot és diszkriminációmentes elbánást ír elő az állami reklámköltések terén, bár Urbán szerint még hosszú évek jogi gyakorlata fogja megmutatni, hogy ez pontosan mit jelent a gyakorlatban. Mindenesetre az, hogy az Európai Uniónak eddig gyakorlatilag semmi ráhatása nem volt az európai nyilvánosságra, most megszűnt, és ez rendkívül fontos változás.
A KESMA létrehozása azonban nemcsak politikailag tette sebezhetővé a rendszert, hanem védtelenné is. A Magyar Hang és más médiacégek által benyújtott panasz alapján zajló európai bizottsági eljárásban egy nemzetközi jogász-közgazdász csapat mintegy 1,2 milliárd euróra, azaz körülbelül ötszáz milliárd forintra becsüli azt a piactorzító állami támogatást, amelyet vissza kellene fizettetni. Ez nem olyan büntetés, amely az adófizetőket, tehát minket terhel, hanem kifejezetten ezeknek a cégeknek – elsősorban a KESMA-nak és a TV2-nek – kellene visszafizetniük az államkasszába. Ha ez megtörténik, ezek a szervezetek technikailag elnullázódnak, mert egyrészt nem is tudnák kifizetni az összeget, másrészt vége lenne a jelenlegi üzleti modellnek.
A legnagyobb gyengeség azonban mégsem jogi, hanem gazdasági természetű. A kormány ugyanis azt a hibát követte el, amit egy piaci szereplőnél soha nem szabad: teljesen irracionális módon kezdte el állami forrásokból kipakolni ezeket a szervezeteket. Ezzel elszoktatták őket a versenytől, az innovációtól, attól, hogy figyeljenek a fogyasztói igényekre.
Minden normális piaci cégnek az az elsődleges feladata, hogy megérezze, mire van szükség, és arra készítsen terméket. Ezek a szerkesztőségek viszont készen kapták a korlátlannak tűnő anyagi erőforrásokat, nem kellett érte megdolgozniuk. A médiakutató szerint ha holnaptól piaci körülmények közé kerülnének, már képtelenek lennének megállni a helyüket, mert egyszerűen elszoktak attól, hogy meg kell küzdeni a közönségért.
Egy esetleges kormányváltás után ez lesz az egyik legérdekesebb kérdés: mi történik ezekkel a szerkesztőségekkel? Urbán szerint piacilag fenntarthatatlan az egész konstrukció, és valószínűleg össze is omlik.
A beszélgetés során felmerül a rendszerváltás tanulsága is. Akkor, 1989-90-ben a Népszabadság hasonló helyzetből indult, mégis képes volt szakmailag élenjáró lenni, mert bár korábban nem csináltak igazi újságot, tudták, hogyan kell, megvolt hozzá minden eszközük, és értelmes emberek voltak. Most azonban más a helyzet: a propaganda sokkal tudatosabb volt, és ezek a szerkesztőségek teljesen más mentalitással működnek.
A rendszerváltás nagy hiányossága egyébként az volt, hogy alábecsülték a szakma fontosságát. Megjelentek a nagy nyugati médiacégek, az Axel Springertől a kereskedelmi rádiókig és tévékig, mindenki azt hitte, hogy automatikusan hozzák magukkal a szakmai és etikai normákat. A céges struktúra tökéletesen működött, a hirdetésszervezés is, behozták az új technológiákat, de azt, hogy hogyan kell tisztességesen és magas színvonalon újságot írni, valahogy nem sikerült átadni. Ez vezetett oda, hogy Magyarországon látványosan gyorsan összeomlott a lappiaci kultúra. Ausztria vagy más nyugati országok felé nézve még látunk nagy presztízsű nyomtatott sajtót, nálunk viszont már elvesztették olvasóikat, akik olyan szerkesztőségek felé fordultak, ahol megvan az igény a szakmai színvonalra.
A társadalom válasza egyébként egyértelmű volt. A tavalyi adó egy százalékos felajánlások látványosan megmutatták, hogy erős akarat van a független média fenntartására. A Telex majdnem félmilliárd forintot kapott, hasonló összegben részesült a Partizán is, de a kisebb szerkesztőségek, például a Válasz Online vagy a Magyar Hang is jelentős támogatást. Ironikus módon a kormány átláthatósági törvénytervezete, amely épp az 1% kampány hajrájában került nyilvánosságra, fordított hatást váltott ki: felpaprikázta a közvéleményt, a törvényt végül nem fogadták el, viszont sikerült extra pénzhez juttatni a független médiát és a nagy civil szervezeteket.
A kormányközeli szerkesztőségekben dolgozó emberekkel kapcsolatban Urbán meglehetősen szkeptikus. Azok, akik az elmúlt tizenöt évben elismerték, hogy nem törekszenek függetlenségre, sőt kifejezetten a kormány népszerűségének fenntartását tekintik feladatuknak, gyakorlatilag politikai kommunikátorként működnek, nem újságíróként. Velük nincs értelme párbeszédet kezdeményezni. Lehet, hogy lesznek olyanok, akik egy váltás után hirtelen önreflexívvé válnak és megbánják, amit csináltak, de ott felmerül a kérdés: miért csak utólag jönnek rá erre, és hol éltek addig. Persze voltak pozitív példák is, Dévényi István megtette annak idején a Magyar Nemzetből való kilépést, amikor még stabil volt a rendszer, de az egy teljesen más helyzet, mint utólag, egy kormányváltás után hirtelen megbánóvá válni.
A beszélgetés végkövetkeztetése szerint három dolgot érdemes megjegyezni. Először is, a propaganda-birodalom sebezhetőbb, mint gondolnánk, mert gazdaságilag és jogilag is tarthatatlan konstrukció. Másodszor, az esetleges váltás után a legnagyobb kihívás nem is a tulajdonosi szerkezet megváltoztatása lesz, hanem a szakmai kultúra újjáépítése, és ez hosszadalmas folyamat. Harmadszor pedig a társadalom már most is világosan jelzi, hogy készen áll támogatni a független médiát, és ez talán a legnagyobb remény arra nézve, hogy egy jobb időszak következhet.
Urbán Ágnessel mi is beszélgettünk korábban a Borsod24 podcastjában hasonló kérdésekről.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
