Legalább 200-250 ember vehetett részt meghívóval január 30-án Kriza Ákos, a fideszes miskolci polgármester emlékére szervezett templomi búcsúztatáson, ahol Orbán Viktor miniszterelnök maszk nélkül mondott beszédet a gyászolók előtt. Ezt követően két személy is eljelentést tett „Orbán Viktor Mihály” és ismeretlen társai ellen a Miskolci Rendőrkapitányságon, amiért a miniszterelnök és a szertartás résztvevői megsérthették a veszélyhelyzetről hozott kormányrendelet előírásait, és a megengedett 50 főnél többen vettek részt a temetésen. A Népszava beszélt a miskolci Heffner Attilával, aki állítása szerint még nem kapott hivatalos választ. A táltosként is ismert Heffnert mindenesetre…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Fekete-Győr: Orbán a magyar történelem legnagyobb tolvaja
Fekete-Győr Andrással, a Momentum elnökével és egyben miniszterelnök-jelöltjével beszélgetett a bahir.hu – ebből szemezgetünk most. Engem indít a Momentum az előválasztáson az ellenzéki miniszterelnök-jelölt pozíciójáért, mert kell, hogy legyen képviselője az új politikai generációnak. Győzelemre készülök, de természetesen támogatom a végső győztest, bárki is legyen az – mondta Fekete-Győr a jelöltségéről. Bármelyik eddig bejelentkezett miniszterelnök-jelölt le tudja győzni Orbán Viktort. Az ellenzéki jelöltek jók, míg Orbán Viktor és családtagjainak gazdagodásából, az ország felvásárlásából egyre többeknek van elege. A fő kérdés inkább az, hogy milyen országot építünk 2022 után. Merthogy nem…
Tovább olvasomMilliárdokat tesznek el a rosszul megírt pályázatok miatt
Magyarország a geotermikus energia hazája lehetne, ám a kapacitásnak legfeljebb a 10-15 százaléka hasznosul, ugyanis egy szakmai szervezet szerint lezüllesztik az iparágat a lazuló követelmények, a rosszul kiírt pályázatok – a kormány viszont a támogatási rendszerrel tenné vonzóvá a befektetőknek a beruházásokat. Minősíthetetlennek nevezte a geotermikus távfűtésekre kiírt pályázatokat és azok megvalósulásának egy részét is februári hírlevelében a Magyar Geotermális Egyesület (MGTE). Tavaly novemberben Kádár Andrea, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energetikáért felelős helyettes államtitkára egy konferencián azt elismerte, hogy lassan halad a geotermikus energia szektor fejlesztése, de szerinte ennek…
Tovább olvasomA Fidesz stagnál, a Jobbik emelkedik a Republikon szerint
A Fidesz-KDNP támogatottsága a tavaly év végi csökkenés után 2021 elején stabilizálódott, a Jobbik támogatottsága pedig valamennyivel nőtt, derült ki a Republikon Intézet februári pártpreferencia-méréséből. Az 1000 ember telefonos megkérdezésével, 2021. február 15–22. között készült kutatás nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára. A februári adatok szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében továbbra is 30 százalék, ez nem változott januárhoz képest. A DK még mindig a második helyen áll, de népszerűsége egy százalékpontot csökkent januárhoz képest, most 10 százalékon áll. Utána jön a…
Tovább olvasomKoronavírus: egyre több a súlyos beteg, ráadásul fiatalabbak kerülnek kórházba
Az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília arról beszélt, hogy a járványügyi számítások beigazolódni látszanak, ami nemcsak az új fertőzöttek számában nyilvánul meg, hanem a súlyos megbetegedések számában is. Ez azt jelenti, hogy a betegségek nagy számban súlyosan zajlanak, a tünetek kezdete után gyors romlás jön, olyannyira, hogy szinte azonnal kórházi kezelésre van szükség. Hangsúlyozta: ebből látható, hogy egyre többen kerülnek kórházba, a lélegeztetett betegek száma már 622 fő. Müller Cecília rámutatott: a klinikusok és a szakértők arról is beszámolnak, hogy az életkor a fiatalabbak felé tolódik el, immár a…
Tovább olvasomSemmi esély a nyitásra, maximum a beoltottak mozoghatnak
A Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla a magyar kormány Facebookjára feltett videóban kért mindenkit arra, nagyon szigorúan tartsa be a jelenlegi szabályokat, és oltassa be magát. Merkely szerint lassan korlátozó intézkedésekre lesz szükség, ha nem tudjuk kordában tartani a számokat, de ez rajtunk is múlik. Merkely éppen ezért arra kért mindenkit, tartsa be a jelenleg előírt szabályokat, és akkor megúszhatjuk a további bezárást. Most semmi esélyét nem látom annak, hogy nyissunk. Az egyetlen lehetősége az úgynevezett lépcsőzetes nyitásnak, hogy azok kapjanak nagyobb mozgási lehetőséget, akik már be vannak oltva, illetve…
Tovább olvasomÁtverte támadóit a 14 éves kazincbarcikai fiú
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 15 éves fiatalkorú és egy 20 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt. A vádirat szerint a vádlottak 2020. július első napjaiban, este, Kazincbarcikán, egy iskola előtti területen összetalálkoztak a sértettel. Beszélgetést kezdeményeztek vele, és közben közölték, hogy a nála lévő mobiltelefon az övék, és el fogják venni tőle. Mondták neki, hogy vegye elő és mutassa meg nekik a telefont, de a sértett fiú erre nem volt hajlandó, ezért fenyegetőzni kezdtek. A felnőtt korú vádlott azt mondta neki, hogy ő már tizennégy…
Tovább olvasomHolnap 74 ezer embert hívnak koronavírus-oltásra
Az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján az hangzott el, hogy holnaptól új fejezet kezdődik: 18 és 60 év közötti 74 ezer krónikus betegnek küld SMS-t a kormány, ők az oxfordi AstraZeneca vakcinájával oltathatják be magukat az kijelölt oltópontokon. Valószínűleg a holnapi napon küldik ki az üzeneteket, és a hétvégén oltathatják be magukat – írja a HVG. Az üzenetben ott lesz a kijelölt oltópont és az időpont is, Müller arra kért mindenkit, hogy ezeket az időpontokat fegyelmezetetten tartsák be az érintettek, ne érkezzenek korábban, és később sem, illetve a biztonság kedvéért mindenki…
Tovább olvasomElmarad a Miskolci Nemzeti Színház csütörtöki élő közvetítése
Kedves Közönségünk! Sajnálattal jelezzük, hogy a Vadkacsa című előadás élő online közvetítése március 4-én elmarad – írja közleményében a Miskolci Nemzeti Színház. A jelenlegi járványügyi helyzetben, figyelembe véve a fertőzöttek növekvő számát, színházunk kénytelen elhalasztani a streamet. Kollégáink és művészeink egészsége érdekében egy későbbi időpontban tartjuk meg az előadást, amelyre érvényesek a már megváltott online jegyek. A pontos dátumról hamarosan tájékoztatást adunk.Azokat, akik már megváltották jegyüket az előadásra, e-mailben is értesítjük a változásról, kérjük, ellenőrizzék a „spam” mappát is, lehetséges, hogy oda érkezik a levél!Türelmüket és megértésüket kérjük a mostani…
Tovább olvasomA Velünk a Város szerint a Fidesz a csőd szélére sodorta a közlekedési társaságot
Az önkormányzat által kiadott Számadó kiadványból a miskolci közösségi közlekedés finanszírozására vonatkozó tényeket ismertette Badány Lajos és Bartha György, a Velünk a Város frakció tagjai. Badány Lajos arra emlékeztetett, hogy az új városvezetés súlyos örökséget vett át 2019 őszén, az előző városvezetés ugyanis éveken át nem fizette ki az MVK Zrt. felé a szolgáltatási díjakat, egyre nagyobb és nagyobb tartozást halmozva fel. Az átadás-átvétel pillanatában az Fidesz vezette Önkormányzat 3,9 milliárd forinttal tartozott már az MVK Zrt.-nek. Amiatt, hogy a város nem fizetett az MVK-nak, a Miskolc Holding hitelt kényszerült…
Tovább olvasom