Az Euronews a korábbi információkkal ellentétében úgy értesült, hogy az unió közös védettségi igazolványát mégsem kaphatják meg azok, akik kínai vagy orosz oltást kaptak. Egy tegnapi zárt ajtók mögötti megbeszélésen hangzott el két uniós biztos részéről. Kedden a Bloomberg hírügynökség még arról írt, elfogadja az EU a tagállami vészhelyzeti engedélyeit is. A portál információi szerint a bizottság alelnöke azt mondta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett oltóanyagokat nem veszik be, mert azokra nem vonatkoznak az uniós felelősségvállalási szabályok és a minőségbiztosítási eljárás sem. Ez Magyarország számára azt jelenti, hogy…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Aminek nincs mellékhatása, annak főhatása sincs – mondta a pécsi professzor
Professzor Dr. Ternák Gábor a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának tanára, infektológusa válaszolt a bahir.hu kérdéseire a koronavírus aktuális helyzetével kapcsolatban. A fő kérdés persze az volt, hogy tényleg olyan rossz-e a helyzet, mint ahogy érzékeljük… „Sajnos még rosszabb, mert ez a vírus gyorsabban terjed, és hamar romolhat a beteg állapota. A látszólag jó állapotban jelentkező betegek órák alatt kerülhetnek kritikus helyzetbe. Saját tapasztalatból tudom, hogy az eddigi, sokféle alapbetegségben szenvedő, igen idős betegeken kívül, gyakrabban kell kórházi kezelésre felvenni a 40-50 éves korosztályba tartozó betegeket, akik kiterjedt, kétoldali tüdőgyulladásban…
Tovább olvasomMit mutatnak a valós adatok? Helyreigazítás a hamis állításokat közlő Fidesz helyett
Egymással össze nem hasonlítható költségvetési adatokkal próbálta megtéveszteni a miskolciakat a Fidesz. A Velünk a Város frakció tagjai megdöbbenve tapasztalták, hogy a bankszektorban évtizedek óta vezetőként dolgozó fideszes képviselő egymással nem párosítható pénzügyi tételek összecsúsztatásával akarta megtéveszteni a miskolciakat. Képviselőcsoportunk a szándékosnak tűnő, az adatokat eltorzító félrevezetés miatt a Fidesz és a hamis állításokat megfogalmazó Soós Attila helyett közli a tényeket – írták a közleményükben. A fideszes képviselő állításával szemben nem felel meg a valóságnak, hogy a városnak 2020-ban 43,1 milliárd forint bevétele keletkezett. Az általa említett összeg költségvetési előirányzat…
Tovább olvasomÓrákon belül nyilvánosságra hozzák az orosz és a kínai vakcinaszerződéseket
Huszonnégy órán belül nyilvánosságra hozza a kormány az orosz és a kínai vakcinaszerződéseket. Ugyanerre kéri Gulyás Gergely az Európai Uniót is. A miniszter a kormányinfón kiemelte: a magyar embereknek lekötött vakcinák bőven elegendőek, az első félév végéig mindenki megkapja az oltást – írja a Magyar Nemzet. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: a magyar kormány a nyilvánosságot támogatja ebben a témában, miközben Brüsszel megtiltja a tagállamoknak a szerződésekben szereplő fontos információk nyilvánosságra hozatalát. Gulyás Gergely szerint nem titkokról, hanem közérdekű adatokról van szó, amelyek közzététele egyébként a közbizalmat is erősíti. Gulyás…
Tovább olvasomEz történhet, ha valaki este 8 és reggel 5 között kint van
A szigorított korlátozások nem változtattak azon, hogy este 8 óra és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben, így csak munkába, vagy munkából járás képezhet ez alól kivételt, amit viszont munkáltatói igazolással vagyunk kötelesek igazolni. Az Index azt kérdezte az ORFK-tól és a Belügyminisztériumtól: hogyan ellenőrzik a munkáltatói igazolásokat, mi tekinthető hiteles dokumentumnak, illetve milyen jogkövetkezményekre számíthatnak azok, akik nem rendelkeznek vele, vagy az igazolásuk nem tekinthető hitelesnek. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálatának sajtóügyelete arról tájékoztatta az Indexet, hogy a rendőrök mindig megvizsgálják a körülményeket és…
Tovább olvasomJellemzően alulfizetett, túlterhelt nők gondozzák a rászorulókat
Felmérés készült az időseket, gyerekeket és fogyatékos személyeket ellátó szociális dolgozók helyzetéről: az adatok arról árulkodnak, hogy sokan kényszerből maradnak a pályán, hiába alulfizetettek és túlterheltek, nem tudnak váltani – írja a Telex. Főleg a nők vannak kiszolgáltatott helyzetben, mivel a férfiak aránya mindössze 8 százalék a szakmában. Szintén gond, hogy egyre inkább elöregedőben van az ágazat, az utánpótlás pedig hiányzik, ami hosszú távon komoly fennakadásokat okozhat az ellátásban. A kiszolgáltatottság és az állammal szembeni bizalmatlanság miatt az oltást is jobban elutasítják, mint az átlag. A Központi Statisztikai Hivatal évek…
Tovább olvasomVisszaesett a feljelentések száma a NAV-nál
Egy évtized alatt nagyjából ötödére (35 ezerről 7700-ra) csökkent az adóhivatalhoz érkező közérdekű bejelentések száma. A tavalyi beadványok majdnem minden esetben konkrét – vélt vagy valós – szabálytalanságra hívták fel a NAV figyelmét, jellemzően számlaadás elmaradása vagy feketefoglalkoztatás miatt. A hivatal tavaly 2500 vizsgálatot indított a jelzések nyomán, száz esetből azonban csupán hatnál igazolódott be legalább részben valamilyen jogsértés, írja a Magyar Nemzet. Az észrevételek egyharmada névtelen bejelentőtől érkezett.
Tovább olvasomMegvan, mikor rendezik a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált
A világjárvány az idei első félév nagy nemzetközi fesztiváljainak megrendezési naptárát is alaposan átrendezte, olyan kiemelkedő fesztiválok, mint Cannes és Karlovy Vary júliusban és augusztusban kerülnek megrendezésre, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál a tavaly kitűzött időpontban: 2021. szeptember 10 és 18 között valósul meg. Az idei fesztiválra a nevezési időszak jelenleg is tart, januártól folyamatosan érkeznek a nagyjáték és kisjátékfilm kategóriákra a nevezések. Az előzsűri folyamatosan dolgozik és a fesztivál szakmai zsűritagjainak kiválasztása is folyamatban van. Szerencsére a nemzetközi filmkínálat a korábban elmaradt filmfesztiválok miatt is rendkívül bőséges, ezért várhatóan…
Tovább olvasomMegvan, hogy ki gyártja az oltási igazolványokat
Az ANY Biztonsági Nyomda 2023.03.01-ig szóló szerződést írt alá a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársasággal a védettségi igazolványok szállítására vonatkozóan. A szerződés keretében az ANY Biztonsági Nyomda gyártja, személyesíti meg és postai szolgáltatónak történő átadásra előkészíti a védettségi igazolványokat – írja a portfolio.hu. Az már korábban kiderült, hogy a védettségi igazolványok több esetben is kiadható. Ha az illető a COVID-19 betegségből meghatározott időn belül gyógyult fel, és ezt igazolni is képes, illetve ha az Európai Unióban, illetve a Magyarországon engedélyezett oltóanyaggal beoltják. A magyar rendszer az EESZT-re (Elektronikus Egészségügyi…
Tovább olvasomMüller Cecília arra kéri a háziorvosokat, hogy elsősorban az időseket oltsák
A járvány felszálló ágában vagyunk, meredeken nő az új fertőzöttek száma, főleg a kórházban ápolt betegeké – közölte Müller Cecília az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. A szerda reggeli adatok szerint kórházban 8348 beteget ápolnak, közülük 844-en vannak lélegeztetőgépen. Az országos tiszti főorvos elmondta, hogy azt tapasztalják, hogy rendkívül gyorsan romolhat valakinek az egészségi állapota a kórházba kerülés után. Müller Cecília közölte, hogy a járvány harmadik szakasza nemcsak dinamikája, de a súlya miatt is különbözik az előző két hullámétól, a tiszti főorvos szerint most egy súlyosabb, rapidabb fertőzéssel nézünk szembe. Emlékeztetett,…
Tovább olvasom