A Szikszói Járásbíróság garázdaság bűntette miatt próbára bocsátotta azt a férfit, aki macsétával támadt ismerősére, mert az számonkérte rajta az elvállalt munkát. A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott és a sértett korábbról ismerték egymást. A vádlott elvállalta, hogy a sértettnél villanyszerelési munkákat fog végezni. A munkára előleget vett fel, azonban a villanyszerelést nem a megrendelő igényének megfelelően fejezte be. 2020. december 20-án a sértett azzal hívta fel telefonon a vádlottat, hogy másnap fejezze be a munkát, azonban a vádlott nem vállalta, ezért vita alakult ki közöttük. Másnap reggel…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Elindulnak Miskolc város útjain a nagyvolumenű kátyúzási munkák
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. egész évben többféle technológiával végez kátyúzási munkákat a városban. A nagyfelületű útjavítási munka azonban csak a melegebb idő beköszöntével, illetve az aszfaltkeverő telepek megnyitásával kezdődhet el. Az útburkolat javítási munkáit, 2021. március 16-án -időjárás függvényében- indítja el a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. alvállalkozó bevonásával, több helyszínen, folyamatos munkavégzéssel. Az úthibák helyreállítása a Szinva, Fonoda, Csabavezér, Bertalan, Erenyő utcák, Martinkertváros, illetve Ómassa területén kezdődnek. Az útjavítási munkák főközlekedési utakat éppúgy érintenek, mint néhány rossz állapotba került forgalmasabb mellékutcát. Az elmúlt napokban, hetekben a Társaság Útellenőri Szolgálatának…
Tovább olvasomMiskolcra jönnek a Google autói
A Google autói egy hét múlva újra elindulnak 14 magyar nagyvárosban, hogy a Street View, azaz az Utcakép szolgáltatásait frissítsék – közölte a Google Magyarország kedden az MTI-vel. A közlemény szerint az autók a következő hónapokban többek között Miskolcra, Egerbe, Debrecenbe, Szolnokra, Nyíregyházára, Békéscsabára, Szentesre, Veszprémbe, Tatabányára, Szombathelyre, Sopronba, Pécsre, Kaposvárra és Szekszárdra is ellátogatnak. Az újbóli bejáráson utak, autópályák és városok Google Street View képeit frissítik a Google Térképen. Az alkalmazásnak köszönhetően a felhasználóknak lehetőségük nyílik már most is virtuálisan meglátogatni a magyar városok többségét, számos várat, kastélyt, építészeti,…
Tovább olvasomKét ápoló jut 25 koronavírusos betegre – drámai a helyzet
Elképesztő mennyiségben érkeznek a betegek, és nagyon sok a súlyos eset, ez rosszabb, mint bármikor volt – mondta a hvg.hu-nak egy fővárosi kórház covid-osztályos szakdolgozója. Ő is azt tapasztalja, amit más kórházból is hallani: a fiatalabb, 40-50 évesek is súlyosabb tünetekkel érkeznek, jellemzően kétoldali tüdőgyulladással. Náluk annyira telítettek már az osztályok, hogy a jobb állapotban lévő fiatal pácienseket próbálják hazaküldeni azzal, hogy ha rosszabbra fordul az állapotuk, azonnal jöjjenek vissza, de addig is legyen hely az időseknek. Egy Észak-magyarországi kórház orvosa is arról beszélt, nagyon sok súlyos állapotú betegük van,…
Tovább olvasomNem engedik szabadon az Ózdon karddal támadó vádlottakat
A Miskolci Törvényszék fenntartotta a letartóztatását annak a két férfinak, akik további társaikkal együtt karddal és kövekkel támadtak ismerőseikre 2019. szilveszter éjjelén Ózdon. A vádirat tartalma szerint a vádlottak és további családtagjaik szilveszter este átmentek a sértettek lakásába, ahol a két család között szóváltás alakult ki, mely tettlegességig fajult. A házban tartózkodók távozásra szólították fel a vádlottakat, akik ugyan elhagyták az ingatlant, de visszatéréssel és a sértettek „leszúrásával, megölésével” fenyegetőztek. Később a négy vádlott férfi karddal, lapátnyéllel és téglákkal, kövekkel felszerelkezve ment vissza az ingatlanhoz. Ketten bementek az udvarra, egyikük…
Tovább olvasomÚjabb haladék a méheknek, mentsük meg őket!
A vírushelyzet miatt az Európai Bizottság újabb 3 hónappal meghosszabbította a folyamatban lévő európai polgári kezdeményezések határidejét. Így a „Mentsük meg a méheket és a és a gazdákat! Méhbarát mezőgazdaságot az egészséges környezetért” európai polgári kezdeményezés keretében szept. 30-ig gyűjthetjük az aláírásokat. Több, mint 13 ezer magyar aláírás gyűlt eddig össze, így már csak 2100 magyar aláírásra van szükség, hogy teljesítsük az európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban Magyarországra vonatkozó feltételeket. Írd alá Te is! Részletek az MTVSZ-blogon:https://mtvsz.blog.hu/2021/03/06/ujabb_haladek_a_meheknek fotó: Bojtos Ferenc, CSEMETE
Tovább olvasomA borsodi szegénység és az orbáni pénzszórás: hírünk külföldön
A német ZDF televízió arról készít műsort Magyarországon, ami nem fér bele az orbáni retorikába – ez utóbbi szerint szárnyal a gazdaság, a németek viszont azt akarják megmutatni, hogy milyen mélyszegénységben élnek nálunk emberek, akikről a kormány rendre megfeledkezik. A riporter ellátogatott a Borsod megyei Körömre és átadott egy segélycsomagot egy ottani családnak. A műsorban bemutatják, hogy ebben a községben van olyan család, ahol 19 fő lakik egy kis házban és napi egy eurónak megfelelő segényből próbálnak megélni, sőt, a riport arra is kitér, hogy Orbán Viktor számára a vidéki…
Tovább olvasomMüller: Az oltás után egyből ne érezzük magunkat védettnek
Az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján a koronavírus-oltásokkal kapcsolatban Müller Cecília elmondta, hogy az oltás után egyből még senki ne érezze magát védettnek, mert az immunitás kialakulásához 2–3 hét szükséges. Amíg még nem alakul ki az immunitásnak ez a foka, addig még ugyanúgy megfertőződhetnek és megbetegedhetnek az oltottak. A tiszti főorvos bejelentette, hogy 100 ezer Szputnyik V vakcina ma kerül ki a kórházi oltópontokra, illetve kaptunk 120 510 Pfizer vakcinát is, amivel az időseket fogják beoltani. Ezen a héten már az AstraZeneca vakcinájával is oltják az időseket, ebből 105 600 darab…
Tovább olvasomSzigorú védelmi intézkedések mellett továbbra is tartanak házasságkötést Miskolcon
A hatályban lévő védelmi intézkedések mellett megtartják a már bejelentett házasságkötéseket Miskolcon. A rendezvényekre vonatkozó jogszabály értelmében a házasságkötéseken jelen lévők száma korlátozott: a házasulandókon és az anyakönyvvezetőn kívül a szülők, nagyszülők, testvérek és a házasulandók gyermekei vehetnek részt az esküvőn. A szertartáson szigorúan ügyelnek a járványügyi szabályokra: kötelező a 1,5-2 méteres távolság betartása és kötelező a maszkviselés – közölte a polgármesteri hivatal.
Tovább olvasomMegölt egy embert Sályon, majd alkoholt és cigarettát vett a pénzéből
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárás a Miskolci Törvényszéken azzal a férfival szemben, aki olyan súlyosan bántalmazta sályi otthonában a sértettet, hogy az asszony a helyszínen életét vesztette. A rendelkezésre álló adatok szerint a vádlott 2020. január 29-én napközben alkoholt fogyasztott, azonban elfogyott a pénze, ezért elhatározta, hogy bemegy a sértetthez és azzal az ígérettel szerez pénzt tőle, hogy a tartozását később ledolgozza. A vádlott 19 óra körül bekopogott a sértetthez, pénzt kért tőle, azonban a nő elküldte, majd az ajtót kulcsra zárta. A vádlott mindenképpen pénzhez…
Tovább olvasom