Eredetileg 24 milliárdot szántak rá, de véletlenül 54 milliárd lett a vége. Hivatalosan. Csak hogy mi is még inkább érezzük, hogy ami az Orbán-kormánynak fontos, arra gyakorlatilag számolatlanul szórhatja el a milliárdokat. Ezek sem függtek az uniós pénzek kifizetésétől, igaz, tavalyi adatok. 2021-ben a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodának összesen 107 milliárd forint kiadása volt, ez több mint kétszerese a költségvetésben a tárcához eredetileg betervezett 51 milliárd forintnak – írta a hvg.hu. A kormányzati kommunikációra 24 milliárd forintot terveztek, végül 54 milliárd lett az erre szánt összeg. 17 milliárdot kapott úgy…
Tovább olvasomSzerző: Tóth Sándor
Átvállalja a távhő és a földgáz decemberi átalánydíját az állam… a „hanyatló” Németországban
Vannak még Európában olyan országok, ahol a kormány komoly lépéseket tesz azért, hogy a lakosság rezsiterheit nagymértékben enyhítse. Magyarország? Itt nincs ilyen tervezet. A német szövetségi parlament után a tartományi kormányokat képviselő kamara is elfogadta a földgázfogyasztók és a távhővel fűtők sürgősségi támogatásáról szóló törvényt, amely azt a célt szolgálja, hogy addig is mérsékelje az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot. Az egyszeri támogatás több mint húszmillió fogyasztónak jár, az ipari nagyfogyasztókon kívül mindenkinek, így a háztartások mellett a cégeknek, és többi…
Tovább olvasomBorzalmas: egy kamasz fiú addig pofoz egy másikat, amíg az le nem térdel előtte – videó
A videót csak erős idegzetűeknek ajánljuk. Sajnos a fiatalkorúak közötti erőszak és megalázás már szinte mindennapossá vált. Ez az eset Egerben történt még a nyári időszakban. Letérdepeltetett maga előtt egy iskolás fiút egy másik kamasz és addig pofozta, amíg nem engedelmeskedett neki áldozata. Ezt látni azon a videón, amit egyik néző küldött el az RTL Híradójának. Állítólag még nyáron készült a felvétel, fényes nappal, Eger belvárosában. A videón azt látni, amint a fekete ruhás fiú arra kényszerítette a rövidnadrágos iskolást, hogy ereszkedjen térdre előtte. Többször arcon vágta, mígnem áldozata leguggolt, de ezzel…
Tovább olvasomJó reggelt, Miskolc! – Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk ma Kedden borongós, párás, ködös reggellel indítunk, délután pedig Miskolcon is kialakulhat gyenge eső, szitálás. Csak kevés helyen süthet ki a nap, sokfelé marad a szürke, felhős idő. A délutáni órákban 8 és 10 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők. Kedden sem lesz időjárási front térségünkben, de a nyirkos, hideg reggel miatt sokaknál felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi fájdalmak. Szerdától pedig komolyabb mennyiségű csapadékra számíthatunk Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. Ma őket ünnepeljük Névnap Albert, Lipót, Aisa, Ajsa, Alberta, Albertin, Albertina, Ángyán, Ányos, Artúr, Dezsér, Dezsider, Dezső, Hajnácska, Ladomér,…
Tovább olvasomNem tartott sokáig a forint erősödése, megint 410 fölé emelkedett egy euró
A múlt héten egy rövid időre még 400 alá is benézett nemzeti fizetőeszközünk, de pünkösdi királyságnak bizonyult. A hét első napján ugyanis ismét zuhanni kezdett a forint az euróval és a dollárral szemben is, de a svájci frankkal szemben sem szerepeltünk jól. Egész napos fokozatos gyengüléssel délutánra 410 fölé emelkedett az euró árfolyama a forinttal szemben hétfőn. A magyar fizetőeszköz két hete nem volt ilyen gyenge, késő délután 410,4 forintot kellett fizetni egy euróért a nemzetközi devizapiacon. A forint a dollárral szemben sem muzsikált fényesen, az euróval szemben eleve gyengülő…
Tovább olvasomCsodálatos időutazás Miskolcon: ilyen volt a város a rendszerváltás előtt – videó
Egészen fantasztikus képsorok egy frissen felkerült videónak köszönhetően. A vasfüggöny még állt, de már alapjaiban rogyadozott a szovjet-típusú rendszer Európában, köztük Magyarországon is. Egy turista kamerájával rögzítette ezeket a képsorokat 1989 nyarán, még a rendszerváltás előtt, amikor Népköztársaság voltunk. A KGST-ben megszokott járműpark, a régi sárga villamosok fogadnak minket, valamint a korabeli Centrum és még sok más érdekesség. Feltétlenül csodáljuk meg. Íme a videó: (Forrás: Youtube)
Tovább olvasomTovábbra is napi problémát jelent a lillafüredi parkolási anomália
Megfelelő számú parkolót kellene biztosítani, a szabálytalan helyen várakozókkal szemben pedig a rendőrségnek kellene fellépni. A Zsófia-kilátó átadása óta a probléma jelentősen súlyosbodott. Ahogy hetekkel ezelőtt már beszámoltunk róla, a lillafüredi, Zsófia-kilátó átadása óta hétvégente komoly közlekedési káosz alakult ki a Hámori-tóhoz vezető útszakaszon, ahonnan lépcsőn megközelíthető a kilátó. A problémát az okozza, hogy az autósok leparkolnak az út szélén, ezzel egysávosra csökkentve az egyébként is keskeny útszakaszt, amivel ellehetetlenítik a kétirányú közlekedést és emiatt dugók, fennakadások alakulnak ki. Bár Lillafüredre egyébként is jellemző volt, hogy a kisvasút végállomása utáni szakaszon…
Tovább olvasomOrbánnak az óvónők is üzentek: Hálával nem lehet fizetni a boltban
A miniszterelnök még egy szombati videóban üzent, megköszönte az óvónők munkáját és kiemelte, nagyon hálás nekik. Az érintett óvodapedagógusok azonban csak ismételni tudják, hogy sajnos hálával nem lehet fizetni az üzletekben, ahhoz pénzbeli megbecsülés is kellene, amit a Fidesz véletlenül sem ad. Hosszú idő után először beszélt Orbán Viktor a pedagógusokról, szombaton videót osztott meg Facebook-oldalán, melyben volt óvodájába látogatott vissza. A miniszterelnök a képsoron az intézmény fennállása 140. évfordulóján megköszönte az óvónők munkáját, úgy fogalmazott: hálás nekik. Az RTL Híradónak nyilatkozott a Pártatlan Óvodákért Közösség egyik alapítója, Kátainé Kovács Viktória, aki szerint hálával…
Tovább olvasomJó reggelt, Miskolc! – Hétfői időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen idő lesz ma Hétfőn a párás, ködös, nyirkos reggelt többfelé követheti napközben is szürke idő, de napos tájakkal is találkozhatunk. Néhol szitálás kialakulhat, késő délután, este a Dunántúl déli és délnyugati tájain helyenként kisebb eső is előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg a déli-délkeleti szél. Napközben a naposabb területeken 11-16, a tartósan szürke, ködös tájakon csak 6-10 fokot mérhetünk Ma őket ünnepeljük Névnap Aliz, Erzsébet, Huba, Jozafát, Klementina, Vanda, Zdenkó Az Aliz név eredete és jelentése Héber, germán, francia, angol eredetű, az Alice névből. Jelentése: nemes, harcos, bölcs. Az Aliz név…
Tovább olvasomRogánék beveszik Hévízt is?
Egy elképesztően hatalmas szálloda nőtt ki a semmiből a turistaparadicsomban, az eddigi információk szerint Rogán Antal érdekeltsége a monstrum. A részletekről Hadházy Ákos írt a Facebookon. „Ez a hévízi szállodaszörny a helyiek szerint Rogánnak épül. De ezt képtelenség megerősíteni vagy cáfolni, mert az építtető cég egy MAGÁNTŐKEALAP tulajdona. A magántőkealap egy hungarikum, egy olyan állatfaj, aminek rejtve maradhat a tulajdonosa: ideális megoldás a vagyonukat eltitkolni akaró politikusoknak és családtagjaiknak. Nem kell már külföldi offshore cégbe rejteni a vagyont, hiszen az csúnya, törvénytelen dolog. Inkább kitaláltak egy magyar vagyonrejtő cégformát. Ha…
Tovább olvasom