Végül sikerült egy állomásnál leváltani és ütközővel megfogni. Tűz keletkezett egy mozdonyban, ami aztán önállósította magát és robogni kezdett az egyik irányban. Ijesztő üldözéssé fajult az eredeti tűzoltási feladat. A bajor hatóságok szerint egy vonaton keletkezett tűz eloltása látványos üldözéssé fajult pénteken hajnalban, miután a vezető nélküli dízelmotor magától elindult Ausztria felé – számol be az AP. A Bajor Vöröskereszt közlése szerint hajnali 3 óra körül tűzoltókat hívták ki, hogy eloltsanak egy vonattüzet Strass falu közelében. Nem sokkal a tűzoltók érkezése előtt, viszont a mozdony elindult lefelé a lejtős pályán és annyira felgyorsult, hogy…
Tovább olvasomSzerző: Tóth Sándor
Döbbenet és horror: két nyílvesszővel is átlőtték a kiskutyát Borsodban – videó
Az állatvédők más sérüléseket, többek között sörétnyomokat is találtak a szerencsétlen állaton, az életéért küzdenek. Elképesztő, hihetetlen brutalitás, a nyomravezetőknek jutalmat ajánlottak fel. „Aki ezt tette, legközelebb a falu öreg nénijét fogja ilyen brutalitással kivégezni!” – kommentálta posztjában Kovács Violetta, a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány elnöke a látottakat. A videón látszik, hogy a rettenetes állapotban lévő állat mellső lábából és a nyakából is kiáll egy mélyre fúródott nyílvessző. Mint kiderült, az állatot céltáblának használhatták. A nyílvesszők mellett sörétnyomokat is találtak a testében. Ezek az időközben elkészült röntgenképeken látszódnak. A kutyust azóta már állatklinikára…
Tovább olvasomAz önkormányzatokat óriási kötbérrel sújtja, közben a Fradit 5 milliárddal támogatja az MVM
Egy évre öt milliárdocskát csúsztat a Fradinak szponzorációként az MVM, miközben a gázzal remekül spóroló önkormányzatokat hatalmas kötbérrel sújtja. Magyar valóság 2023-ban a Fidesz regnálása alatt. Decemberben négyéves szponzorációs szerződést kötött az MVM a Ferencvárosi Torna Clubbal, ennek értelmében évente 1 milliárd forintot, valamint nettó 6,6 millió eurót fizet az állami energiacég a sportklubnak. Ez az összeg jelenlegi árfolyamon számolva 3,6 milliárd forint. A támogatás tényéről egyébként a klub már beszámolt, az összeget pénteken tette közzé a K-Monitor egy, az MVM-től kapott támogatási lista alapján. Jövőre összesen 5 milliárd forinttal…
Tovább olvasomA Pegasus-botrány tényfeltárói Varga Juditot is meg akarják hallgatni
Az egyik mértékadó lap úgy tudja, hogy igazságügyi miniszterünk is kellemetlen kérdések elé néz majd egy hónap múlva, amikor számot kell adnia Európának a megfigyelési botrány részleteiről, abban betöltött szerepéről. A Népszava úgy tudja, hogy február 20-21-én Magyarországra látogatnak a Pegasus lehallgatási botrányok kivizsgálására megalakult európai parlamenti különbizottság tagjai, hogy találkozzanak Varga Judit igazságügyi miniszterrel és Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökével. A delegáció emellett civil szervezetekkel és kémprogram által lehallgatott személyekkel is egyeztetni fog. A bizottság tényfeltárói eddig jártak a Pegasust fejlesztő NSO izraeli székhelyén, valamint…
Tovább olvasomHatalmas robbanás a MOL egyik benzinkútjánál, halálos áldozat is van
A MOL töltőállomásának egyik föld alatti üzemanyagtartályában történt egy komoly mértékű robbanás, a benne dolgozó munkás azonnal életét vesztette. A benzinkutat a magyar vállalat nemrég vásárolta meg az Orlentől és a lengyel-német határ közelében található. Robbanás történt péntek délután a lengyel–német határnál fekvő Zgorzelec városban: a Mol által nemrég átvett töltőállomáson egy ember meghalt, ketten megsérültek – közölte a lengyel média. A részletekről a Blikk.hu számolt be. A TVP Info közszolgálati hírtelevízió esti adásában Daniel Mucha tűzoltó tisztségviselő elmondta: a robbanás az egyik föld alatti üzemanyagtartály karbantartása közben történt. A detonáció olyan…
Tovább olvasomSorra dőlnek ki a fák Lillafürednél és a Bükkben, a rendőrök mindenkit visszafordítanak
A teljesen felázott talaj és a vizes, tapadó, nagyobb súlyú és vastag hóréteg miatt a fák az erdőkben és az út mentén is egyre-másra dőlnek ki, rendkívül veszélyesen. Lehetőleg mindenki kerülje el az erdős vidéket a Bükkben, de már a Mátrában is. Rendkívül veszélyessé vált a közlekedés a péntek esti órákban Lillafüreden és a Bükk más részein is, a részletekről a Lillafüred online számolt be a Facebookon. „Szinte járhatatlanok az utak a Bükkben, Lillafüreden villanyvezetéket szakítottak a kidőlő fák. A rendőrség mindenkit visszafordít Lillafüreden és a Majális parknál. A vizes,…
Tovább olvasomElképesztő: a futballtorna legjobbjainak a kupa mellett 1-1 kiló kristálycukor volt a jutalom
A magyar valóság pontosan ez, így 2023 januárjában. A környező országokban nincs hiány, itt pedig jutalomként osztogatják, annyira hiány a magyar cukor. Döbbenet a köbön. Fejenként egy kiló kristálycukrot is kaptak a kupa mellé a Baján megrendezett 18. Optimum Solar Ofenbeher Nándor Futsal Kupa legeredményesebb résztvevői, írja helyi médiumokra támaszkodva az RTL.hu. A Súgóparti Hírek beszámolója szerint a legjobb kapus és a gólkirály az eredményhirdetésen vehették át az egykilós kiszerelésű kristálycukrokat, amelyeket egy Ausztriában dolgozó bajai lokálpatrióta ajánlott fel a január 8-án lezajlott esemény szervezőinek. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné…
Tovább olvasomHatalmas kátyú a miskolci úton, gyorsan el is szabadult az internetes kommentözön
A felháborodás keveredett a humorral, a bejegyzés alatt nagy show indult el. A miskolci csoportban egy polgártárs közzétette Facebook-posztját, hogy figyelmeztesse az olvasókat az „ütős kátyúra”. Ezután azonban a hozzászólások elkezdtek özönleni a bejegyzés alatt, ezekből szemezgetünk. „De van vármegye táblánk… „ „A vármegye táblákkal szerintem be lehetne ezeket a lukakat takarni” „Ez inkább lövészárok „ „Az a „vicces” hogy amit azon a szakaszon már korábban befoltoznak, most már kb. rosszabb, mint előtte, de előre megyünk…” „Búzatér Coop és centrum közti úton van a bátyja” „Azért az is érdekes, hogy takarékosságra szólítják…
Tovább olvasomKilenc éve szállhattunk fel először Miskolcon Skoda villamosra
2014 elején állt forgalomba megyeszékhelyünkön az első ilyen típusú villamos, amit utána még harminc másik követett másfél év leforgása alatt. Hatalmas volt az érdeklődés a megújuló járműpark első fecskéje iránt. Kilenc évvel ezelőtt, január 20-án állt forgalomba az első Škoda villamos Miskolcon – írja pénteki közleményében a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK). – 2009-ben kezdődött a város történetének egyik legnagyobb és talán a legtöbb embert érintő beruházása, a nagy villamos projekt. A „Zöld Nyíl program” célja az volt, hogy Miskolcon az ország egyik legmodernebb villamosközlekedése jöhessen létre. A fejlesztés keretében…
Tovább olvasomÁtlagkeresetek: Szabolcs a sereghajtó, de Borsod is a vert mezőnyben
Vajon miért kereshet egy fővárosi átlagban kétszer annyi pénzt havonta, mint egy kelet-magyarországi munkavállaló? Budapest messze az élen, a keleti régió lemaradt a fizetésekben. A budapesti keresetek annyira felfelé torzítják az átlagot, hogy a magyarországi nettó átlagfizetést – ami az első háromnegyed évben 334 920 forint volt – csak ebben a két megyében haladták meg a keresetek. Havi nettó 300 ezer forint fölött hat megyében lehetett keresni, közülük Komárom-Esztergom kevéssel maradt le az országos átlagtól (327 300 forint). A kiugróan magas budapesti keresetekhez képest meglepőnek tűnhet, hogy Pest megye épp csak befért a 300…
Tovább olvasom