Homlokegyenest mást mond a helyzetről a miskolci kórház és a sátoraljaújhelyi fideszes polgármester

A miskolci megyei kórház vezetése továbbra is tartja magát ahhoz a véleményéhez, hogy egyrészt egyeztetett a sátoraljaújhelyi polgármesterrel a helyi kórházat érintő kérdésekben, másrészt Miskolc segítette ki a többi borsodi település kórházát. A polgármester szerint viszont orvosokat, beteghordókat vittek el Sátoraljaújhelyről Miskolcra,

Tovább olvasom

„A bosszú vezérli őket” – Orbán volt oktatásért felelős minisztere is nyíltan kiáll Pintérék terve ellen

Már régen nem bal és jobboldalról szól a dolog, a jelek szerint, a terv ellen felszólaló nyílt levelet aláírók között ugyanis számos jobboldali gondolkodású és korábban akár miniszteri posztot is betöltő személy található. A pedagógusok státusztörvénye szerintük is elfogadhatatlan és teljes egészében el kell utasítani.

Tovább olvasom

Negyedmillióval is emelkedhet bizonyos ápolók fizetése, bár ez egyelőre még csak ígéret

Érdekes dolgokkal jelentkezett a kormány a hétfői napon. A legrégebben a szakmában dolgozó ápolók fizetése akár 260 ezerrel is nőhet, közben azonban vegyünk észre egy másik kormányrendelet-tervezetet is, ami a minisztériumi főosztályvezetők járandóságát emelné egészen kétmillióig. Sokak szerint ez is az ápolók megosztására lesz jó.

Tovább olvasom