A Zsarnai piacot üzemeltető Városgazda áttekintette a piac helyzetét. A cég vezetése a piac munkatársaival együtt új díjstruktúrát alakított ki, melynek lényege, hogy a piacon standokat alakítanak ki, melyek fix helyen, fix területtel, fix díjtétellel rendelkeznek. 2023. január 1-től, a bérléssel rendelkezőknek havonta csak egyszer lesz fizetési kötelezettségük és a 3-as kapunál a belépőkód használatával akadálymentesen behajthatnak, a napijeggyel árusítóknak a 4-es kapunál bejövetelkor kell a terület díját kifizetni. A díjtételekről az alábbi linken tájékozódhatnak. Az új konstrukcióval elkerülhetőek azok a viták, melyek a terület nagyságával függtek össze és konfliktusokat…
Tovább olvasomSzerző: Hanyecz Máté
Az EU Orbán támogatásával új szankciókat fogadott el Oroszország ellen
A tervek szerint idén utoljára ültek össze december 15-én az uniós állam- és kormányfők, hogy a kényes politikai kérdésekben egyezkedjenek. Az Európai Tanács papíron nem döntéshozó, de az itt kötött alkukhoz tartani szokták magukat a miniszterek, amikor szavaznak. Az ülés végére az Oroszország elleni kilencedik szankciós csomagról és a magyar EU-pénzeket is érintő intézkedéscsomagról is megegyezés született. Az ülés egyik legfontosabb nyitott kérdése az volt, el tudják-e fogadni a kilencedik szankciós kört, amin a találkozóval párhuzamosan a nagykövetek dolgoztak, és végül sikerült megegyezni, amit „nagy örömmel” jelentett be Charles Michel. A szankciókra…
Tovább olvasomA rendőrség szerint a bombás plakátok nem alkalmasak pánikkeltésre
Mint azt korábban a Telex is megírta, a DK fővárosi polgármesterei rémhírterjesztés és közveszéllyel való fenyegetés miatt október 26-án büntetőfeljelentést tettek, szerintük ugyanis „a plakátok megtévesztik a lakosságot, és elterelik a figyelmet a szociális válságról”. Szaniszló Sándor, XVIII. kerületi DK-s polgármester a hvg.hu-nak elmondta: megkapta a rendőrség határozatát, elutasították a feljelentést. A politikus a lapnak azt mondta, a rendőrség azzal az indokkal utasította el a feljelentést, hogy a kormány bombákkal operáló nemzeti konzultációs reklámkampányának üzenetei nem alkalmasak a rémhírterjesztésre, sem a közveszéllyel fenyegetésre, ezért nem minősülnek bűncselekménynek. „A feljelentés elutasításának indoklásából az…
Tovább olvasomA fideszes Sebestyén László szerint kifogástalan a közlekedés a turbókörforgalomnál
Vasárnap birtokba vehették az autósok az új miskolci turbókörforgalmat. Sokan arra számítottak, hogy majd egymást érik a balesetek az új közlekedési csomópontban, de szerencsére eddig komolyabb incidens nem történt. Persze amilyen sebességgel halad itt a forgalom, ez nem csoda. Az átadás óta eltelt néhány napban attól hangos a közösségi média, hogy az autósok csak araszolva tudnak haladni a közlekedést gyorsítani hivatott körforgalomban. Többen arra panaszkodnak, hogy hosszú perceken keresztül egy helyben állnak. Sokan említették azt is, hogy a közlekedési káoszért a lámpák összehangolásának hiánya tehető felelőssé. A számos panasz Sebestyén…
Tovább olvasomNagy Márton: A kormány 3,5 százalékos hiányt és 1,5 százalékos növekedést tervez 2023-ra
A kormány azt tervezi, és el is fogja érni, hogy a költségvetés hiánya 3,5 százalék legyen jövőre az idei 4,9 százalék után, a növekedés pedig 1,5 százalék lehet az erre az évre jó eséllyel várható 5 százalék után – mondta Nagy Márton az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány konferenciáján csütörtökön Budapesten. A gazdaságfejlesztési miniszter optimista víziójához képest a GKI Gazdaságkutató Zrt. szeptemberi elemzése 2023-ra már nem 2,7 százalékos növekedést, hanem 3,5 százalék körüli visszaesést prognosztizált. A miniszter arról beszélt, hogy a költségvetésre hatalmas terhet rónak az energiaárak, jövőre várhatóan 2500 milliárd forintot tesz…
Tovább olvasomLegyen 2022-ben is Európa legszebbje a miskolci adventi villamos!
Ezzel a címmel tett közzé Facebook bejegyzést az MVK Zrt. „Szavazzatok a miskolci Adventi villamosra, hogy idén is elnyerhesse az „Európa legszebb Adventi Villamosa” címet!Hatodik alkalommal hirdette meg az MHD86 nevű cseh portál nemzetközi versenyét, amelyben Európa legszebb adventi villamosát keresik. Az elmúlt öt évben a miskolci Adventi villamos győzött a megmérettetésen, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. és Miskolc város legnagyobb örömére.” – írta bejegyzésében a közlekedési vállalat. Az idei szavazáson 12 ország 32 villamosa versenyez az Európa legszebb Adventi villamosa címért, a voksokat január 2-ig várják. Szavazni a következő…
Tovább olvasomElrendelték a Dunaferr felszámolását
Adottak a jogszabályi kötelezettségek és feltételek, ezek alapján a Fővárosi Törvényszék hivatalból elrendelte az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. felszámolását a DUOL cikke szerint. Kezdődik az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. felszámolása egy kedd esti kormányrendelet alapján, az eljárást a Fővárosi Törvényszék hivatalból rendelte el. A felszámolás alatt a társaság tovább működhet, ha ahhoz a hitelezői megfelelő arányban hozzájárulnak. Az eset kapcsán a DUOL Dunaújvárosi Hírportál már részletezte, hogy „ha a cégbíróság hivatalból tudomást szerez arról, hogy a cég több mint négyszáz napja nem tett eleget a számviteli törvény szerinti…
Tovább olvasomÍgy alakul az igazgatási szünet Miskolc Polgármesteri Hivatalában
A városháza közleményét változtatás nélkül közöljük: Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az igazgatási szünet időtartama alatt, 2022. december. 22. – 2023. január 6. napja között, Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában az ügyfélfogadás szünetel. A halaszthatatlan anyakönyvi ügyek intézése, így a születések és halálesetek anyakönyvezése az igazgatási szünetben is folyamatosan megvalósul. Az említett anyakönyvi ügyekben érdeklődő ügyfeleink az 46/512 873-as telefonszámon, keddi és csütörtöki napokon az alábbi időpontokban tudnak felvilágosítást kérni: 2022. december 22. 8.00 -16.00 óráig 2022. december 27. 8.00 -16.00 óráig 2022. december 29. 8.00 -16.00 óráig 2023. január 3. …
Tovább olvasomAlapvető jogok biztosa: Hazánk egy modern demokratikus jogállam
Interjút adott a Magyar Nemzetnek a 2019-ben hat évre megválasztott alapvető jogok biztosa, akinek a munkáját az ombudsmanok világszövetsége nem találta megfelelőnek. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosaként eltöltött első három évét értékelve arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy a világjárvány és az Ukrajnában zajló háború miatt olyan helyzetekkel szembesült a hivatala, amit „saját kútfőből kellett megoldani”, ugyanis nem voltak olyan korábbi ombudsmani, alkotmánybírósági vagy nemzetközi gyakorlatok, amikhez vissza lehetett volna nyúlni. Ennek ellenére Kozma szerint a hivatalának jó eredményei vannak. Ezt azzal indokolta, hogy bár „az ombudsmani jelentések nem kötelező erejűek, ugyanakkor az…
Tovább olvasomRettegnek a téltől és az éhségtől Borsodban
A választásokat megelőzően a 24.hu hosszú cikksorozatot szentelt a csatatérnek gondolt választási körzeteknek, így Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú körzetében is többször jártak és készítettek riportot mind a helyiekkel, mind Jézsó Gáborral, az ellenzék közös képviselőjelöltjével, Tiszaújváros önkormányzati képviselőjével. Most, néhány hónappal a választásokat követően ismét ellátogattak a választókerületbe, hogy riportot készítsenek a Tiszaújváros mellett fekvő girincsi lakosokkal és a polgármesterrel. Vannak olyan családok, háztartások, ahol már megjöttek az első emelt számlák, és megjelennek a községházán segítségért? Még így konkrétan nem. Kicsit úgy érezzük magunkat, mint a Covid előtt: valami jön,…
Tovább olvasom