A Kormány – figyelemmel az orosz–ukrán háború okozta katasztrófák és súlyos szerencsétlenségek megelőzése, következményeinek elhárítása vagy enyhítése céljából folyó széles körű nemzetközi együttműködésre, valamint a Magyar Honvédség rendelkezésére álló és átadható készleteire – 41 695 db gyapjú fejvédő ingyenes átadásáról döntött a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet részére. Felelős: honvédelmi miniszter, Határidő: azonnal. Orbán Viktor s. k. – írja a Magyar Közlöny. Forrás: Telex.hu
Tovább olvasomSzerző: Hanyecz Máté
Jelentősen csökkent Magyarországon az áramfogyasztás októberben
Az augusztus–októberi időszakban a magyarországi villamosenergia-felhasználás 1,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző öt év azonos időszakának átlaga. Ha viszont csak az októberi adatokat nézzük, már látványosabb a spórolás az árammal: 8,2 százalékkal kevesebbet fogyasztottunk, mint egy éve. Ez a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán közzétett statisztikáiból (pdf) derül ki (amely készítésekor a háztartási méretű kiserőművek [HMKE] termelésének előzetesen becsült adatait is figyelembe vették). Igaz, ez a 8,2 százalékos érték közép-európai kitekintésben korántsem sem ad okot túlzott büszkélkedésre. A hivatal a térség hét államát vizsgálta, és közülük csak az osztrákoknál…
Tovább olvasomBeütött a rezsiválság a lakáspiacon
Novemberben nyolcezer ingatlan cserélt gazdát országosan a Duna House becslése szerint, éves szinten pedig több mint 118 ezer adásvétel történt eddig a piacon. Az év egészét nézve a társaság körülbelül 125–127 ezer ingatlanpiaci tranzakciót vár. Az ingatlanos cég közleménye szerint visszafogott kereslet mellett népszerűek a kisebb alapterületű lakások: novemberben például a főváros budai oldalán a tranzakciók 35–35 százaléka 20–40 és 40–60 négyzetméter közötti lakásokra vonatkozott. Egy évvel korábban ezek aránya 3, illetve 27 százalék volt. A Budán eladott lakások 26 százalékánál 900 ezer és 1 millió forint között volt a…
Tovább olvasomIdős nőt fosztottak ki Ózdon
Előkészítő ülést tart az Ózdi Járásbíróság csütörtökön annak a nőnek és férfinak az ügyében, akikkel szemben a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette miatt indult büntetőeljárás. A vádirat szerint a vádlottak unokatestvérek, akik 2021. augusztus 10. napja és 2021. augusztus 26. napja között, előzetes megbeszélést követően három alkalommal azzal a szándékkal mentek a sértett ózdi ingatlanához, hogy az idős, beteg, mozgásában korlátozott sértettől pénzt szerezzenek. A vádlottak kihasználták a sértett hiszékenységét és különféle indokokkal jutottak be a házba: először…
Tovább olvasomEgy busznyi prostituáltat ígért focicsapatának Silvio Berlusconi
„Egy busznyi prostituáltat” adna „extra ösztönzés gyanánt” saját focicsapatának, a Monzának a Silvio Berlusconi egykori olasz miniszterelnök, ha legyőzik az AC Milan vagy a Juventus csapatát – írja a Daily Mail. A most 86 éves Berlusconi a klub éves karácsonyi buliján méltatta Raffaele Palladinót, a csapat új edzőjét, majd ezután dobta be a felajánlását. Egy Twitteren feltűnt videó alapján a jelenlévők jót szórakoztak a volt miniszterelnök kijelentésén. A Monza jelenleg a 14. helyen áll az olasz első osztályban. 💣 Silvio #Berlusconi show alla festa di #Natale del #Monza 👀 pic.twitter.com/Ws7OXxZbcv — Nicolò Schira…
Tovább olvasomKérdőívet indított az Ökopolisz Alapítvány a magyar erdők megvédéséről
Magyarországon egy augusztusi kormányrendelet óta erdeink veszélybe kerültek, pedig nem csupán Magyarország utolsó természetes növénytakarójaként tekinthetünk rájuk, hanem abból a szempontból is létfontosságúak, mert biztosítják a biológiai sokszínűséget, oxigént termelnek és tompítják a környezetszennyezés káros hatásait is. – írja közleményében az alapítvány. Az erdők megvédését közös ügynek tekintik, amelyért csak összefogva tehetünk igazán sokat. Éppen ezért elindítottak egy kérdőívet is, amelyben arra kíváncsiak, hogy az emberek hogyan, milyen megoldásokkal védenék az ország természetes növénytakaróját. A kérdőívet itt tölthetik ki.
Tovább olvasomTöbb kiló zöldséget és gyümölcsöt vehetünk a Lidlben 399 forintért
A Lidl Magyarország elindította „Mentsük meg!” élelmiszermentő akcióját, mellyel tovább bővíti az élelmiszer pazarlás mérséklése érdekében tett intézkedéseinek körét. A külsőleg már nem tökéletes, de még fogyasztható gyümölcsöket és zöldségeket egységcsomagban, kedvezményes áron kínálja vásárlóinak – olvasható a diszkontlánc közleményében. Az áruházlánc novemberben Budapesten elindította a „Mentsük meg!” akciót, ahol a még fogyasztható, de kisebb hibákkal rendelkező zöldségeket és gyümölcsöket egységcsomagban kínálja vásárlóinak. A 3,5 kilogrammos zöldségből és gyümölcsből vegyesen összeállított csomagokat mindösszesen 399 forintért lehet megvásárolni. A csomagok országszerte, az áruházlánc minden magyarországi áruházában megtalálhatóak lesznek várhatóan 2023. február…
Tovább olvasomTovábbra is hiány lesz, a kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot
A kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot – közölte az Agrárminisztérium kedd este az MTI-vel. A tárca közleményében idézte Nagy István minisztert, aki úgy fogalmazott: az elhúzódó ukrajnai háború és az elhibázott brüsszeli intézkedések következtében kialakult szankciós infláció miatt a kormány meghosszabbította jövő április végéig az élelmiszerárstopot. A tárcavezető kiemelte, hogy az elhibázott brüsszeli szankciók miatt egész Európában történelmi magasságba emelkedtek az energiaárak és ezáltal az élelmiszerárak is, az életbe lépett olajszankciók pedig csak még tovább súlyosbították a helyzetet.A kormány továbbra is elkötelezett a családok támogatása mellett, ezért fenntartja az…
Tovább olvasomAkár már januárban elkezdődhet az Avasi kilátó felújítása
Jövőre lesz 60 éve, hogy átadták Miskolc jelképét a közönségnek. 2023-ban nemcsak az épület, hanem annak környezete is megszépül. A Horváth-tetőn megépült játszótér és szabadidőpark népszerűsége is mutatja, beérik a sok-sok munkaóra, amit a beruházás tervezésével és kivitelezésével eltöltöttek. Hetek vannak már csak hátra, és minden jel szerint megkezdődhet majd a város egyik leghíresebb épületének a felújítása, amely közvetlen környezetét is érinti – tudta meg a Minap.hu Miklós Viktortól, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetőjétől. Az elmúlt hónapokban lezajlott a közbeszerzési eljárás, néhány napja beérkeztek a végső ajánlatok is –…
Tovább olvasomKormányülést hívott össze Orbán Viktor szombatra
Orbán Viktor miniszterelnök szombatra kormányülést hívott össze – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. A miniszterek gazdasági és energiabiztonsági ügyekről tárgyalnak, valamint foglalkoznak a Magyarországot megillető uniós források kérdésével is – mondta. Forrás: HVG.hu
Tovább olvasom