Az Országgyűlési Őrség ruházatának pótlására még 2020-ban kötött, eredetileg idén szeptemberben lejáró szerződést nemrég egy évvel meghosszabbították, a tervezettnél lassabb amortizáció miatt a beszerzendő ruhadarabok számát is módosították. A darabárak ugyan nem változtak, a hosszú listában akad néhány borsos tétel: például 90 ezres esőkabát és 244 ezres zubbony – írja a Hvg.hu. A beszerzendő termékek listáján van zokni, ing, nadrág, nyakkendő, aláöltözet, kesztyű, sál, szoknya, derékszíj és sapka, ezek többségének darabára nem kirívóan magas. A lista kiugró tételei: A gardróbfrissítés bruttó 177,7 millió forintba került, ez az összeg a mostani módosítással sem változott,…
Tovább olvasomSzerző: Hanyecz Máté
Keresztes László Lóránt egyeztetésre hívja Lantos Csaba energiaügyi minisztert
Hétfőn tesz esküt az országgyűlés előtt az energiapolitikáért, nukleáris biztonságért, víziközművekért felelős miniszter-jelölt, Lantos Csaba, mellyel párhuzamosan ért véget Matolcsy György jegybankelnök beszámolója is a gazdasági bizottságban. Erről a két témáról tartott sajtótájékoztatót Dr. Keresztes László Lóránt, az LMP parlamenti képviselője. Keresztes elmondta, hogy a válságok korába léptünk, és az is teljesen világos, hogy Magyarország azért van különösen kitett helyzetben a jelen válságok miatt, mert a kormány elhibázott politikát folytatott az elmúlt tizenkét évben. Matolcsy György egy nagyon kemény kormány kritikát fogalmazott meg, elmondása szerint azért vagyunk ennyire nehéz helyzetben,…
Tovább olvasomBetétdíjas lesz a PET palack és a sörösdoboz
Napvilágot látott az egyes italcsomagolások kötelező visszaváltását előirányzó kormányrendelet – írta a Dontwasteit. A Technológiai és Ipari Minisztérium tervei szerint a műanyag, fém és üveg italcsomagolások kötelező betétdíja és visszaváltása 2024-ben végre megindulhat. A rendelet megkülönböztet kötelezően és önkéntesen visszaváltási díjas termékeket. A kötelezően visszaváltási díjas termékek körébe a tejalapú készítmények kivételével az italtermékek közvetlen csomagolása tartozik. Ezek a műanyag, fém vagy üveg alapanyagú, és 0-6 literig terjedő űrtartalmú palackok. Önkéntesen visszaváltási díjas termék a fenti termékek körébe nem sorolt, a gyártó által önkéntesen „visszaváltható” megjelöléssel gyártott, illetve forgalomba hozott termék. A visszaváltás ösztönzésére…
Tovább olvasomKedd éjjel karbantartás lesz a Tiszai pályaudvaron
A vonatforgalmat nem kell korlátozni, de a munkagépek zajt okozhatnak. Miskolcon a Rendező pályaudvaron december 6-án 22 órától 7-én 4 óráig előre tervezett éjszakai karbantartást végeznek a vasúti felsővezetéken. Az éjszakai munkavégzés miatt nem kell korlátozni a vonatforgalmat a karbantartások idejére – tájékoztatta szerkesztőségünket a MÁV Kommunikációs Igazgatósága. „A lakott területen okozhatnak zajt a karbantartást végző vasúti munkagépek. A zajterheléssel járó éjszakai munkavégzés miatt a lakosság megértését és türelmét kéri a vasúttársaság” – zárul a MÁV közleménye. Forrás: Minap.hu
Tovább olvasom30 ezernél is kevesebbet költ idén karácsonyra a magyarok többsége
Az infláció hatása erősen befolyásolja idén a karácsonyi ajándékokra szánt keretet is. A magyarok 67 százaléka 30 ezer forintnál is kevesebbet költ most ajándékokra az Opinio Institute MediaMarkt részére készített, friss, reprezentatív kutatása szerint. A kistelepüléseken élők és az alacsonyabb végzettségűek az átlagnál is jóval kevesebbet, 10 ezer forint alatti összeget tudnak erre a célra szánni. A diplomások közel negyede 30–50 ezer, másik negyede még többet, 50–100 ezer forint között tervez költeni. Vannak olyanok is, akik egyáltalán nem ajándékoznak idén, többségük azt vallja, hogy az együttlét fontosabb, mint az ajándék.…
Tovább olvasomRobbanás történt két orosz katonai repülőtéren
Hárman meghaltak és hatan megsérültek, amikor felrobbant egy üzemanyagtartály a Moszkvától délkeletre fekvő Rjazany közelében lévő repülőtéren, és robbanás történt egy másik repülőtéren, a Szaratov régióban is, ott két ember sérült meg. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a robbanásokat. Mindkét terület több száz kilométerre van az ukrán határtól. A BBC szerint a szaratovi régióban található Engels légibázison feltételezhetően nagy hatótávolságú orosz stratégiai bombázók állomásoznak, a térség kormányzója azt mondta, ellenőrzik a „katonai létesítményeknél történt incidensről szóló jelentéseket”. Forrás: Telex.hu
Tovább olvasomMatolcsy: Bajban vagyunk, Magyarország válságközeli helyzetben van
Megsemmisítő kritikát fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban Matolcsy György jegybankelnök hétfőn délelőtt a parlament Gazdasági Bizottságának ülésén, amikor az első napirendi pontban elővezette a Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentését és beszámolóját. Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért képviselője az Instagramon idézett Matolcsy beszédéből, aki többek között azt is mondta, hogy „Magyarország válságközeli helyzetben van”, „a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb országa”, az EU-ban „hátulról a 4. termelékenységi szint”. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Tordai Bence (@bencetordai) által megosztott bejegyzés Tordai bejegyzése szerint Matolcsy azt is mondta, hogy Magyarországon „a…
Tovább olvasomKövér László 950 ezerre büntette Hadházy Ákost
„Kövér László önkényesen nem fogadta el az igazolásomat és 950 ezer forintra büntetett. Az ok: októberben nem vettem részt két szavazáson, a két napon, két óra alatt összesen 39-szer nem nyomtam meg egy gombot” – írja Hadházy Ákos Facebookon. A képviselő a szabályoknak megfelelően igazolta ugyan, hogy a hiányzás alatt is dolgozott, és azt mondja, eddig hasonló esetben a házelnök mindig elfogadta az igazolását, most azonban nem. A pénzt már le is vonták a fizetéséből. „Ha Kövér ennyire szeretné látni az ábrázatomat, akkor bizonyos szavazásokra be fogok járni. A tiltakozás megfelelő…
Tovább olvasomEgy miskolci buszmegállóban akarta megerőszakolni az éjjel egyedül várakozó nőt
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette miatt. A vádirat szerint a férfi idén májusban, az egyik napon, a hajnali órákban Miskolcon ittas állapotban az utcán gyalogosan közlekedett. Észrevett egy a buszmegállóban egyedül várakozó nőt. A háta mögé lépett, két kézzel a tarkójánál megragadta és 10 méteren keresztül vonszolta egy füves területre. A nő próbált ellenállni, többször felszólította a támadót, hogy hagyja békén, majd egy hirtelen mozdulattal szabadult a fogásából. Védekezésként a mellkasánál meglökte a férfit, de az nem esett el, csak…
Tovább olvasomMert adni jó! – rászoruló gyermekeket leptek meg Mikulás alkalmából
Évről évre nagy készülődéssel várják a gyerekek a Mikulást világszerte. Sok gyermek azonban olyan körülmények között él, ahova nem tud eljutni a Télapó. Ezen a helyzeten igyekszik változtatni a Sütni jó Alapítvány, a ZSÓFI-ReményVár Egyesület, és a Magyarországi Szcientológia Egyház Miskolci Szervezete! 35 gyermeket láttak vendégül idén a Szcientológia Egyház Miskolci Szervezetének épületében. Kézműves foglalkozáson vehettek részt, ahol karácsonyi asztali díszeket és karácsonyfa díszeket tudtak készíteni és mézeskalácsot festhettek. Volt arcfestés, és uzsonnára is vendégül látták őket. Végül a Télapó is megérkezett, és volt olyan gyermek, aki életében először találkozhatott vele. A…
Tovább olvasom