A „Tényeknek” olyan hosszú helyreigazítást kellett volna közölnie, hogy nem fért bele a műsoridőbe

Húsznál is több hamis hír terjesztése miatt helyreigazítást kellett közölnie a Tényeknek, amiért hazugságokat mondtak be a TV2 híradójában Juhász Péterről még 2016-ban és 2017-ben. A Média1 írja, hogy a Tényeket azért kötelezte a bíróság sérelemdíj megfizetésére és helyreigazítására, mert hamisan hozták kapcsolatba Portik Tamás olajbűnözővel a műsorban. A Tények azonban képtelen volt a helyreigazítást teljes egészében leközölni, mert szerintük arra nem lett volna elég műsoridő. Az azóta a politikusi pályával felhagyó Juhász a Média1-nek elmondta, hogy végrehajtást kért a fideszes tévécsatornára, mert „nem megfelelően, azaz a jogsértést tartalmazó médiatartalom megjelenésével…

Tovább olvasom

Republikon: Folytatódik a Fidesz szavazók lemorzsolódása

Októberhez képest csekély mértékű változások következtek be a magyar választókpártpreferenciájában. A Fidesz a gazdasági problémák és az egyre romló EU–Magyarország-kapcsolatok ellenére nem veszítette el az előnyét, de a Fidesz-szavazók lemorzsolódása kismértékben folytatódott a hónapban – derül ki a Republikon Intézet októberi pártpreferencia-kutatásából, amelyet elsőként a Telex közöl. A pártválasztók azok a válaszadók, akik megnevezték, melyik pártra szavaznának. Körükben változatlan az erősorrend a teljes népességhez képest, de a Fidesz azért veszített két százalékpontot október óta, így 46 százalékon áll. Ez összefüggésben állhat azzal, hogy egy reprezentatív felmérés szerint a lakosság jelentős…

Tovább olvasom

Etikus hekkert keres a NAV

Informatikai szakreferenst vagyis etikus hekkert és kommunikációs szakreferenst, vagyis webtitkárt keres a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írja a Magyar Nemzet. Az etikus hekker feladatai között szerepel a hekkertámadások feltárása, kivizsgálása és a kibergyakorlatok lebonyolítása is. A sikeres pályázónak, miután átesett a nemzetbiztonsági átvilágításon, részt kell vennie a NAV információs rendszereinek tesztelésében, a hibák kimutatásában, javításában. “A magyar adóhivatal fejlett digitális ellenőrzési, nyilvántartási rendszereket alakított ki, emiatt a NAV adatvagyona ma már összesen mintegy 11 petabyte-nyi, annyi, mint kétszázötven évnyi, HD minőségű film. Adatainkat, informatikai rendszereinket védenünk kell, és fel kell…

Tovább olvasom

200 rászoruló család kap tűzifát Miskolcon

Kétszáz család december 12-17. között veheti át az egy-egy köbméternyi faanyagot a Városgazda nádasréti telephelyén. Ahogy az elmúlt évben, az önkormányzat idén is biztosítja a rászoruló családoknak a feltekézett tűzifát – tudatta a MiNap megkeresésére Fodor Zoltán. Az önkormányzat szociális bizottságának elnöke, aki tavaly is koordinálta a fakiosztást, felidézte, tavaly a Városgazdánál évek alatt felhalmozódott nagy mennyiségű faanyagból több száz családon sikerült segítenie a városnak. Nem lesz ez másképpen az idén sem, bár kevesebb fa áll rendelkezésre, mint a múlt télen. „Természetesen most is a legrászorultabb családok kapnak a meglévő mennyiségből.…

Tovább olvasom

Ismét honvédségi géppel utazott Orbán, ezúttal Szlovéniába

Mariborba utazott pénteken a magyar miniszterelnök, hogy Robert Golobbal, Szlovénia miniszterelnökével ebédeljen, illetve, hogy meghívására részt vegyen a Cirkovce–Pince-villamosvezeték építésének befejezése alkalmából tartott ünnepségen. Hadházy Ákos független parlamenti képviselő internetes adatok alapján számolt be arról a Facebookon, hogy Szijjártó és Orbán Viktor egy honvédségi repülőgéppel utaztak Mariborba, miközben az Budapesttől mindössze 350 kilométerre található. A Népszava megkérdezte Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét, hogy miért volt szükség a repülőgépes útra, de ő csak annyit válaszolt, hogy „meg tudja erősíteni”, hogy Orbán és Szijjártó valóban repülőre ült az út kedvéért. November végén is téma volt Orbán Viktor…

Tovább olvasom

Megegyeztek a tagállamok, jöhet az ársapka az orosz olajra

Megegyeztek az Európai Unió tagállamai: hordónként 60 dolláros árplafont szabnak ki az orosz olajra, hogy csökkentsék Oroszország fosszilis tüzelőanyagokból származó bevételét. Az ársapka célja, hogy visszafogja az olaj világpiaci árának megugrását, mivel az EU orosz olajra vonatkozó embargója – amely alól Magyarország mentesül – december 5-én lép életbe. Lengyelország sokáig nem akarta jóváhagyni a döntést, próbálta még lejjebb tolni a meghatározandó árat, de végül rábólintott a 60 dolláros ársapkára. Andrzej Sadoś, Lengyelország uniós nagykövete elmondta, a végső megállapodás szerint az árplafon legalább 5 százalékkal a piaci árfolyam alatt marad. Egy Washingtoni think…

Tovább olvasom

Halasztják a döntést a 3000 milliárd forintos uniós forrás befagyasztásáról

A Népszava brüsszeli tudósítójának értesülései szerint az eredeti tervekkel ellentétben az európai uniós tagállamok pénzügyminiszterei december 6-i brüsszeli ülésükön várhatóan mégsem szavaznak a Magyarországnak járó felzárkóztatási támogatások egyharmadának – mintegy 3000 milliárd forintnak – a felfüggesztésére vonatkozó javaslatról. Tehát ez azt jelentheti, hogy az Európai Unió Tanácsa mégsem dönt december 6-án a magyar jogállamisági (feltételességi vagy kondicionalitási) mechanizmus továbbléptetéséről a Népszava szerint. A miniszterekből álló testületnek csütörtökön javasolta az Európai Bizottság, hogy függesszen fel mintegy 7,5 milliárd eurónyi (nagyjából 3000 milliárd forintnyi) felzárkóztatási támogatást, mert a magyar jogállamisági helyzet kockázatot jelent az…

Tovább olvasom

Miskolcra látogatott az amerikai nagykövet

Miskolcon tett látogatást az Egyesült Államok magyarországi nagykövete. David Pressman az Ámbédkar iskolában járt, ahol diákokkal és az iskola vezetőségével beszélgetett. A jó hangulatú találkozóról az iskola vezetője, Derdák Tibor tett közzé bejegyzést a Facebook oldalán. David Pressman és az iskola tanulói és oktatói egy képet is készítettek Dr. Ámbedkar szobránál, amely jelenleg az iskola melletti parkban található, azonban komoly vitákat váltott ki a városban, hiszen engedély nélkül helyezték ki a közterületre. A nagykövet egyébként kifejezetten aktívan dolgozik hazánkban, néhány nappal ezelőtt arról számoltunk be, hogy Felcsútra látogatott, hogy megtekintsen…

Tovább olvasom

Holoda Attila: Muszáj lesz kivezetni a benzinárstopot

Az eddiginél is komolyabb zavarok lesznek az üzemanyag-ellátásban, ha a kormány nem vezeti ki a benzinárstopot, mondta az Mfornak Holoda Attila energetikai szakértő, korábbi helyettes államtitkár. A probléma oka, hogy a Molon kívül más nagykereskedők nem hoznak be üzemanyagot, mivel nem éri meg nekik Magyarországon eladni. A Mol ráadásul csökkentett kapacitással működik a finomítók karbantartásával kapcsolatos problémák miatt. Eközben az alacsony áraknak köszönhetően a fogyasztás is növekszik, magyarázta. Szerinte a hamarosan életbe lépő uniós olajszankció is nehezítheti a helyzetet. Bár Magyarország mentességet kapott a vezetékes olajszállítás tilalma alól, a Mol nehezebben fogja…

Tovább olvasom

Túlméretes jármű közlekedik majd pénteken éjjel Miskolcon

A mai éjszaka folyamán (2022. december 2.) éjjel 22:00 óra és hajnali 04:00 óra között túlméretes jármű közlekedésére kerül sor Miskolc közigazgatási területén. A Borsodchem Zrt. kazincbarcikai gyárába történő túlméretes szállítás a Miskolci utca – Somlai utca – Fonoda utca – Sajószigeti utca – Várközi Lajos utca – Repülőtéri út útvonalon történik.  A szerelvény felvezető és záró biztosítással közlekedik majd. Mivel a szélessége 6,7 méter, így az autósok ezen az útvonalon kerüljék a közterületen, az útszélen és a kapubeállókban történő parkolást.

Tovább olvasom