Keresztes László Lóránt egyeztetésre hívja Lantos Csaba energiaügyi minisztert

Megosztás

Hétfőn tesz esküt az országgyűlés előtt  az energiapolitikáért, nukleáris biztonságért, víziközművekért felelős miniszter-jelölt, Lantos Csaba, mellyel párhuzamosan ért véget Matolcsy György jegybankelnök beszámolója is a gazdasági bizottságban. Erről a két témáról tartott sajtótájékoztatót Dr. Keresztes László Lóránt, az LMP parlamenti képviselője.

Keresztes elmondta, hogy a válságok korába léptünk, és az is teljesen világos, hogy Magyarország azért van különösen kitett helyzetben a jelen válságok miatt, mert a kormány elhibázott politikát folytatott az elmúlt tizenkét évben. Matolcsy György egy nagyon kemény kormány kritikát fogalmazott meg, elmondása szerint azért vagyunk ennyire nehéz helyzetben, mert a kormány nem hajtotta végre azt a még 2010-ben megfogalmazott zöldenergia stratégiát, ami Magyarország energiafüggőségét csökkenthette volna. Az LMP mélységesen egyetért ezzel a kritikával, ahogy azzal is, hogy jelenleg minden forrást a megújuló energiákra és az energetikai hatékonyságra kell fordítani. Matolcsy nagyon komoly pofont osztott ki a kormánynak, az LMP reméli, hogy ez kijózanítóan fog hatni a kabinetre. A zöldek abban is bíznak, hogy Lantos Csaba is látja ezen dolgok szükségességét, és lesz elég ereje, hogy ezt végre hajtsa. 

Keresztes szerint a vízválságról is beszélni kell, hiszen ma Magyarországon az összeomlás szélére került a víziközmű rendszer. Szerinte ki kell mondani, hogy már középtávon sem biztosított az ivóvíz ellátás hazánkban, ami a legfontosabb közszolgáltatás. Ezért a területért is Lantos Csaba lesz a felelős. 2010 óta megduplázódott a csőtörések száma, a hálózati veszteség egynegyede elfolyik a rossz csőhálózat miatt. A megyei jogú városok szövetsége már 2017-ben felhívta a figyelmet a erre a válságra. 

Amikor Keresztes megkérdezte Orbán Viktort, hogy mi lesz a szektorral, a miniszterelnök azt felelte, hogy a jövőévi költségvetés a túlélésre elegendő lesz a szektornak. Azonban ezt az érintettek közölték, hogy ezen állítás nem igaz, az elszabaduló energiaárak miatt nem biztosította a víziközmű cégek működése. A miniszterelnök azt is közölte, hogy a közel kettő évig nem kíván a kormány jelentős forrásokat a víziközmű rendszerre átcsoportosítani, ami Keresztes szerint tarthatatlan álláspont. A forráshiány miatt további lepusztulás fog bekövetkezni a rendszerben. A kormány eközben pénzhiányra hivatkozik, az LMP szerint viszont ha a Vodafone megvásárlására volt több, mint 700 milliárd forintja az államnak, akkor az ivóvízellátás fenntartására is szükséges lett volna többet fordítani. 

Az LMP szerint azonnali pénzügyi segítséget kell adni a szektornak, függetlenül attól, hogy önkormányzati vagy állami tulajdonú az adott cég. A jövőévi költségvetésbe legalább 200 milliárd forint többletet kell bevonni a vízellátás biztosítására. Ezen kívül az ágazat kérésének megfelelően, azonnal el kell törölni a közműadót. Keresztes azt is hozzátette, hogy miközben a kormány nem kíván áldozni a biztonságos ivóvízellátás fenntartására, olyan ágazatokba fektet be százmilliárdos nagyságrendben, amelyek brutálisan környezetszennyezők, és a vízigényük is hatalmas, mint például az akkumulátorgyártás. 

A zöldek megoldási javaslatokat fognak letenni a kormány asztalára a vízkincsünk megóvásáért, az ivóvízellátás biztosításáért. Keresztes László Lóránt ezen felül egyeztetésre is hívja Lantost, hogy a teljes ágazat, valamennyi képviselője le tudjon ülni egy asztalhoz, és meg tudják beszélni a felmerülő problémákat, és olyan forgatókönyv készüljön, amivel megmenthető ez a szektor. Keresztes minden résztvevőre számít a megbeszélésen, hiszen azonnali cselekvésre van szükség. 

Kapcsolódó cikkek