Miskolc turisztikai szervezete folytatva a „Vendégségben itthon” szakmai tanulmányút sorozatot ezúttal az Avasi református templomba invitálta a szakma képviselőit. A MIDMAR Kft. a „Vendégségben itthon” sorozat keretében időről-időre szakmai látogatást kezdeményez olyan turisztikai szereplőkhöz, attrakciókhoz, akiknek kínálata valamilyen újdonsággal bővül vagy értékei ellenére kevésbé ismert szakmai körökben. A decemberi tanulmányút a Miskolc-Avasi Református Egyházközség templomába vezetett, ahol Hangóné Birtha Melinda lelkipásztor fogadta a szakembereket. Lelkészasszony először az alig két hete átadott templomtörténeti kiállítást, majd az 1400-as évek végén, teljesen fából készült tetőszerkezetet mutatta be, amit még kevesen csodálhattak meg a…
Tovább olvasomSzerző: Hanyecz Máté
Felcsúti ifjúsági szállásnak indult, hotel lett belőle
Olyan felnőttbarátként hirdetett négycsillagos hotel nyílt meg nemrég a felcsúti focicentrum mellett, amelyről eredetileg azt mondták, hogy ifjúsági sportszállás lesz. Így is kért rá tao-pénzeket a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány – írja a 444.hu. Ezt a forrást elvileg utánpótlás-nevelésre lehet fordítani, az alapítvány pedig azzal adta be a terveket a Magyar Labdarúgó-szövetséghez, hogy „ifjúsági sporszálláshelyet építtetünk aakdémiai edzőtáborozáshoz. (…) Az ifjújsági sport szálláshely a hazai és nemzetközi utánpótlás korú sportolók edző táboroztatásához illetve a mérkőzések lebonyolításához szükséges szálláshelyeket biztosítja”. A beruházás végül jelentős csúszással készült el, a kezdetben tervezett 1,5 milliárd…
Tovább olvasom15 százalék körüli béremelés várható, ez a reálbérek csökkenését eredményezi
„Mostani várakozásaink szerint 15–17 százalékos béremelés várható. A munkáltatóktól 15 százalék alatti számokat hallottam, munkavállalói oldalról pedig 15 százalék felettit. Nagyjából ekörül látom az egyezséget, de ez teljességgel a partnerektől fog függeni.” – mondta az Indexnek Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum emeléséről szóló tárgyalásról. Mivel jelenleg kormányrendelet szerint a havi bruttó minimálbér összege 200 000 forint, a garantált bérminimum pedig 260 000 forint, az alku mostani állása alapján 230-235 000 forint körül alakulhat jövőre a bruttó minimálbér összege. A minimálbér-emelésről szóló tárgyalásokon felmerült, hogy az állam csökkentse a…
Tovább olvasomMától csökken az üzemanyagok ára
Péntektől várhatóan változnak a hazai üzemanyagárak a kutakon. A Mol csökkenti a nagykereskedelmi árakat péntektől, a benzin esetében bruttó 8 forinttal, a gázolaj esetében pedig bruttó 5 forinttal, írja a Holtankoljak.net. Hozzáteszik: az éppen aktuális piaci árakat figyelembe véve, ha érvényesítik az árváltozást, a következő átlagárakkal találkozhatunk a kutakon: A Pénzcentrum pedig arról adott hírt, hogy árstopot hirdetett töltőállomásain az Auchan: a hivatalos átlagárak alatt lehet tankolni a cég benzinkútjain vasárnapig. Mint a cég közölte, valamennyi kútjuk átállt a piaci árazásra, mindegyiken elegendő üzemanyag áll a rendelkezésre. Pénteken 0 órától egészen…
Tovább olvasomSzolgáltatási díjat kér a posta Miskolctól, ha újra akarja nyittatni a bezárt hivatalokat
A postahivatalok újranyitásának lehetőségeiről tárgyalt kedden Veres Pál polgármester a posta területi vezetőivel. A városvezető Facebook-posztjában felelevenítette, Fónagy János gazdaságfejlesztési miniszter-helyettessel még november közepén egyeztetett, és ígéretet kapott arra Veres Pál, hogy pár héten belül megkeresi őt a Magyar Posta Zrt. az újranyitás feltételeivel. Ez a megkeresés kedden megtörtént, Szőllősi Bélával, a Magyar Posta Zrt. területi igazgatójával és Torkos László területi üzemeltetési osztályvezetővel tárgyalt a lehetőségekről a polgármester. – Miskolc városrészei nem maradhatnak postai szolgáltatás nélkül. Ezt már akkor megígértem, amikor a Magyar Posta Zrt. bejelentette, hogy kilenc postát zárnak be Miskolcon. Ma pedig jegyző úrral…
Tovább olvasomVarga Mihály megvétózta az ukrán segélyt
Varga Mihály pénzügyminiszter kedd délelőtt megvétózta, hogy 2023-ban összesen 18 milliárd euró kedvezményes hitelt nyújtson az EU Ukrajnának. Csak a magyar kormány szavazott nemmel, a másik 26 támogatta a javaslatot. Varga a vétót itt mondja ki: THIS is the sound of the Hungarian veto against financial aid for Ukraine: „Hungary is not in favor of the amendment of the financial regulation.” Orban is going into full escalation. pic.twitter.com/wQX5WWIPko — Daniel Freund (@daniel_freund) December 6, 2022 A pénzt az ukrán állam működésére adta volna az EU, és cserébe reformokat várt volna el a…
Tovább olvasomHogyan érinti Miskolcot az EU támogatások befagyasztása?
Az elmúlt 12 év lopásával Orbán Viktor kiprovokálta az uniós pénzek felfüggesztését – reagált a napokban a nyilvánosságra került információkra Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője. A DK Miskolci Szervezetének szakértője, Tompa Sándor annak járt utána, mivel lesz szegényebb Miskolc, ha nem érkeznek meg a támogatások. Orbán Viktor az unió döntésével az elmúlt 12 év legnagyobb vereségét szenvedte el, és most mérte a legnagyobb csapást Magyarországra – fogalmazott Rónai Sándor, aki szerint egyetlen magyar miniszterelnök nem okozott még ekkora kárt az országnak. A baloldali politikus, Dobrev Klára árnyék-külügyminisztere szerint a…
Tovább olvasomBaleset történt Nyékládházán
Frontálisan ütközött össze két gépkocsi Nyékládházán, a Kossuth Lajos út és a Vágóhíd utca sarkán. Az ütközés erejétől az egyik jármű az árokba borult, a másik kocsi az úttesten maradt. A miskolci hivatásos tűzoltók áramtalanítják a karambolos autókat. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, teljes útlezárás mellett végzik a beavatkozást – közölte a katasztrófavédelem kedden. Fotó: Boon.hu
Tovább olvasomStagnálnak a lakásárak, a bérleti díjak csökkenhetnek nálunk
Az ingatlanosok többsége jövőre a használt és az új építésű lakások árában is stagnálásra számít – ismerteti az MTI a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Masterplast közös novemberi felmérését. Ez alapján a fővárosi használt lakások csak a válaszadók 19 százaléka szerint drágulnak jövőre, 48 százalék az árak stagnálásra, 33 százalék pedig az árak jelképes, 1 százalék körüli csökkenésére számít. A vidéki körzetekben erős többségbe kerültek a csökkenő árakra számítók: az összesített előrejelzés szerint nyugaton 4, keleten 6 százalék körüli árcsökkenést prognosztizálnak. Az új építésű lakások áremelkedésére számítók aránya országosan egyharmad,…
Tovább olvasomNémeth Szilárd feloszlatta a csepeli Fideszt
A 24.hu értesülései szerint Németh Szilárd, aki három egymást követő választáson maradt alul a csepeli egyéni választókerületben, végleg leszámolna párton belüli riválisával, a vele konfliktusos viszonyban levő Borbély Lénárddal, a kerület fideszes polgármesterével. A lap szerint a folyamatos vereségei ellenére a választókerületi elnöki posztot megtartó Németh a tagság tudta nélkül kezdeményezte a helyi alapszervezet feloszlatását. Mindezt akkora titokban, hogy még a csepeli Fidesz Facebook-oldalán sincs nyoma a döntésnek, amiről az érintetteket a múlt héten végül postai úton tájékoztatták. A döntés eredményeként, amit a Fidesz Kövér László vezette országos választmánya hozott meg…
Tovább olvasom