A Népszava szerint gyógyszerhatóság nélkül engedélyezné a kínai vakcinát a kormány

A következő vakcina, egy kínai termék magyarországi engedélyezéséhez a Népszava szerint már formálisan sem lesz szükség az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYÉI) vizsgálatára. Csütörtöki számában azt írja a lap: információik szerint készül egy olyan kormányrendelet módosítás, amely automatikusan lehetővé teszi egy vakcina vészhelyzeti alkalmazását arra hivatkozva, hogy azt más országokban már használják. Az OGYÉI múlt szerdán adott ideiglenes használatbavételi engedélyt az orosz Szputnyik V vakcinának, amelyet jelenleg az Nemzeti Népegészségügyi Központban vizsgálnak. Szijjártó Péter ezután jelentette be, hogy 1 millió ember beoltásához elegendő adagot vásárol ebből a kormány. via hvg.hu

Tovább olvasom

Koronavírus jelentés: Elhunyt 93 beteg, a tesztek 12 százaléka pozitív lett

Újabb 1569 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 363 450 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 93 beteg, így az elhunytak száma 12 291 főre emelkedett. Eddig 249 003-an gyógyultak ki a betegségből (24 óra alatt 2407-tel nőtt a számuk), az aktív fertőzöttek száma 102 156 fő, ami 953-mal kevesebb, mint amiről egy nappal korábban számoltak be. Jelenleg 3669 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, utoljára október végén volt 3700 alatt a számuk. A szerdán közzétett adatokhoz képest pedig 140-nel vannak kevesebben. A legfrissebb jelentés szerint 255…

Tovább olvasom

„Százezer a tarifám” – 2 év szabadságvesztést és 3 millió forint pénzbírságot kapott a „hála”pénzzel zsaroló nőgyógyász

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletében súlyosította egy hálapénzt kérő budapesti nőgyógyász büntetését. A 74 éves férfit 2 év szabadságvesztésre ítélték, amelyet 5 év próbaidőre felfüggesztettek, emellett 3 millió forint pénzbüntetést szabtak ki, és 3 évre eltiltották a vádlottat az orvosi foglalkozástól, írja az MTI nyomán a Telex. Az orvos nyugdíjba vonulása után egy budapesti kórházban megbízási szerződéssel dolgozott szülész-nőgyógyászként. A fekvőbeteg-ellátás mellett műtéteket végzett, hétvégéken és munkaszüneti napokon pedig ügyeletvezetőként tevékenykedett, vezetői feladatokat nem látott el. A szülész-nőgyógyász 2014 és 2017 között öt páciensétől kért pénzt, és egyes esetekben kapott…

Tovább olvasom

Ungár Péter Miskolcon adott interjút: A szociális dolgozók is kapják meg az egyszeri juttatást az államtól – videó

Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja Miskolcon járt, ami alatt videóinterjút is közölt. Ebben felszólítja a kormányt, hogy az egészségügyisek mellett a szociális dolgozóknak is meg kellene adni az egyszeri 500 ezer forintos juttatást a pandémiás helyzetre való tekintettel, ugyanis amellett, hogy a vírus frontvonalán dolgoznak, jelentős többségük csak a bérminimumot kapja meg akkor is, ha felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. Az interjút mi is feltöltöttük külön, alább megtekinthetik:

Tovább olvasom

Emelkedett a minimálbér, de az értéke csökkent az előzőhöz képest

Hétfőn derült ki, hogy mennyi lesz 2021-ben (februártól) a minimálbér Magyarországon. A legalacsonyabb szintje nettó 111 300 forint lesz (bruttó 167 400 forint) – írja a 444. A minimálbér tavalyhoz képest 4 százalékkal emelkedik, forintban számolva. A január 27-i árfolyam szerint 309 eurót ér. Tavaly januárban a magyarországi nettó minimálbér még 317 eurót ért. A minimálbér értéke azért csökkent Magyarországon, mert nagyon sokat gyengült a forint árfolyama. Idén január 27-én 360 forint ér 1 eurót, tavaly ugyanezen a napon még 337 forint volt az árfolyam. A forint évről évre gyengül…

Tovább olvasom

Kivonul az EU határőrizeti szerve Magyarországról, mivel nem hajlandóak részt venni a jogsértésben

Felfüggeszti magyarországi tevékenységét az EU határőriteti szerve (Frontex) – közölte az Eurológus értesülését a Telex. A Frontex a döntést azzal indokolta, hogy Magyarország továbbra sem hajtja végre az Európai Bíróság december 17-i ítéletét, amely többek között kimondta, hogy Magyarország jogellenesen kényszerít vissza menekülteket Szerbiába. Magyarország lényegében kitoloncolást hajt végre azzal, hogy a kerítésen túlra kényszeríti a határon illegálisan érkezőket. Jogi kiskapu, hogy a kerítés nem a határon van, hanem néhány méterrel azon belül, így a kerítés túloldala is magyar terület, ám, mivel ott semmilyen infrastruktúra nincs, ezért a menedékkérelem benyújtásáig el sem…

Tovább olvasom

Otthon is használható Covid-gyorsteszt kerül a magyarországi patikákba

A napokban kerül a hazai gyógyszertárakba az első, otthon is használható koronavírus-gyorsteszt, amelyet svájci Biosynex fejlesztett – írja a Napi.hu. A 7-8 ezer forintos teszt egy úgynevezett immunokromatográfiás gyorsteszt, ami a SARS-CoV-2 elleni IgG és IgM antitestek jelenlétét képes kimutatni egy csepp ujjbegyvérből. A gyorsteszt eredménye tíz perc alatt meglesz, a leolvasással viszont nem szabad 20 percnél többet várni. A gyorsteszt pontossága az elvégzett vizsgálatok alapján megközelíti a 100 százalékot, viszot a szervezet vírusra adott válaszreakcióját mutatja ki, ezért az éppen kezdődő fertőzést nem jelzi. A gyorsteszt kizárólagos hazai forgalmazója, az Izinta…

Tovább olvasom

Megyénk országgyűlési képviselői meglepő változatossággal érnek el sikereket a legnagyobb közösségi oldalon

Rengetegen használják a Facebookot a közéletben, ezalól természetesen a politikusok sem kivételek. Kíváncsiak voltunk, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye országgyűlési képviselői közül kinek mennyire sikerül elérnie az embereket a legnagyobb közösségimédia-platformján, ezért sorra megnéztük a hivatalos oldalaikat, hogy kinek mekkora követőtábora van jelenleg az online térben. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy pontos képet kaphatunk a képviselők valódi népszerűségéről, azonban egy képet adhat arról, mennyire sikerül mozgósítani az adott személynek, illetve a stábjának. Az eredmény minket is meglepett, ugyanis rendkívül magas eltérések vannak a követők számában: Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP): 37,327 követő Hubay György…

Tovább olvasom

Kerekesszékes idős nénit lopott meg egy sajószentpéteri nő

Kifosztás bűntett, továbbá információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárását a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 46 éves sajószentpéteri nővel szemben – írja a police.hu. A gyanúsított január 25-én, délelőtt fél 11 körül Sajószentpéteren, a Kossuth Lajos úton segített egy kerekesszékével elakadt 75 éves nőnek. A támogató segítségnyújtás közben a gyanúsított ellopta a kerekesszékre akasztott táskából a sértett pénztárcáját, amiben iratok, készpénz és bankkártya is volt. A mozgásában korlátozott nő kisvártatva vette csak észre, hogy eltűntek az értékei, a bankkártyával együtt, amivel, mint később kiderült már fizettek egy…

Tovább olvasom

Hornyák Evelin, a Momentum jelöltje indul Borsod 4. számú választókörzetében az ellenzéki előválasztáson

Hornyák Evelin, a Momentum Mozgalom politikusa nemrég bejelentette, hogy elindul Borsod-Abaúj-Zemplén megye négyes számú választókerületében (Amibe többek között beletartozik Kazincbarcika és Sajószentpéter is) elindul az ellenzéki előválasztáson. A Facebook oldalán írt az ambícióiról, illetve egy videóban a Momentum pártelnöke, Fekete-Győr András mutatta be Evelint: Hornyák Evelin vagyok, 27 éves, szakpolitikai tanácsadó és a Momentum Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 4. sz. választókerület országgyűlési képviselőjelöltje. Kazincbarcikai születésűként ismerem a környék szépségeit, az emberek szívósságát, azonban tudom azt is, hogy mennyi probléma rejtőzik a csodás vidékek és az erőn felül teljesítő emberek mögött. Az…

Tovább olvasom