11 év fegyházra ítélték a borsodi férfit, aki pálinkafőzés közben gyújtotta fel ismerősét

Megosztás

Az ítéleti tényállás szerint a borsodi kisvárosban élő, büntetett előéletű vádlott 2017 nyarán együtt italozott és szilvát szedett otthonának udvarán egy ismerősével. A két férfi pálinkát szeretett volna főzni az összegyűjtött gyümölcsből, ezért azt egy edényben az udvar közepén elkezdték főzni.

A vádlott már a tűz meggyújtása előtt is folyamatosan kötekedett a sértettel, illetve többször meg is ütötte őt. Ezután a főzésben guggolva segédkező sértett mögé lopakodott, egy edényből benzint öntött a hátára, majd meggyújtotta a pólóját, miközben megöléssel fenyegette. Mivel a póló azonnal tüzet fogott, a sértett letépte magáról és a közeli gyermekmedencében tárolt vízbe vetette magát, így a tűz kialudt. Ezután menekülni próbált, de a vádlott az utcán utolérte, elvette a nadrágszíját, azzal ütlegelte. Többször meg is rúgta a földre zuhanó, védtelen embert, aki félelmében nem fejtett ki nagyobb ellenállást. 

„Állj fel kutya, állj az oszlophoz, kikötlek kutya!” 

– így kiabált a felindult vádlott.

Eközben a szíjat a sértett nyakába tette, kezeit is összekötözte vele és folyamatosan bántalmazta. Egy szemtanú a rendőrségtől kért segítséget, a gátlástalan vádlott azonban még a rendőri intézkedésnek sem akarta alávetni magát, ezért vele szemben testi kényszert kellett alkalmazni.

A vádlott a bűncselekmény elkövetését tagadta, a törvényszék – ügyészséggel egyező – álláspontja szerint azonban a terhelt szándéka az volt, hogy ismerőse halálát okozza. A gyúlékony folyadék testfelületre öntésének és lángra lobbantásának módjából, valamint az ölési szándék hangoztatásából kizárólag arra lehet következtetni, hogy kívánta a sértett halálát. A hát teljes területén, a nyakon, valamint mindkét vállon és felkaron kialakult égési sérülések a sértett testének 11 százalékát érintették. Életveszélyes állapot kialakulásának elmaradása a hideg vizes medencébe ugrásának volt köszönhető.

A büntetőügyben másodfokon a Debreceni Ítélőtábla határoz.

Hozzászólások

Related posts