Koronavírus jelentés: Elhunyt 98 beteg, 1576 új fertőzöttet regisztráltak

Az elmúlt 24 órában 1576 új koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon, 98-an pedig életüket vesztették a járványban – jelentette be Orbán Viktor az operatív törzs ülése utáni interjújában. Így 373 564-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 12 930-ra emelkedett. A miniszterelnök elmondta, hogy a magyarországi járványhelyzet javulása megállt, jelenleg stagnál, illetve némileg romlik a helyzet. Orbán közölte azt is, hogy 3638 embert ápolnak kórházban, számuk tízzel csökkent. Gépi lélegeztetésre 302 ember szorul, 13-mal több, mint egy napja. A járvány kezdete óta 3 229 242 mintavétel történt, az előző napon 18 693. A pozitív…

Tovább olvasom

Az OGYÉI még a tömeges oltások előtt nyilvánosságra hozza a kínai és az orosz vakcina dokumentumait

Válaszolt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a  Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökének, Kincses Gyulának az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm vakcina ügyében írt levelére. A MOK elnöksége azt kérte, hogy az OGYÉI hozza nyilvánosságra a Szputnyik-V és kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának engedélyezésével kapcsolatos dokumentumokat, különös tekintettel az alkalmazási előiratra. „A dokumentumokat természetesen ilyen körülmények között is haladéktalanul nyilvánosságra hozzuk, még mielőtt a tömeges oltások az fenti két vakcinával elkezdődnének, tehát jóval mielőtt az orvos kollégáknak arra szüksége lenne” – írja Szentiványi Máytás, az OGYÉI főigazgatója.…

Tovább olvasom

Orbán Viktor ígérete szerint minden 60 év feletti magyar megkaphatja a vakcinát március közepére

A helyzet javulása megállt – jelentette ki péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor – számolt be a 168óra. A friss napi fertőzöttségi adatok ismertetése után a miniszterelnök bejelentette,  március 15-ére minden olyan 60 év feletti magyart beoltanak, aki regisztrált. A február közepére tervezett nemzeti konzultáció alapján dönti majd el a kormány, hogy hamarabb szabadulhatnak-e a korlátozások alól azok, akik már valamilyen módon védettek a koronavírus-fertőzés ellen – derült ki. A miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország! című műsorában még nem akart állást foglalni a kérdésben, de „mindent elképzelhetőnek tart, ha azt az emberek…

Tovább olvasom

Az életképtelen magzatuk megszülésére kötelezett nőknek sírószobát ajánl a lengyel kormány

A lengyel kormány dolgozik már azon, hogy „megkönnyítse” azoknak a nőknek a helyzetét, akiknek gondot okoz, hogy ezentúl a súlyosan fogyatékos, illetve életképtelen magzataikat is meg kell szülniük.  Lengyelországban lényegében teljesen betiltották idén az abortuszt, ami eddig is csak nagyon szigorú feltételekkel volt engedélyezett, például a magzat nagyon súlyos torzulása esetén. Amióta ez sem lehet oka az abortusznak, sok vita van arról Lengyelországban, hogy ez nem kegyetlenség-e az anyákkal szemben. Az egyik lengyel kormánypárt, amelyiknek az elnöke egyébként az igazságügyi miniszter, máris készített egy törvényjavaslatot, az érintett kismamák védelmében.  Ennek…

Tovább olvasom

Megbírságolta Sebestyén Balázsék műsorát a Médiatanács

Csaknem másfél millió forintos bírságot kapott a Rádió 1-et működtető (és egyben Mészáros Lőrinchez közeli) Radio Plus Kft. Sebestyén Balázsék reggeli rádióműsora miatt, derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleményéből. Az NMHH csütörtöki közlése szerint a Médiatanács 1,45 millió forintos bírságot rótt ki a Rádió 1 szolgáltatójára a Balázsék című műsor egy novemberi adása miatt, amelyben a házigazdák a szexről értekeztek – hogy pontosan melyik napról van szó, azt a közlemény nem részletezi. Az indoklás szerint a műsort „a szexualitást direkten tárgyaló beszélgetésrészletek ellenére” 16-os besorolás helyett csupán 12 éven…

Tovább olvasom

Háromszor annyi pénz jutott a multiknak a Fidesz-érában, mint a baloldali kormányok idején

A Szabad Európa megnézte, hogy 2004 és 2020 között mely kormányok adták a legtöbb pénzt a multinacionális nagy cégeknek. A portál azt írja, hogy a 2004 és 2010 között regnáló baloldali kormányok éves átlagban 18,6 milliárd forintot fizettek ki, míg a 2010 óta kormányzó Fidesz-kormány közel háromszor ennyit, éves átlagban 51,8 milliárdot utalt át a multiknak. A baloldali kormányok 4,5 millió forinttal támogattak egyetlen újonnan létrejövő munkahelyet, addig a konzervatív kormányok 9,5 milliót fizettek ugyanezért a portál szerint. 2019 óta már új munkahelyet sem kell ígérnie a támogatást kérő cégnek, miután innentől…

Tovább olvasom

Perel a Városházáról elküldött munkatárs, aki megosztott egy Varga Judit-mémet

A bírósághoz fordul Békés Gáspár, a főpolgármesteri hivatal volt környezetügyi szakértője, akit kirúgtak, miután Varga Judit igazságügyi miniszter esetleges bebörtönzéséről szóló mémet osztott meg az interneten, és erről a Magyar Nemzet lehozott egy cikket. A kormánypárti lap azt is felhozta, hogy Békés egy korábbi írásában a gyerekek megkeresztelésének a betiltását vetette fel. A Mandinernek most azt mondta Békés Gáspár, meglepte, hogy elküldték. Hozzátette, tényfeltáró vizsgálat helyett egy rögtönítélő bíróság gyorsaságával elküldtek, sőt, nyilvánosan megsértették a jó hírnevem. Szerinte a főváros nem hagyott számára más opciót, mint a jogorvoslatot. A férfi azt is elmondta lapnak, hogy…

Tovább olvasom

Ismét rengeteg piroson gátlástalanul áthajtó embert fogtak Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály járőrei rendszeresen célzott ellenőrzéseket tartanak, amelyre legutóbb 2021. február 3-án került sor – számolt be a rendőrség. A Miskolcon történt ellenőrzés során öt órán belül kilenc olyan gépjárművezetővel szemben kellett intézkedniük, akik a közlekedési jelzőlámpa tilos jelzését figyelmen kívül hagyva hajtottak tovább. A rendőrök a szabályszegő autósokat megállították, és valamennyi gépjárművezetővel szemben 50.000 forint közigazgatási bírságot, illetve nyolc közúti közlekedési előéleti pontot szabtak ki. Úgy tűnik, továbbra sem javul megyénkben a biztonság, ha közutakról van szó. Az utóbbi időben ugyanis nem ez az első…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: 1652 embernél mutatták ki a fertőzést, közel 250 ezer ember kapott már oltást

Az elmúlt napon 1652 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, ezzel 371 988-ra emelkedett azoknak a száma, akiket fertőzöttként regisztráltak – olvasható a járványügyi tájékoztató honlapon. Szerdára 93-mal emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma, így a hivatalos adatok szerint 12 832 ember hunyt el a koronavírus okozta Covid–19 betegség szövődményei miatt. A gyógyultak száma a friss közlés szerint 274 308, 2024-gyel több, mint az előző napon. Az ismert aktív fertőzöttek jelenleg 84 848-an vannak, a legutóbbi adatközlés óta 465-tel lettek kevesebben. Kórházban 3648 koronavírusos beteget ápolnak, a számuk 49-cel csökkent. Gépi…

Tovább olvasom

Borsodi témákat feldolgozó filmekkel indul az ingyenes Miskolc Online Mozi

A Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermek kényszerű bezárásának időtartalma alatt a CINE-MIS Nonprofit Kft. elindítja a Miskolc Online Mozit – olvasható közleményükben. 2021 februárjától mindenki számára ingyenesen lehetővé teszik az online filmnézést a cinemis.hu weboldalon, vagyis már aktív az oldal. A Miskolc Online Mozi felületén olyan filmekkel találkozhatnak a nézők, amelyek a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Otthonunk Miskolc programjának keretében kerültek bemutatásra. A program filmjei miskolci tehetségeket, miskolci vagy borsodi történeteket mutatnak be. A Miskolci Online Mozi induló 14 filmje között olyan alkotásokat tekinthetnek meg a nézők, mint Mihula Mihajlo Miskolcon…

Tovább olvasom