Afrikában látták tavaly Balogh Sándort, aki 2019 végén Dubajba menekült az igazságszolgáltatás elől, mielőtt a nyomozók őrizetbe vehették volna – írja a Blikk. Balogh fülest kapott a készülő intézkedésről, ezért – a telefonját hátrahagyva – elhagyta az országot. Volt feleségének, Mager Andreának, a nemzeti vagyonért felelős miniszternek a rózsadombi lakásába mintegy 60, Balogh Sándorhoz köthető cég volt bejegyezve a 2010-es években, amelyek több százmillió forinttal károsították meg az államot. A nemzeti vagyonért felelős miniszter volt férje, a 2017-es vizes vb gazdasági igazgatója, akit a NAV 587 milliós adócsalással gyanúsít, furcsa módon…
Tovább olvasomSzerző: Csele Gizella
Szinte mindenki büntetlenül megússza, ha visszatekeri a kilométeróra-számlálót
A rendőrségi adatok alapján az elmúlt nyolc évben csupán 1774 esetben indult nyomozás kilométeróra-tekerés (pontosabban kilométer-számláló műszer által jelzett érték meghamisítása) miatt, de ezek közül is csak 21 esetben történt vádemelési javaslat, vagy szabtak ki bármilyen büntetést – írja a Szabad Európa vonatkozó hétfői cikkében. A lapnak Varga Tibor, az Autóvizsgálat.hu ügyvezetője azt mondta, hogy évente több tízezer céges autó alakul át Magyarországon keveset futott, „orvos/női/nyugdíjas” tulajdonostól származó, megkímélt állapotú autóvá – legalábbis a hirdetésben. Hogy a 3-5 év alatt akár több százezer kilométert futott autókat el tudják adni, az órákat gyakran…
Tovább olvasomHúsznál is több oktató adta be a felmondását a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
Tömegével adták be február 19-én, pénteken a felmondásukat a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói – írja a HVG. A 2020/2021-es tanév őszi félévének befejeztével a Színház- és Filmművészeti Egyetem alábbi oktatói felmondták munkaviszonyukat az egyetemmel, nem írták alá szerződésüket a következő félévre, illetve megszüntették tagságukat az SZFE Doktori Tanácsában: Ari Zsófia Bagossy László Báron György Bodor Johanna Csató Kata Csizmadia Tibor Dávid Attila Fekete Ádám Földényi F. László Gábor György Garai Judit Gigor Attila Gimesi Dóra Kárpáti Péter Kovács D. Dániel Nagy Zoltán Németh Gábor Pálfi György Róbert Júlia Ruttkay…
Tovább olvasomMachetével kergette haza fia születésnapi bulijáról a vendégeket a borsodsziráki édesapa
Garázdaság gyanújával hallgatták ki azt a 62 éves férfit a rudabányai rendőrök, aki megfenyegette a fia születésnapi bulijára érkező vendégeket. A bulit február 20-án tartották a család borsodsziráki otthonában. Az idős férfi egy machetét kezdett el lobogtatni, majd miután a vendégek úgy döntöttek, hazamennek, még a ház udvarán is megkergette őket. A felbőszült apa szerencsére személyi sérülést nem okozott. Kihallgatása során a vallomástételt megtagadta.
Tovább olvasomÁllamosítana egy Magyarországra tartó olajvezetéket Ukrajna
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasítást adott egy olyan kőolajvezeték újraállamosításának megoldására, amely a terrorizmusért szankcióval sújtott Viktor Medvedcsuk Moszkva-barát oligarchához köthető, és Magyarországra szállít dízelüzemanyagot. A Vlagyimir Putyin „komájaként” emlegetett Medvedcsuk – aki jelenleg az Ellenzéki Platform – Életért ellenzéki parlamenti párt egyik vezető politikusa – és felesége, Okszana Marcsenko ellen pénteki ülésén rendelt el szankciót az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) terrorizmus finanszírozása miatt. Ugyancsak az aznapi ülésén hozott az RNBO határozatot arról, hogy sürgős intézkedéseket kell tenni az ukrán állam tulajdonjogának helyreállítására a „Szamara – Nyugati irányú” elnevezésű olajvezeték Ukrajna területén…
Tovább olvasomTavaly 428 milliárd forintot költött decemberig a járvány elleni védekezésre a külügy
Összesen 78 szerződést kötött a Külgazdasági és Külügyminisztérium a járvány elleni védekezésre, tavaly novemberig – a szerződéseket a Hírklikk kérte ki a minisztériumtól. Ez a költség tartalmazza a lélegeztetőgép-beszerzéseket is. Az adatszogláltatásnál a tárca kihasználta a maximális 90 napot, mert állításuk szerint, a szerződések korábbi kiadása veszélyeztette volna a járványügyi védekezést. A teljes költés tavaly decemberig 428 milliárd 400 millió forint volt. A Hírklikk megnézte az egyik lélegeztetőgép-beszerzéssel kapcsolatos megállapodást. Az alig két oldalas szerződést a Jianxi Luxin Technology co. ltd. nevű céggel kötötték tavaly áprilisban. 100 lélegeztetőgépet vásárolt a minisztérium, darabját 73.400…
Tovább olvasomA rekord-dislike áradat után törölte a kormányt ajnározó videóját a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója
Már zárt körben sem érhető el az a videó, amelyben a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója mondta el, mennyire sokat segített az ágazaton a kormány és milyen keveset tett Brüsszel – szúrta ki a Telex. Guller Zoltán a kormányzatnak küldött hálálkodást azután tette nem nyilvánossá, hogy 11 like-ot (kedvelést) és legalább négyezer dislike-ot (nemtettszést) gyűjtött be a Facebookon. Azután már nem lehetett látni a reakciókat, ám vasárnapra a videó teljesen eltűnt. Pedig abból az érdeklődő megtudhatta, hogy: „Az elmúlt hónapok bizonyították, hogy ebben a harcban egyedül vagyunk. Csak magunkra tudunk számítani. Brüsszelben…
Tovább olvasomFél évtizede tart a jogi állóháború a hejőcsabai cementgyár újranyitása körül
Arról korábban beszámoltunk, a Miskolci Törvényszék nemrég elutasította a hejőcsabai cementgyártás újraindításával kapcsolatos pert, melyet a Zöld Kapcsolat Egyesület indított a Pest Megyei Kormányhivatal ellen. A bíróság erről a kérdésről a veszélyhelyzetre hivatkozva tárgyaláson kívül járt el. De honnan jutottunk el idáig és miért kiemelten fontos kérdés ez nem csak Miskolc, de a térségben lakók számára? A hejőcsabai gyárat sok éven át a Holcim nevű konszern működtette, majd 2011-ben leállította a termelést, a dolgozókat pedig elbocsátották. A működtetés közben a Holcim közel húsz éven át jogvitában állt a Magyar Cement…
Tovább olvasomFekete-Győr András lett a Momentum miniszterelnök-jelöltje
A párt vasárnap délután a Facebookon jelentette be, hogy Fekete-Győr indul a pozícióért 2022-ben. „Ki kell mondanunk: új arcok, tiszta, hazájukat őszintén szerető hangok kellenek. A momentumos új arcoknak, és a politikának, amit képviselünk, központi helye van a politikai életben.” – mondta Fekete-Győr András a bejelentés után. „Ha a mi generációnk nem szervezi meg magát, akkor az a Magyarország, amit mi szeretünk, megszűnik létezni” – tette hozzá. Fekete-Győr beszédében arra is kitért, hogy két ciklusban maximalizálná a miniszterelnökök hivatali idejét, az oktatási rendszert pedig a finn minta alapján szervezné újra.…
Tovább olvasomMüller Cecília: Eddig 322 esetben mutatták ki itthon a brit mutációt
Müller Cecília elmondta az M1 Híradónak, hogy eddig 322 esetben mutatták ki a koronavírus veszélyesebb, brit mutációját. A tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy az új mutánsok az egészségügyre is nagyobb terhet róhatnak, ezért gyorsan kell intézkedni az új megbetegedések esetén. Beszélt arról is, hogy újra forgalomba álltak a szűrőbuszok, ahol a teszteket különösen gyorsan el lehet végezni. „Nagyon sok variáns van már, azonban járványügyi szempontból néhányat tartunk számon. Mindenhol jelen van már a brit mutáns, hazánkban is már 322 esetet detektáltunk. Őket nagyon gyorsan el kell különítenünk, hiszen tudjuk jól, hogy az új…
Tovább olvasom