A rekord-dislike áradat után törölte a kormányt ajnározó videóját a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója

Megosztás

Már zárt körben sem érhető el az a videó, amelyben a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója mondta el, mennyire sokat segített az ágazaton a kormány és milyen keveset tett Brüsszel – szúrta ki a Telex.

Guller Zoltán a kormányzatnak küldött hálálkodást azután tette nem nyilvánossá, hogy 11 like-ot (kedvelést) és legalább négyezer dislike-ot (nemtettszést) gyűjtött be a Facebookon. Azután már nem lehetett látni a reakciókat, ám vasárnapra a videó teljesen eltűnt.

Pedig abból az érdeklődő megtudhatta, hogy:

„Az elmúlt hónapok bizonyították, hogy ebben a harcban egyedül vagyunk. Csak magunkra tudunk számítani. Brüsszelben csak tanácskoznak. Egyik bizottsági ülés követi a másikat, de egyetlen olyan intézkedés, ami a magyar vállalkozásokat segítené, nem született. Nem jön segítség Budapestről sem. Pedig ideje volna Bécs, Prága, Berlin vagy éppen Róma önkormányzatától tanulni, és pénzzel, kedvezményekkel vagy legalább valamivel segíteni a turisztikai vállalkozásokat. Az összefogás, a közös gondolkodás, a segíteni akarás helyett sokszor csak hamissággal, fenyegetéssel, hazugsággal, mostanság pedig bojkottal találkozunk.”

Az állami támogatásokból a turisztikai szektorban Mészáros Lőrinc szállodalánca és a Balatoni Kör elnökének vállalkozásai kaptak már nagy mennyiségben. Az ágazat támogatásainak disztribúcióját sokan nem tartják fernek a szakmában, amit a január végi tiltakozás is igazol. Akkor a kijárási és a gyülekezési korlátozások ellenére is több száz vendéglátós vonult ki a Hősök Terére, mivel képtelenek fenntartani maguka anyagilag a megfelelő támogatás hiányában.

Kapcsolódó cikkek