Államosítana egy Magyarországra tartó olajvezetéket Ukrajna

Megosztás


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasítást adott egy olyan kőolajvezeték újraállamosításának megoldására, amely a terrorizmusért szankcióval sújtott Viktor Medvedcsuk Moszkva-barát oligarchához köthető, és Magyarországra szállít dízelüzemanyagot.

A Vlagyimir Putyin „komájaként” emlegetett Medvedcsuk – aki jelenleg az Ellenzéki Platform – Életért ellenzéki parlamenti párt egyik vezető politikusa – és felesége, Okszana Marcsenko ellen pénteki ülésén rendelt el szankciót az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) terrorizmus finanszírozása miatt.

Ugyancsak az aznapi ülésén hozott az RNBO határozatot arról, hogy sürgős intézkedéseket kell tenni az ukrán állam tulajdonjogának helyreállítására a „Szamara – Nyugati irányú” elnevezésű olajvezeték Ukrajna területén keresztül haladó 1433 kilométernyi, teljes hosszúsága fölött. Az RNBO által hozott pénteki határozatokat Zelenszkij szombat este kiadott rendeletével jóváhagyta, és a dokumentumot közzétették az elnök hivatalos honlapján.

Az RNBO határozata alapján aláírt elnöki rendeletben egyúttal

Zelenszkij utasította a hatóságokat, hogy vizsgálják ki, milyen körülmények között került az említett csővezeték magánkézbe.

Képünk illusztráció

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek