Ételfutárnak állt az Apostol együttes 79 éves frontembere

Megosztás

A koronavírus miatt hosszú ideje nincsenek már koncertek, így új munkát vállalt az Apostol együttes tagja, Meződi József – írta az AC News alapján a Blikk.

Meződi családi étterme nem fogadhat vendégeket, kiszállítást azonban vállalnak. A frontember azért lett ételfutár, mert úgy érzi, másként belehalna az unalomba.

“Minden nap déltől estig viszem házhoz a megrendelt finomságokat. Muszáj valamit csinálnom, hogy ne haljak bele az unalomba, mert én hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy mindig van valami dolgom. Így pedig a rajongókkal is személyesen tudok találkozni. Sokan meg is lepődnek, és először nem értik, mit keresek a házuk előtt, de nagyon örülnek, hogy ha csak így is, de tudunk találkozni”

– mondta Meződi a lapnak.

 Kiemelte, hogy a kiszállításkor is fokozottan figyel a járványvédelmi szabályok betartására. Eddig sikerült megúsznia a vírust, egy héttel ezelőtt, feleségével együtt pedig feleségével megkapták a második oltást is.

Kapcsolódó cikkek