Magyar Orvosi Kamara: Semmilyen szakmai alapja nincs a nyitásnak

Megosztás

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége korainak tartja a járványügyi korlátozások feloldását, aminek nincs „egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka”.

„Változatlanul nem a jelenlegi oltottsági szintet, hanem a járványadatok javulását és az ellátórendszer terhelésének csökkenését tekintjük a nyitás feltételének. A rendelkezésre álló adatok alapján tegnap csúcsot döntött a koronavírusban elhunytak száma, a lélegeztetőgépen lévők száma magas szinten stagnál, és sajnos egyre több a kórházi ellátásra szoruló beteg. Jelen ismereteink szerint a járvány harmadik hullámának – jó esetben is – a platóját értük el”

– írják közleményükben.

A kormány arra hivatkozva kezdte meg a lazítást, hogy már 2,5 millióan megkapták legalább az első adag vakcinát. Így többet találkozhatnak azok, akik vagy nincsenek beoltva, vagy csak nemrég kapták meg az első adag vakcinát, ami nem hat ennyi idő után.

„A koronavírus elleni oltás csak a második oltást követő 7. nap után nyújt járványügyi szempontból is megnyugtató, bizonyítottan magas szintű védettséget. Minden ennél korábbi időpontban csak részleges védettség áll fenn, ami lehetővé teszi a fertőzés terjedését, és hamis biztonságérzetet nyújt”.

– írták.

Hozzászólások

Related posts