Keresztes: „A források felhasználása szokás szerint csupán a klientúrának kedvez” – videó

Online sajtótájékoztatót tartott Keresztes L. Lóránt, az LMP országgyűlési frakcióvezetője, amiben reagált a kormány „minden érdemi egyeztetést nélkülöző 5800 milliárdos fejlesztési tervére”. Keresztes szerint a leszakadó térségek nem számíthatnak igazi segítségre abból a csaknem hatezer milliárd forintból, amely az Európai Unió válságkezelő programjának keretében érkezik az országba. A kormány terve elégtelen, mert nem néz szembe a járvány hatásaival és az egyre mélyülő társadalmi problémákkal és a források felhasználása – szokás szerint – csupán a klientúrának kedvez.

Tovább olvasom

Baranyi Krisztina: közcél nem látszik a közpénz elköltése nyomán – videó

A Reflektor vendége Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere volt, akivel többek között a kínai Fudan Egyetem campusáról, a kerület bevételkieséseiről, valamint a Ferenc Téren kiálított “BLM-szoborról” is beszéltek. Baranyi Krisztina a Déli várospaku projektről és a Diákvárosról azt mondta, hogy ezek mind egy nagyon komplex városfejlesztési projektek. Ezek tervezése elmondása szerint már nagyon rég megtörténtek. A Fudan Egyetemről viszont ekkor egyetlen szó sem esett. Először januárban merült fel, hogy ezen a területen egy egytemi campus is felépülhet, de erről sem politikus, sem BFK-s szakember nem számolt be a polgármesternek. Egyedül a…

Tovább olvasom

Szombaton nyitnak a katolikus templomok, miséket is lehet tartani

Szombattól ismét valamennyi katolikus egyházmegyében tarthatnak nyilvános szentmiséket. Korábban öt megyés püspök döntött úgy, hogy szüneteltetik a nyilvános szentmiséket. Ezek közül az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében, az Egri Főegyházmegyében és a Váci Egyházmegyében szombattól tartanak ismét a nép részvételével szentmiséket – derül ki az egyházmegyék honlapján, illetve a Magyar Kurír katolikus portálon közzétett megyés püspöki rendelkezésekből. Az evangélikus és a református egyház jóval óvatosabban nyitást jelentett be az elmúlt napokban. Mindkét egyház elnökségi tanácsa május 2-i nyitást kért a gyülekezetektől. A katolikus megyés püspökök ugyanakkor továbbra is felmentést adnak a híveknek a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól. Valamennyi püspök…

Tovább olvasom

Kiderült az ellenzéki előválasztás pontos menetrendje

Elkészült az ellenzéki előválasztás menetrendje – értesült a Debreciner. A portálhoz eljutott információk szerint egy héten belül megalakulnak a helyi előválasztási bizottságok, mind a 106 egyéni választókerületben. A lap szerint így alakul majd az előválasztás menetrendje: Július 26-tól kérik a jelöltek bejelentkezését, nyilatkozataik leadását, frakcióba jelentkezését (ezt a civil jelöltektől is elvárják). Augusztus 23-tól vehetik fel a jelöltek a jelöltségükhöz szükséges aláírások gyűjtőíveit. Szeptember 6-án délelőttig kell leadniuk a jelölteknek a megfelelő számú ajánló aláírást tartalmazó gyűjtőíveket. Szeptember 18. és 26. között lesz az előválasztás első fordulója, ekkor választják az országgyűlési egyéni választókerületi jelöltek, illetve…

Tovább olvasom

Menczer: Több mint 4,5 millió adag vakcina érkezik Kínából és Oroszországból

A következő hetekben 3,9 millió vakcina érkezik Kínából és 780 ezer Oroszországból, ez a mennyiség jelentősen segít majd a járvány legyőzésében – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.  Úgy látja, ezt a baloldal is pontosan tudja, ezért indított „összehangolt, szervezett és tervezett támadást” a keleti vakcinák ellen. Az államtitkár mindenkitől azt kéri, hogy ne higgyen az oltásellenes hangoknak. Minden vakcina hatásos és biztonságos, az oltás életet ment – mondta Menczer Tamás.

Tovább olvasom

Velünk a Város: A szűkös források ellenére is több száz járattal bővül a miskolci közlekedés

Badány Lajos, a Jobbik önkormányzati képviselője kiemlete, hogy az utasszám drasztikus visszaesése és a kötelező járatsűrítések miatt a közlekedési vállalat bevételei a korábbi töredékére csökkentek, miközben a költségek növekednek. A városi Fideszre utalva kiemelte: a kormányzat által előidézett kényszerhelyzetben követelőzni, hecckampányt folytatni vagy a felelősséget éppen a károsultra hárítani rendkívül tisztességtelen és álságos dolog. A kormányzati elvonások lassan csőd közelbe sodorják a várost, amelynek első számú kárvallottja a MVK Zrt. A miskolci Fidesz bűne, hogy a kormány Miskolcot megsarcoló intézkedéseit támogatja ahelyett, hogy a városért lobbizna – állapította meg Badány…

Tovább olvasom

Orbán Viktor: „A háziorvosok mindent tudnak”

Orbán Viktor megtartotta a szokásos heti beszámolóját a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök beszámolója szerint “az óvatosság és a fokozatosság miatt” döntöttek mégis úgy, hogy csak az alsósok számára nyitják meg az iskolákat. Orbán szerint nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy a beoltható nyolcmillió ember fele be legyen oltva, majd kiemelte, a nyári nemzeti konzultációból látták úgy, hogy az emberek szerint az iskolákat kell utoljára bezárni. A döntésnél fontos szerepet játszott a bölcsődékben tapasztalt helyzet, ott az utolsó tíz napban nagyon megnőtt a gyereküket bölcsődébe vivő szülők aránya” – mondta, hozzátéve, hogy a statisztikák…

Tovább olvasom

A Momentum, a Jobbik és az MSZP is reagált a kormány oltásellenes vádjára

Miközben a magyar kormány március végére berobbantotta az oltási kampányát, és valóban hihetetlen mértékben felgyorsult itthon a koronavírus elleni vakcinák beadásának folyamata, az utóbbi időben egy újfajta kommunikációt is elkezdett alkalmazni. A kormányoldalról ugyanis az elmúlt hetekben gyakran hallhattunk a teljes ellenzéket nyíltan oltásellenességgel és ezen keresztül az emberek életének veszélyeztetésével vádló megjegyzéseket, például Orbán Viktor Kossuth Rádiós megnyilvánulásai között is. Az ellenzéki pártok év elején valóban felszólaltak a keleti vakcinák beszerzése ellen, azonban ez csupán az Európai Gyógyszerügynökség által be nem vizsgált oltóanyagokra vonatkozott. A kormány azóta viszont egy teljes kommunikációs stratégiát épített fel az ellenzék…

Tovább olvasom

LMP: Elfogadhatatlan, hogy Kásler felfüggesztette az onkológiai szűrővizsgálatokat

Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési képviselője szerin elfogadhatatlan, hogy miniszteri utasítással felfüggesztette a kormány a népegészségügyi célú, célzott, onkológiai szűrővizsgálatokat, arra hivatkozva, hogy egyre nő a fertőzöttek, fertőzésgyanús esetek és a kórházi ellátást igénylő betegek száma – számolt be a JövőTV. A képviselő közleményében leszögezte, Kásler Miklós pontosan az, aki tudja milyen következménnyel jár, ha egy onkológiai diagnózis megkésve érkezik, ha a terápiás folyamatok, eljárások nem történnek meg időben. Hohn Krisztina szerint a koronavírus-járvány épp elég áldozatot szed, ezért a kormánynak kötelessége jövőbetekintő, hosszútávú intézkedéseket is hozni a magyar emberek…

Tovább olvasom

Több, mint ezer tonna illegális hulladék felszámolására nyert pénzt Miskolc városa

A Miskolc Holding Zrt. sikeres pályázatot nyújtott be a „Tisztítsuk meg az Országot!” című projekt első ütemére, melynek pályázati felhívását az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. útján tette közzé a tavalyi év során. A pályázat célja az ország területén található illegális hulladéklerakók felszámolása. A pályázatra a Miskolc Déli Ipari Park egyik ingatlana került benyújtásra, melynek területén régóta fennálló probléma az illegális hulladéklerakás. A pályázat keretében az adott ingatlanon fellelhető illegális hulladék kerül majd elszállításra, melynek mennyisége előzetesen megbecsülve, nagyságrendileg 1000-1200 tonna. A Miskolc Holding Zrt. a…

Tovább olvasom