A Miskolc és Szikszó között több mint egy éve lezárt autópálya szakasz problémáiról már nagyjából minden érintett számára elérhető a lehető legtöbb információt tartalmazó tájékoztatás. Ez nagyrészt az aHang civil szervezet helyi aktivistáinak köszönhető, akik nem hagyták annyiban az ügyet, és lakossági fórumot szerveztek Szikszón, ahol Lázár János építési és közlekedési miniszter is megjelent. Ez az esemény döntő fordulatnak számított a használhatatlan út ügyében, és úgy látszik meg is hozta a várt eredményeket… legalábbis részben.
Tovább olvasomSzerző: Vásárhelyi Gabriella
„Szocreál betonfal” – bemutatkoznak a Molnár Péter által lesajnált művészek
Az elmúlt hetekben a csapból is a Csengey-kert vitatott ügye folyt Miskolcon és az sem kerülte el a helyiek figyelmét, hogy Molnár Péter, a város KDNP-s frakcióvezetője meglehetősen lealacsonyító módon nyilatkozott az udvar kerítését díszítő képzőművészeti alkotásokról. Annak ellenére, hogy a politikus a Köznevelési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke, nyilvánvalóan nem sok információval rendelkezett arról, hogy kik és milyen körülmények között készítették ezeket a műveket. Ezért most a Borsod24 szerkesztősége a képviselő figyelmébe ajánlja a „festéssel csinosítgatott szocreál betonfal” valódi történetét.
Tovább olvasomHatáron innen és túl – Diósgyőr és Krasznahorka is csak „vár és vár”
A diósgyőri vár felújítását övező türelmetlen feszültség gyakori téma volt a közelmúltban, mind a sajtóban, mind pedig a lakosság köreiben. Úgy tűnik azonban, hogy nem vagyunk egyedül érzéseinkkel és fenntartásainkkal, ugyanis a felvidéken kísértetiesen hasonló helyzet alakult ki a tűzeset sújtotta krasznahorkai vár rekonstrukciója kapcsán. A szlovák ellenzék szerint ez jól szemlélteti, hogy Robert Fico mennyire tart valódi igényt a kulturális örökségek megóvására és hangsúlyozására, mi magyarok pedig eldönthetjük, hogy érdemes-e párhuzamot vonni a két eset között.
Tovább olvasomTeltházas nevettetés a Fekvő Rókában
Jó hangulatban vette kezdetét a tavasz Miskolctapolca legújabb cukrászdájában. Az évszak első hivatalos napján ugyanis mulattató kabaréjelenetek is jártak a délutáni süteményhez. Habár Bödőcs Tibor, Aranyosi Péter és a manapság divatos humoristák nem szerepeltek a kínálatban, a fellépők ehelyett magukkal hozták az olyan régi nagyokat, mint Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő, a Markos-Nádas-Boncz trió, valamint Novobáczky Sándor.
Tovább olvasomNők a politikában: Hegedűs Andrea országgyűlési képviselőt kérdeztük a parlamenti kihívásokról
Hazánkban a legtöbb ember számára világos és egyértelmű, hogy a nők munkaerőpiacon történő szerepvállalása és bérezése a mai napig könnyen észrevehető egyenlőtlenségeket mutat. De vajon mi a helyzet a politika terén? A Borsod24 szerkesztősége a közelgő nőnap alkalmából arra volt kíváncsi, hogy mennyi és milyen minőségű hatáskör jut valójában az ünnepelteknek a közéletben. Egy négy részből álló sorozatban vizsgáljuk a politikával foglalkozó nők munkáját az Európai Parlamenttől az Országgyűlésen és a megyei jogú városok közgyűlésein keresztül egészen a kisebb települések önkormányzatáig. Az egyes cikkekben megszólaltatjuk azokat az érintetteket, akik képviselőként…
Tovább olvasomKibújik a szög a zsákból – Molnár Péter kétszeres összeférhetetlensége nem szúrt szemet a polgármesternek, amikor a kezére játszotta a Csengey-kertet
A szerdai közgyűlés alkalmával a kormánypárti többség egyhangúlag szavazta meg az utolsó, sürgősségi napirendben szereplő Csengey-kert beépítésének kérdését. Az ügy kapcsán kialakult parázs vitának Tóth-Szántai József polgármester azzal vetett véget, hogy elmondta: kell, hogy az ülés résztvevői döntsenek és támogassák a javaslatot. Azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy az előterjesztést ismertető és mindenáron támogató Molnár Péter duplán érintett a dologban, így talán érdemesebb volna kimaradnia a szavazásból.
Tovább olvasomElkaszálták a Csengey-kertet
A szerdán megtartott miskolci közgyűlésen a költségvetés mellett terítékre került az utóbbi években színes kulturális programokat kínáló terület sorsa is. A Miskolci Szakképzési Centrum ugyanis azzal kereste fel a helyi önkormányzatot január végén, hogy egy pályázat keretében Szakképzési Ágazati Tudásközpontot hozna létre az udvarban. A kérdés érezhető ellentéteket szült az ülésen, a jelenlévők hosszas vitát követően döntöttek.
Tovább olvasomEgy deciliter leves az ovisoknak – Jakab Péter magyarázatot és megoldást követel
A Nép Pártján politikusa azt állítja, egyre több miskolci szülő keresi fel azzal, hogy az önkormányzat pénzhiányra hivatkozva csökkentette a gyerekek élelmiszeradagját az óvodákban, a kicsik pedig kiéhezve mennek haza. Jakab Péter tájékoztatást és megoldást követel a fideszes városvezetéstől, miközben egy anyuka már petíciót is elindított az ügy kapcsán.
Tovább olvasomHamarosan visszatérhet a munkába Lehoczki-Spider László
Miskolc életmentője egy Facebook bejegyzésben osztotta meg követőivel a jó híreket, amelyek szerint nem csak az állapota javult jelentős mértékben, de hosszas küzdelem után a „Mancs” mellett most már a „Spider Mentőcsoport Miskolc” név is a tulajdonába került.
Tovább olvasom„Nem hagytuk magunkat átb…ni” – mondta Szikszón Lázár János
Az építési és közlekedési minisztert Szikszóra hívták az aHang helyi aktivistái, hogy részt vegyen az általuk megszervezett lakossági fórumon. Az esemény a város mellett megcsúszott M30-as autópálya mielőbbi helyreállítása érdekében jött létre, külön érdekessége pedig, hogy éppen az érintett szakasz lezárásának évfordulóján tartották. A fórumra háromnegyed órás késéssel érkezett Lázár János, majd csípős megjegyzések és trágár kifejezések kíséretében informálta a jelenlévőket.
Tovább olvasom