Irodalmi délelőtté nőtte ki magát a közgyűlés Miskolcon

Városunk sajnálatos módon elhunyt egykori költője, Fecske Csaba mellett John Steinbeck és Mikszáth Kálmán is helyet kaptak a március 20-án megtartott közgyűlésben. Egy bántó filmes megjegyzés után ugyanis több képviselő is jeles írók szavaival reagált egymás mondanivalójára, miközben újabb, a megyeszékhelyet érintő fontos kérdésekről születtek döntések.

Tovább olvasom

Valótlan információval hitelteleníti el Miskolcot Tóth-Szántai József az országos sajtóban?

Miskolc polgármestere egy országos lapnak adott interjút, amelyben arról beszélt, hogy a Nyíregyháza – Miskolc – Debrecen hármas körül formálódó új övezet lehet a megoldás a megyeszékhely gyengén teljesítő gazdaságának felvirágoztatására. A beszélgetésbe azonban egy olyan jelentős baki is becsúszott a politikus részéről, amely hűen ábrázolja, hogy az Acélváros jelenlegi vezetésének bőven akadnak hiányosságai a hiteles információkat illetően.

Tovább olvasom

Kivételesen nem bezárnak az éttermek, hanem kinyitnak Miskolc belvárosában

A héten két vendéglő is megnyitja kapuit a falatozni vágyók előtt a megyeszékhely központjában. Az egykori Búza téri Boszorkánykonyha nagyobb, szebb és kényelmesebb helyszínen folytatja működését, a Rockabilly pedig megteszi az első lépéseket, hogy sikeres étteremmé nőhesse ki magát a közeljövőben.

Tovább olvasom

„Tiszta víz, élhető jövő” – március végén irány az állatkert

A nemzetközileg ünnepelt Víz világnapja alkalmat teremt arra, hogy a tiszta ivóvíz tudatos felhasználására, beosztására és védelmére hívjuk fel a figyelmet. A kezdeményezéshez a megyeszékhelyen működő állatkert is csatlakozott, és színes programokkal várja az érdeklődőket.

Tovább olvasom

Jakab Péter a DK-val tartott az ünnepi megemlékezésen

Kissé meglepő fordulatnak lehettek szemtanúi azok, akik a Demokratikus Koalíció rendezvényén vettek részt március 14-én, Budapesten, ugyanis a párt vezéregyéniségei mellett Jakab Péter egykori jobbikos politikus tartotta kezében az „a kokárda nem divat kérdése, ahogy baloldalinak lenni sem az” feliratú molinó egyik sarkát.

Tovább olvasom

Magyar Péter azt ígérte, teljes vagyonelkobzásra számíthatnak a korrupt politikusok, ő pedig újraegyesíti az országot

A Tisza Párt elnöke számos kritikát fogalmazott meg a jelenlegi kormányfővel szemben a március 15-én elmondott ünnepi beszédében, valamint konkrét ígéreteket tett arra vonatkozóan, hogy milyen változtatásokkal fog megteremteni egy jobb, élhetőbb és demokratikusabb országot a magyarok számára.

Tovább olvasom

Vers és szociális érzékenység – a DVTK játékosa nem fél kimutatni, mit gondol a világról

Gera Dániel sikeres pályát befutott focista, aki 2022 augusztusa óta erősíti a piros-fehérek csapatát. Az NB I-es diósgyőriek jobbszélsője azonban nemcsak eredményes sportoló, hanem egy mély érzésű ember, valamint kezdő poéta is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy március 15. alkalmából egy vers formájában osztotta meg gondolatait az összetartozásról és a hazaszeretetről követőivel.

Tovább olvasom

Búcsúturné: Debrecenbe látogat a Győrből kitiltott Őrült Nők Ketrece

Immár tíz éve, hogy Alföldi Róbert megrendezte a világhírű Tony-díjas Broadway-musical magyar adaptációját. Azóta a fővárosban és pár vidéki helyszínen összesen 170.000 néző látta a több mint 450 előadás valamelyikét. Most azonban eljött a búcsú ideje. A produkció elköszön a színpadról, a nagyérdeműnek pedig csupán néhány alkalma marad arra, hogy megtekintse az egy évtizede töretlen sikert arató művet.

Tovább olvasom