Bár a szervezett szurkolói csoportok manapság törekednek arra, hogy semleges helyszíneken rendezzék le vitás ügyeiket egymás között, néha akadnak kivételek. A legutóbbi balhét nem a „diók” provokálták ki, azonban felvették a kesztyűt a nyíregyházi fanatikusokkal szemben, akiket végül legyűrt a miskolciak túlereje. Azonban a diósgyőri keménymag szervezettsége nemcsak az összecsapásokban nyilvánul meg, hanem a szurkolásban is. A meccseken tapasztalható varázslatos hangulat epicenrumában, az ultraszektorban uralkodó légkörről és a szabályokról kérdeztünk néhány piros-fehér szurkolót. – A bátyám vitt ki először Diósgyőr meccsre, aki kőkemény ultra volt, minden meccsen és minden balhén…
Tovább olvasomSzerző: Kiss Pál
Jó reggelt Miskolc! Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Kedden mindenhol számíthatunk hosszabb napos időszakokra, a felhőátvonulásokból csak elszórtan délkeleten alakulhat ki zápor a délután második felében. A keleti-északkeleti szél többfelé élénk, néhol erős lehet. Hajnalban 1 és 8, napközben 16 és 21 fok között alakulhat a hőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Gergely, Lana, Beáta, Édua, Fehéra, Fehérke, Gergő, Gerő, Györe, György, Györk, Györke, Hófehérke, Karla, Karlotta, Karola, Karolin, Karolina, Karolt, Katalin, Katarina, Katerina, Katinka, Kristóf, Krisztofer, Sarlott, Sarolta A Gergely név eredete és jelentése: Görög eredetű, a Grégoriosz, latinul Gregorinus névből, több híres pápa neve. Jelentése:…
Tovább olvasomJó reggelt Miskolc! Hétfői időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Hétfőn kezdetben délen, délnyugaton kisebb eső, zápor még kialakulhat, majd napközben már csapadékmentes időre van kilátás. Nyugaton, délnyugaton lehet több felhő az égen, máshol több órára kisüthet a nap a felhőátvonulások mellett. Az északkeleti szelet sokfelé élénk, erős, a magasabban fekvő északkeleti tájakon néhol akár viharos lökések is kísérhetik. Hajnalban 4 és 11, délután 15 és 22 fok között alakulhat a hőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Mihály, Stella, Acsád, Akács, Arzéniusz, Décse, Dezideráta, Gécsa, Gejza, Géza, Gyécsa, Győző, Iduna, Ottokár, Péter, Pető, Ulla Mihály név eredete és jelentése:…
Tovább olvasomKét közlekedési baleset is történt ma délelőtt Borsodban
A szombat délelőtt sem maradt baleset nélkül megyénk útjain. Miskolcon a Szendrei János utcában történt anyagi káros baleset. Míg a 26-os főút jobb oldali útpályáján, a sajóecsegi bekötőút után történt közlekedési baleset. A rendőrségi útinformációs rendszer szerint mindkét helyen egy órás helyszínelés mellett oldották fel a közlekedési akadályt – számolt be minderről a boon.hu. Kiemelt kép: illusztráció Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Tovább olvasomBorsodban fogták el a fülöpjakabi gyilkosság gyanúsítottját
A szökésben lévő fiatalkorút 314 kilométerrel távolabb, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fogták el a rendőrök. 2022. december 12-én délután bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint egy fülöpjakabi férfi holtan találta ágyukban élettársát. A helyszíni és halottszemle során kiderült, hogy a holttest fején található sérülések bántalmazástól származtak. A bűncselekmény elkövetésének a gyanúja a sértett fiatalkorú fiára terelődött, aki ismeretlen helyen tartózkodott. A szökésben lévő fiú felkutatása eredményre vezetett, őt 23 óra 25 perckor Sajókazán fogták el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök. A nyomozás során kiderült, hogy a fiú egy fejszével támadta meg édesanyját. A fiút…
Tovább olvasomPresztízsokokból fontos a győzelem a keleti rangadón
A labdarúgó NB II 36. fordulójában, a már bajnoknak tekinthető Diósgyőri VTK labdarúgócsapata vasárnap 17 órától a Nyíregyháza SFC együttesének vendége lesz, Balmazújvárosban. Mivel a szabolcsi gárda stadionját építik, ezért ezúttal is kénytelenek albérletben játszani, ahogy azt tették tavaly is, a két együttes legutóbbi, a mostanival megegyező szereposztásában. Arra a találkozóra nem szívesen emlékeznek vissza a a diósgyőri drukkerek, mert az egykapuzás közben bevételezett kontragóllal, 1-0-s vereséget szenvedett a DVTK, és a meccs előtt még a bajnoki tabella élén álló piros-fehérek mélyrepülése tulajdonképpen ekkor kezdődött, ezt követően csúsztak le végül…
Tovább olvasomEgy elhagyott farkaslyuki bányában járt az Urbex Hungary
Az Urbex Hungary elhagyatott helyeket kutató forgatócsoportja a napokban Farkaslyuk község mellett járt egy bányajáratban, amelyet légoltalmi óvóhelyként is használtak. A téglával kirakott falak beomlásainál lehet látni a föld alatt több méteres rétgekben megbúvó barnakőszenet, a nyersanyagot, melynek kitermelése évszázadokig több ezer embernek adott munkát a térségben. Helyenként még a bányavasút nyomai is fellelhetők. Egy bizonyos távolság után a falakon téglabevonat helyét több éves, erősen korhadt állapotban lévő faácsolat veszi át, melynek megközelítése korántsem veszélytelen, ugyanis bármikor beomolhat, de az Urbexesek dacoltak a veszéllyel. Az egykori, valószínűleg a második világháború…
Tovább olvasomIdén több, mint kétezer diák ballag el a miskolci középiskolákból
Idén május 5-én és 6-án búcsúznak el középiskoláiktól a végzős diákok.
Tovább olvasomAz elmúlt napok rendőrségi hírei Borsodból
A Miskolci, a Kazincbarcikai, és a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2023. május 3-án tulajdon elleni szabálysértés, rendzavarás, és szintén tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt összesen három főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányságok a személyi szabadságukban korlátozott férfiakat hetvenkét órán belül állítják bíróság elé. Az Ózdi Rendőrkapitányság egyenruhásai hozzátartozók közötti erőszak miatt egy esetben alkalmaztak ideiglenes megelőző távoltartást. Az említett ügyeken túl a borsodi járőrök a közúti ellenőrzések során két ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból. A Miskolci Rendőrkapitányság egyenruhásai 2023. május 4-én tiltott prostitúció elkövetése miatt…
Tovább olvasomHatalmas péniszt nyírtak a „tökéletes fűbe” III. Károly koronázási koncertjének helyszínén
Az angliai Bath városában lévő Royal Crescent területén zajlik majd III. károly király koronázási koncertje, ami vasárnap lesz esedékes. Vélhetően azért is választották helyszínül a RC-et, mert XVIII. századból származó díszes sorházak félholdat alkotnak ezen az utcán, amely világszerte arról ismert, hogy „tökéletes pázsitja” van. Csakhogy a SWNS képügynökség arról számolt be, hogy a pázsitba vandálok egy hatalmas péniszt nyírtak bele. Nem világos, hogy a rendészeti szervek foglalkoznak-e az üggyel. Egyelőre nem világos, hogy a mű a hétvégi esemény elleni tiltakozás lenne, de egy héttel Károly koronázása előtt sosem volt…
Tovább olvasom