Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a megyaszói férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021 áprilisában egy korábbi italozás során felmerült konfliktus miatt rokonaival együtt megjelent haragosának háza előtt és ott hangoskodni kezdett. A kiabálásra felfigyelt a házban vendégként tartózkodó sértett, aki távozásra szólította fel a vádlottat, ő azonban ehelyett bement az udvarra és egy ott talált téglát a sértett férfi testéhez vágott. A bántalmazás miatt a férfi egyik veséjét el kellett távolítani. E sérülés közvetett életveszélyes állapotot, egyben maradandó fogyatékosságot eredményezett. A törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó…
Tovább olvasomSzerző: Kiss Pál
Több százezernyi értékben loptak mohát egy Fony közeli erdőben
Huszonhat zsákban közel százhatvan kilogramm engedély nélkül szedett mohát találtak a rendőrök egy fonyi közúti ellenőrzés során. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Encsi Rendőrkapitányság két nyírbogdányi és három kemecsei férfival szemben. A gyanúsítottakat 2023. május 3-án Fonyban állították meg a rendőrök egy közúti ellenőrzés során. Ennek eredményeként a rendőrök lefoglalták a két autóban összesen huszonhat zsák, majd százhatvan kilogrammnyi, engedély nélkül, a közeli erdőből szedett mohát, amely értéke meghaladja az ötszázezer forintot. A rendőrség az érintett férfiakat előállította az Encsi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket…
Tovább olvasomLeütött, majd kirabolt egy látássérültet egy ózdi férfi
Az ózdi rendőrök elfogták azt a férfit, aki erőszakkal elvette látássérült áldozata értékeit. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 53 éves helyi férfival szemben. Az elkövető 2023. május 8-án az esti órákban Ózdon, a Csépányi úton található egyik nyitott lakásba bement, és az ott lakó látássérült tulajdonost tarkón ütötte, majd eltulajdonította pár ezer forintját, cigarettáját, illetve konyhafelszereléseket is, majd távozott a helyszínről. A rendőrök az adatgyűjtésük eredményeként három órán belül elfogták az elkövetőt, akit az Ózdi Rendőrkapitányságra állítottak elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták…
Tovább olvasomJó reggelt Miskolc! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Csütörtökön egyre nagyobb területen növekszik meg erősen a felhőzet, de az ország északkeleti harmadán még többórás napsütésre készülhetünk. Délnyugat felől a nap második felében egyre többfelé eredhet el az eső, estig az ország délnyugati felén eshet. A keleties szél sokfelé élénk, erős lehet. Hajnalban 4-12, délután délnyugaton 14-17, máshol 18-23 fok valószínű. Ma őket ünnepeljük Névnap Ferenc, Fábió, Fábiusz, Fabríció, Fabríciusz, Fabríciusz, Filip, Fülöp, Gujdó, Izidor, Izidóra, Izor, Jakab, Jákó, Jákob, Jakus, Kalliszta, Majlát, Mályva, Mirandella, Mirandola A Ferenc név eredete és jelentése: A Ferenc nevet Assisi Szent…
Tovább olvasomEgy márciusban eltűnt személyt talált meg a Spider Dombrádnál
A Spider Mentőcsoport a Legott és a Hajdú Mentőcsoporttal folytatott közös kutatóakciója során megtalálta a Dombrádról eltűnt idős férfi holttestét a Tiszában. Az idős férfi még március 29-én tűnt el Dombrádi otthonából, azóta többször is keresték a Tiszában különböző mentőcsapatok, akik kedden megtalálták a holttestét a folyóban. A keresésben a Spider, a Legott és a Hajdú mentőcsoport emberei és kutyái (Hope, Szikra és Moris) vettek részt – közli az Eltűnt Személyek Keresése nevű Facebook oldal és Lehoczki László, a Spider Mentőcsoport vezetője. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de…
Tovább olvasomBicskával fenyegette a kiérkező rendőröket
Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki egy bicskával kezében fenyegetett két intézkedő hivatalos személyt. A bíróság által megállapított tényállás szerint a rendőrök 2021. november 21-én egy domaházi ingatlanhoz mentek, hogy egy pár órával korábban történt cselekmény miatt két ott tartózkodó személyt – egy férfit és egy nőt – előállítsanak. Azonban a nő élettársa, a vádlott ittas állapotban, agresszívan, káromkodva akadályozta meg az intézkedést, kijelentve, hogy nemrég szabadult a börtönből, ezért nem fél a rendőröktől. Elővett egy 7 cm pengehosszúságú bicskát, amelyet a feje felé emelt…
Tovább olvasomGólyavédelmi Központ nyílt Bodrogkeresztúron
A falu egykori zsinagógájának épületében, 180 négyzetméteren várja a látogatókat egy interaktív tárlat, valamint egy madárvédelmi berendezéseket felvonultató tanösvényt is kialakítottak. Bodrogkeresztúr, a hazánkban szinte kizárólag településeken költő fehér gólyák számát illetően az egyik legnépesebb községek egyike. A lakosság lélekszáma és a lakott – azaz gólyapárok által foglalt – gólyafészkek aránya tekintetében bizonyosan a dobogó élén lévő falu Magyarországon: idén 30 pár fehér gólyát számoltak a településen, ami két párral haladja meg a tavalyi állományt. Ezt a falukép szempontjából is szerencsés természeti értéket felismerve alakította ki a Zöld Kör közhasznú…
Tovább olvasomJó reggelt Miskolc! Szerdai időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Szerdán sok napsütés várható, emellett gomolyfelhőkre lehet számítani, illetve délutántól a Dunántúlon nyugat-délnyugat felől a fátyolfelhőzet is növekedni kezd. Csak néhol az Allföldön fordulhat elő jelentéktelen zápor. Élénk, a Tatabánya-Baja vonal 50-100 km széles sávjában erős lökések kísérhetik a keleti, délkeleti szelet. Hajnalban 3-10 fok várható, de a fagyzugokban ennél kissé hidegebb is lehet. Délután 17-22 fokot mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Ármin, Pálma, Aina, Ainó, Ajna, Ajnó, Alda, Áldea, Alexia, Antónia, Armand, Armanda, Armandina, Blandina, Cserne, Csikó, Csörsz, Filadelfia, Gardénia, Gordána, Gordon, Jávorka, Jázmin, Joáb, Jób, Koridon,…
Tovább olvasomNem mindenkinek tetszik a kohászati emlékmű az Újgyőri főtéren
A szakemberek néhány hete helyezték a talapzatára Miskolc új közterületi alkotását, a közel 17 tonnás salaküstöt, mellyel a városvezetés az „Acélváros” ipari hagyományainak kíván emléket állítani, azonban a miskolciak között nem aratott osztatlan sikert az alkotás. A közösségi médiában rengeteg negatív komment bukkant fel az Újgyőri Főtéren felállított kohászati emlékművel kapcsolatban. Egyesek azt nehezményezik, hogy egy komplett szúnyogkeltetőnek ágyaztak meg a tér közepén, ugyanis idővel majd beázik, teleszemetelik, és nyáron erős bűzt fog árasztani. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a körforgalom átláthatóságát csökkenti a hatalmas ipari monstrum nagymértékben…
Tovább olvasomNagyszabású ellenőrzést tartottak az edelényi rendőrök
Az edelényi rendőröknek az ittas vezetők és a gyorshajtók kiszűrése, illetve a biztonsági öv használatának az ellenőrzése volt a feladat. Az Edelényi Rendőrkapitányság 2023. május 3-án összevont közlekedési ellenőrzést hajtott végre. A rendőrök leginkább az ittas vezetők és a gyorshajtók kiszűrésére, illetve a biztonsági öv használatának az ellenőrzésére összpontosítottak. A járőrök az intézkedéseik során a közlekedési szabálysértőkkel szemben húsz esetben – biztonsági öv használatának az elmulasztása, gyorshajtás, gépjármű nem megfelelő műszaki állapota – miatt helyszíni, és közigazgatási bírságot szabtak ki. Az akció napján egy sofőrt többek között az elsőbbség és…
Tovább olvasom