Megkezdődött Münchenben az EXPO REAL, Európa egyik legnagyobb ingatlanpiaci és befektetési szakkiállítása, amelyen idén Miskolc is bemutatkozik. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere közösségi oldalán számolt be arról, hogy a város a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökséggel együttműködésben vesz részt a rendezvényen.
Tovább olvasomSzerző: borsod24.hu
Borsodi utakon – ezen a héten főképp nem kellene mobilozni, ahogy máskor sem
Fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a magyar rendőrség október 5. és 11. között. Az akció elsősorban a vezetés közbeni mobiltelefon-használatra és minden olyan tevékenységre koncentrál, amely elvonhatja a járművezetők figyelmét.
Tovább olvasomMikor indul a fűtésszolgáltatás Miskolcon? – ezt közölte a MIHŐ
Az elmúlt napokban több, Miskolchoz köthető közösségi médiás csoportban is felmerült a kérdés, mikor indul a fűtésszezon a megyeszékhelyen. Többen érdeklődtek a szolgáltatás megkezdésének időpontjáról, illetve aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az éjszakák már jelentősen lehűltek.
Tovább olvasomMiniszteri celláktól a vidéki drogkrízisig: a hét legfontosabb hírei a helyi szabad sajtóból
Kevés olyan erős és fontos hét volt a magyar belpolitikában, és még mindig tart, mint az, amelyben szeptembert elhagytuk és ráfordultunk októberre. Talán a választások óta nem tobzódtak ennyire az ügyek, hiszen két minisztert is letartóztattak a részben ellenük indított büntetőeljárásáokban. Nem csoda, hogy a helyi független újságok is nagyon erős közéleti és politikai híreket szállítottak az elmúlt napokban, ráadásul köztük a legtöbbet emlegetett szereplőkről (Hankó Balázs, Seszták Miklós) szóló írásokat is ajánljuk heti összefoglalónkban, de külön meg kell említeni a Debreciner riportját és videóját az egyre súlyosabb kábítószerhasználat ellen…
Tovább olvasomMagyarország útlevele a 15. helyen áll a globális rangsorban
A Passport Reports, amely 34 nyelven 199 ország útlevéljelentéseit készíti és teszi közzé, 2026. októberi adatai szerint a magyar útlevél a 15. helyen áll a globális rangsorban. A Magyarország útlevél-rangsora 172 pontos mobilitási pontszámot és 86,9%-os globális hozzáférési arányt mutat.
Tovább olvasomSzent Korona-másolat érkezik Tokajba az 500 éves évfordulóra
A Szent Korona hiteles másolata érkezik Tokajba október 11-én, vasárnap, a Szapolyai I. János királyjelölésének 500. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre. Az uralkodói jelvényt a Magyar Koronaőr Egyesület tagjai kísérik, és a nap folyamán a Tokaji Múzeumban, majd a Jézus Szíve Római Katolikus Templomban is látható lesz.
Tovább olvasom„Nem benyomások alapján akarunk ítélni” – interjú a Miskolci Egyetem fenntartó alapítványának új kuratóriumi elnökével
Alig néhány hete vezeti a Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumát dr. Zerényi Endre. Az új elnök a Borsod24-nek adott interjújában arról beszélt, hogy az új testület egyik legfontosabb feladata a korábbi működés pénzügyi áttekintése lesz, és külső szakértő bevonásával átfogó vizsgálatot is terveznek. Beszélt az alapítványi egyetemi modell problémáiról és előnyeiről, a kuratórium és az egyetem közötti határokról, a kollégiumi férőhelyek bővítéséről, és arról is, miért vállalta el a tisztséget.
Tovább olvasomA borsodi adatok is böngészhetők, avagy 2,2 milliárdot küldtek az NKA-val „ilyen-olyan módon” Hankó Balázsék a mi megyénkbe
Megmutatjuk, kiknek ítéltek az elmúlt években NKA-támogatásokat – ezzel a felütéssel tett közzé tájékoztatást a magyar kormány. Az akcióhoz interaktív weboldal is társul. Mutatjuk.
Tovább olvasomÚj ivóvízvezeték épül: egy hónapig forgalomkorlátozások lesznek a Kis-Hunyad utcában
Az ÉRV Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. beruházásában ivóvízvezeték-rekonstrukciós munkálatok kezdődtek a miskolci Kis-Hunyad utcában – tájékoztat a kivitelező bejelentése nyomán a miskolci önkormányzat. Mint írják, a munkálatok révén a cél a városrész ivóvízellátása üzembiztonságának javítása, a meghibásodások számának csökkentése.
Tovább olvasomKislányai pornográf fotóit árulta a borsodi nő – ítélet született
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a nőnek az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2023 tavaszán az akkor 9, 7 és 5 éves lánygyermekeiről készített pornográf felvételeket, majd azokat értékesíteni próbálta.
Tovább olvasom