Teljes útzár, felborult egy kamion

A közlekedési baleset Rátka közelében történt csütörtökön dél körül. A mentés azóta is tart. Árokba, az oldalára borult egy zúzott követ szállító kamion a 39-es főút Mád és Tállya közötti szakaszán, Rátka közelében, a 22. kilométernél. A balesetnél a szerencsi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést. A helyszínre érkeztek a mentők is – írja Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A 22-es km-nél a főutat lezárták, kerülni Rátka felé lehet – tudtuk meg az útinform oldaláról. Forrás: Boon.hu

Tovább olvasom

Gyalogosgázolás Ózdon – ítéletet hozott a bíróság

Jogerősen befejeződött az Ózdi Járásbíróság előtt az a büntetőeljárás, amely egy 2020 októberében történt gyalogosgázolás ügyében indult. A megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott személygépkocsijával a megengedett 50 km/h-ás sebességet jelentősen túllépve, 75-80 km/h-val közlekedett Ózdon és azt nem csökkentette a kijelölt gyalogátkelőhely felé közeledve sem, ezért az ott szabálytalanul, ferde irányban, futva áthaladó ittas sértettet fékezés nélkül elütötte. Az I. rendű vádlott ezután megállt és segítségnyújtás céljából odaszaladt a sértetthez, aki azonban az elszenvedett súlyos sérülései miatt a helyszínen életét vesztette. Az utasként jelen lévő II. rendű vádlott észlelve az…

Tovább olvasom

A kormány kivégzi az árstopokat

A kormány szerint augusztusban jelentősen csökkenhet az infláció, 15 százalék körülre, reálisnak látják azt, amit korábban ígértek, hogy egy számjegyű infláció legyen jövőre. „Új eszközöket vezetünk be. Ilyen az az online árfigyelő rendszer, a kötelező akciózás és hogy a SZÉP-kártya hideg élelmiszerre is felhasználható. Ezért a augusztus 1-jén megszűnik az élelmiszerárstop.” – mondta Gulyás Gergely A boltoknak a kötelező akciózás mértékét viszont 10 százalékról felemelik 15 százalékra. Az árstop megszűnését követően is lesz egy fék az érintett termékekre, azokat a beszállítói árnál 15 százalékkal kell majd olcsóbban adni, ezt is…

Tovább olvasom

Zolikám, mit hazudjunk az oktatásról? – Selmeci János írása

Ha én ezeket a számokat a szöszinek kiküldöm, az címlap lesz mindenhol, mert ebből tényleg az látszik, hogy egy csomó iskola maximum gyerekmegőrző lesz innentől, és ebből talán még a kormánypárti szülők is meg fogják érteni, hogy nem a sztrájkoló baloldali pedagógusokat szivatjuk ezzel, meg nem is a volt tanáraikat, akiket utáltak, hanem a gyerekeiket. Egy szó mint száz Zolikám, mit hazudjunk? Zolikám, bajok vannak, már megint írt az az újságíró, az a hülye hajú szőke tudod, aki már a Karmelita előtt a kordonnál is zaklatott téged a múltkor azzal,…

Tovább olvasom

Konferencián ismertették a Hodobay-program részleteit

Nagyszabású szakmai konferencián ismertette Miskolc MJV önkormányzata a nemrég elindított Hodobay-program főbb elemeit csütörtökön az EGO-irodaházban. A rendezvényen a közös gondolkodás jegyében az építész szakma képviselői, ingfatanfejlesztők és -közvetítők egyaránt részt vettek. A közönség a többi közt a Magyar Urbanisztikai Társaság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara tagjainak előadásait is figyelemmel kísérhette. A Miskolc egykori polgármesteréről, dr. Hodobay Sándorról elnevezett program célja, hogy az ország egyik legnagyobb önkormányzati ingatlanvagyonát átlátható és felelős módon fejlessze a magántőke bevonásával, annak érdekében, hogy Miskolc a legélhetőbb magyar nagyvárossá válhasson. Mivel napjainkra a város számos, a…

Tovább olvasom

Válogatott focistát igazolt a DVTK

A DVTK labdarúgócsapata június 16-án, pénteken jelentette be a bolgár válogatott középső védő, Bozsidar Csorbadzsijszki leigazolását. A klub honlapja szerint a 27 éves játékos a lengyel élvonalbeli Widzew Lódz együttesétől érkezik Diósgyőrbe, és a Kisvárdán futballozó Janisz Karabeljov segítségével térképezte fel a magyar körülményeket. Csorbadzsijszki 2014-ben mutatkozott be a bolgár elsőosztályban, és öt évet töltött a CSZKA Szófia csapatában, amellyel Bolgár Kupát nyert, majd kölcsönben játszott a bukaresti FCSB együttesénél, és ismét kupagyőzelmet ünnepelhetett. Két évvel ezelőtt pedig Lengyelországba, a Stal Mielechez igazolt. A 11-szeres bolgár válogatott 2016-ban mutatkozott be…

Tovább olvasom

Folyamatosan takarítják a Szinva medrét

A Szinva Miskolc egyik büszkesége, hiszen nagyon ritka, hogy egy város saját patakkal rendelkezik. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a Szinva és környezete mindig rendezett és tiszta legyen. Azonban vannak olyanok is, akik nem óvják környezetet, ezért szükséges elvégezni rendszeresen a meder takarítását. Szombaton és vasárnap reggel 6 órától a Városgazda munkatársa végig járja a medret a Szinva-terasztól az Ady-hídig, hogy a bedobált flakonokat, papírokat, fémdobozokat összeszedje. A Városgazda a patak-koronának nevezett környező területet rendszeresen gondozza, fűnyírást végez rajta, valamint a gyorsan terjedő japán keserűfű elterjedését…

Tovább olvasom

Előkerült Farkas Flórián és rögtön a kormányt bírálta

A Népszava tudósítása szerint a nyilvánosságot régóta kerülő Farkas Flórián megjelent Szolnokon, a vármegyeháza dísztermében tartott romaügyi konferencián, ahol ráadásul a kormányt bírálva fel is szólalt. Az előtte felszólalók szerint annyi tisztség, poszt jött létre a romaügy kapcsán, hogy minden szépen és jól alakul. Szerintük. A Népszava szerint a Roma felzárkózási fórum elnevezésű csütörtöki rendezvényen két helyettes államtitkár is részt vett: Radomszki Lászlóné a Belügyminisztériumtól és Márkus Ferenc, a Miniszterelnökségtől. A házigazda Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés fideszes elnöke volt. A lap megjegyzi: a politikai széljárás változását mutatja, hogy –…

Tovább olvasom