Rendkívüli ülést tartott csütörtök délután a miskolci közgyűlés. A képviselők mindössze három előterjesztésről tárgyaltak, ezek közül kettő a Számozott utcák területére tervezett új Lidl-áruház megépítését készítette elő.
Tovább olvasomCímke: hodobay-program
A Csengey-kert a miskolci kulturális élet szerves részévé vált
A Hodobay-program célja, hogy a belvárosban megszűnjenek a tájsebek, felújítsák a romos épületeket. Illetve a város szívében ne kavicsos parkolók legyenek, hanem hasznos épületek. Ennek a tervnek egy jelentős állomása volt a Csengey-kert megújulása. Miskolc Érted Fejlődik.
Tovább olvasomKonferencián ismertették a Hodobay-program részleteit
Nagyszabású szakmai konferencián ismertette Miskolc MJV önkormányzata a nemrég elindított Hodobay-program főbb elemeit csütörtökön az EGO-irodaházban. A rendezvényen a közös gondolkodás jegyében az építész szakma képviselői, ingfatanfejlesztők és -közvetítők egyaránt részt vettek. A közönség a többi közt a Magyar Urbanisztikai Társaság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara tagjainak előadásait is figyelemmel kísérhette. A Miskolc egykori polgármesteréről, dr. Hodobay Sándorról elnevezett program célja, hogy az ország egyik legnagyobb önkormányzati ingatlanvagyonát átlátható és felelős módon fejlessze a magántőke bevonásával, annak érdekében, hogy Miskolc a legélhetőbb magyar nagyvárossá válhasson. Mivel napjainkra a város számos, a…
Tovább olvasom