Bár 2025 júniusára ígérték, nagyon úgy fest, hogy az idei nyáron sem nyit ki a Miskolctapolca Barlangfürdő (VIDEÓVAL)

A felújítás titkosítását sem igen értette senki, azt pedig végképp nem, hogy miért maradt ki az egyik legfontosabb a tervekből, a gyógyászati részleg felújítása. Miskolctapolca turizmusa padlón, de úgy fest, az új városvezetés képtelen megoldani a helyzetet és az idei turistaszezon is megy a levesbe, mert továbbra is zárva lesz a barlangfürdő.

Tovább olvasom

Koncz Zsófia együttműködne Gajdos Lászlóval és fordítva

A Fidesz-kormány egykori családokért felelős államtitkára, BAZ megyei országgyűlési képviselője részt vett Gajdos László bizottsági meghallgatásán, ahol a az eddigi jó gyakorlatok és bevált programok esetleges megtartásáról faggatta az élő környezetért felelős minisztert. A két politikus kölcsönösen egyetértett abban, hogy a meglévő értékeket meg kell tartani, és együttműködő szándékukról biztosították egymást.

Tovább olvasom

Mediterrán ciklon érkezik, ez most igazán komoly csapadékkal kecsegtet BAZ megyében is

Jellegéből adódóan jócskán van még bizonytalanság abban, hogy pontosan hol mennyi csapadék fog esni, de péntektől kezdődően folyamatosan számíthatunk csapadékra, jelenleg úgy áll, hogy elég kiadós mennyiségre. A kirándulók számára nem lesz jó idő hétvégén, akik viszont az esőt várják, valószínűleg jól járnak megyénkben is.

Tovább olvasom

Megmaradt szigetelőanyagokat adtak el – öt embert ítéltek el Mezőkövesden

Sikkasztás és pénzmosás miatt ítélt el öt embert a Mezőkövesdi Járásbíróság egy építőipari ügyben – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel. A vádlottak egy építkezésen megmaradt szigetelőanyagokat értékesítettek, hogy így egészítsék ki a fizetésüket.

Tovább olvasom

A polgármester jó ideje bejelentette, hogy Miskolc is csatlakozik a vágatlan május akcióhoz, ám azóta is nyírják a füvet

Jó néhány napja már annak, hogy Gajdos László miniszter (akkor még csak jelölt) az aszályos idő miatt a fűnyírás egész havi elhalasztását kérte a földek védelmében. Tóth-Szántai József is bejelentette, hogy Miskolc csatlakozik, ám a valóságban nem ez történik. Szarka Dénes azt is kiemelte, hogy más dolgok is nagyon nem stimmelnek az ügyben.

Tovább olvasom

Gyűlnek az aláírások a sátoraljaújhelyi uszoda átnevezése ellen

Már csak mintegy 300 aláírás hiányzik ahhoz, hogy elérje a kitűzött ezres célt a sátoraljaújhelyi uszoda átnevezése ellen indított petíció – erről számolt be közösségi oldalán Majoros László. A Demokratikus Koalíció helyi politikusa szerint sokan nem értenek egyet azzal, hogy lekerüljön Wáberer György neve az uszodáról.

Tovább olvasom

Az izék mehetnek a *csába, a Zöld az erdő pedig a Zeneakadémiába – Varnus Xavér lehengerlő stílusban üzent a leköszönő hatalomnak (VIDEÓVAL)

Az orgonaművész kifinomult eleganciával tette fel a pontot az i-re a rendszerváltást követően. A Fidesz-kormánynak címzett üzenetét egy nyilvános videóban fogalmazta meg, melyben a morál, a tisztesség, a művészet és a történelem találkozik az igazságossággal. A közösségi médiában megjelent felvételen Varnus Xavér lírai megfogalmazásban, hozzáadott művészi értékkel ajánl megelebb éghajlatokat az egykori hatalom képviselőinek.

Tovább olvasom

„A cinizmus és a demagógia ‘vezeti’ a sodródó várost” – Szarka Dénes szerint csak látszat a miskolci Fidesz együttműködési hajlandósága

Éles hangvételű közösségi médiás bejegyzésben fogalmazott meg kritikát a miskolci városvezetést és a Fidesz helyi politikája kapcsán Szarka Dénes. Az önkormányzati képviselő szerint a várost jelenleg „cinizmus és demagógia” irányítja, miközben a közéletet továbbra is megosztottság és konfliktusok jellemzik.

Tovább olvasom

Rabosítottak egy miskolci nőt is Rokker Zsolti mellett, mert a kampányban levágta a „Zelenszkij jelöltje” molinót

molinó

Varga Ágnes Mónika április 29-én ment be a rendőrségre ügyvédjével együtt, miután feljelentették. Három óra múlva ujjlenyomattal, tenyérnyomattal, fotókkal és DNS-mintával gazdagodott a rendőrségi nyilvántartás – mindezt azért, mert a kampány során levett egy impresszum nélküli molinót, amelyen az állt: „Zelenszkij jelöltje”. Megkértük, hogy mesélje el a történetét. A nő azt állítja, a feljelentő Bajusz Gábor, miskolci önkormányzati képviselő volt.

Tovább olvasom

Milyen jegyzőt látnánk szívesen Miskolcon?

Ami biztos, hogy Senviczki Erika május elején lemondott Miskolc jegyzői posztjáról. De hogy ki jön helyette? Az ugyan nem kívánságműsor, szóbeszédek már vannak az új jegyző személyéről, de döntés természetesen még nincs.

Tovább olvasom