BAZ6: Jézsó Gábor győzheti le Koncz Zsófiát 2022-ben

Megosztás

Az utóbbi napokra már csak egy előválasztási jelölt maradt állva a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hatos számú egyéni választókörzetben. A területen folyó tárgyalások végeredményei közül a legnagyobb visszhangot a jobbikos Bíró László visszalépése váltotta ki, de ez volt az a körzet, ahol a Civil Bázis színeiben indulni szándékozó Tóth Ádám sem tudott a voksolás szabályainak megfelelő befogadónyilatkozatot felmutatni, így az ő neve sem szerepel majd a szavazólapokon. Az MSZP-tag, és az összes nagy ellenzéki párt által támogatott Jézsó Gábornak így nem lesz különösebben nehéz dolga megnyernie az előválasztást.

Már zajlik az ellenzéki előválasztás első fázisa, érkeznek a jelöltek, ám a BAZ megyei hatos számú választókörzetben gyakorlatilag “véget ért” a küzdelem. A térség jelenlegi országgyűlési képviselője, a kormánypárti Koncz Zsófia – akit édesapja halála után, tavaly választottak meg – azon a választáson legyőzte az ellenzék közös jelöltjét, Bíró Lászlót.
A jobbikos politikus most is az egyik nagy ellenzéki esélyesnek számított, ám a jelölt nagy meglepetésre nemrég bejelentette, hogy visszalép Jézsó Gábor javára.

“Meghoztam életem egyik legnehezebb és legfontosabb döntését. Mert nem Bíró László az első, hanem a nemzet. A nemzet érdeke pedig azt kívánja, hogy az előválasztáson az a jelölt nyerjen, aki a legalkalmasabb a Fidesz legyőzésére. Mondhatnám, hogy én vagyok ez a személy. De tudom, hogy van nálam alkalmasabb. Ismerem őt jól, hisz – ahogy én, úgy ő is – aktív alakítója a borsodi közéletnek, és bár más pártban politizálunk, mégis egy oldalon állunk. Egy szabad és demokratikus Magyarország oldalán. Ezért az országért pedig igenis érdemes áldozatot hozni. Ezennel hátralépek egyet azért, hogy a nemzet és Borsod kettőt léphessen előre. Visszalépek az előválasztáson való indulástól Jézsó Gábor javára”

– mondta Bíró.

Szintén visszalépett a momentumos Pelek Dávid – a 23 éves egyetemista a napokban szintén azt nyilatkozta, hogy a Momentum is Jézsót támogatja.

“A Momentum elkötelezett a kormányváltásban, és a kezdetektől támogatjuk az előválasztást, hogy a lakosok ki tudják választani a helyben legalkalmasabb jelöltet, aki harcba tud szállni az Orbáni-önkénnyel. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választási körzetben a Momentum Jézsó Gábort támogatja az előválasztáson, ezt segítve léptem vissza a jelöltségtől. Köszönöm mindenkinek az eddig kapott támogatást és biztatást! Kérek mindenkit, hogy menjen el szavazni, minél erősebb megbízatást adva ezzel a közös ellenzéki jelöltnek, és a 2022-es kormányváltásnak!”

– írta Pelek.

Jézsónak jelen állás szerint egy ellenfele maradt volna még az ellenzéki előválasztáson: Tóth Ádám, aki a Civil Bázis színeiben, független jelöltként szeretett volna ringbe szállni. A 31 éves szerencsi vállalkozó már tavaly is elindult ebben a körzetben az országgyűlési választásokon. Akkor azt hangoztatta, hogy mindenkiben szövetségest lát, akinek elege van a NER-ből, ez egy harmadik hellyel és két százaléknyi szavazattal jutalmazták a választópolgárok a 6-os körzetben. Mindez természetesen semmire sem volt elég az 50%-ot begyűjtő Koncz és a 46%-kal záró Bíró mögött.

Tóth Ádám megkeresésünkre azt nyilatkozta, hogy “egyetlen pártnál sem kívánt kilincselni az indulási feltételül szabott befogadónyilatkozatért, így senkitől nem is kapott ilyen dokumentumot, ami után nem is csodálkozott, hogy elutasították a részvételi jelentkezését az előválasztásokon.” A tavaszi választásokon azonban mindenképpen ott lesz – tájékoztatta lapunkat.

Így tehát egyetlen olyan jelölt maradt, akit a nagy ellenzéki pártok támogatnak: Jézsó Gábor. Ő az MSZP frakciójába ülne be, ha megnyerné a választást, de támogatja a Momentum, a Jobbik, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd és az MMM is. 2014 óta dolgozik a térség fejlődéséért önkormányzati képviselőként, valamint polgári búcsúztatásokat végez a 6-os számú választókerület mind a 42 településén, Tiszaújvárostól Taktaközön át, Szikszóig és Tokajig.

Helyiként tisztában van azzal, hogy Tiszaújvárost kivéve több településre is jellemző a megfelelő egészségügyi ellátás és a tisztességes megélhetést biztosító munkahelyek hiánya, ami miatt az emberek elvesztették jövőbe vetett hitüket. Fontos feladatnak tekinti a települések szociális és egészségügyi ellátórendszerének bővítését, valamint a közösségi közlekedés fejlesztését. Nagy segítség lehet számára, hogy a tiszaújvárosi polgármester, dr. Fülöp György is támogatja, bár a körzet az ellenzéki becslések szerint így sem lesz könnyen nyerhető.

A választókerület települései:

  1. Alsódobsza
  2. Aszaló
  3. Bekecs
  4. Bodrogkeresztúr
  5. Bodrogkisfalud
  6. Bőcs
  7. Csobaj
  8. Gesztely
  9. Girincs
  10. Halmaj
  11. Hernádkak
  12. Hernádkércs
  13. Hernádnémeti
  14. Kesznyéten
  15. Kiscsécs
  16. Legyesbénye
  17. Mád
  18. Megyaszó
  19. Mezőzombor
  20. Monok
  21. Nagykinizs
  22. Onga
  23. Oszlár
  24. Prügy
  25. Sajóörös
  26. Sajószöged
  27. Sóstófalva
  28. Szentistvánbaksa
  29. Szerencs
  30. Szikszó
  31. Taktabáj
  32. Taktaharkány
  33. Taktakenéz
  34. Taktaszada
  35. Tarcal
  36. Tiszaladány
  37. Tiszalúc
  38. Tiszapalkonya
  39. Tiszatardos
  40. Tiszaújváros
  41. Tokaj
  42. Újcsanálos

Hogy a többi BAZ megyei választókörzetben milyen jelöltek állnak a startvonalra az előválasztáson, ezekben a korábbi cikkeinkben lehet elolvasni:

BAZ1

BAZ2

BAZ3

BAZ4

BAZ5

BAZ7

A megye összes ellenzéki képviselőjelöltjét itt tekintheti át.

Kapcsolódó cikkek