A csütörtöki napon könnyebb lett volna felsorolni azokat a vonalakat, ahol rendesen jártak a vonatok, mint azokat, ahol nem. A miskolci vasútvonalak sem voltak kivételek, a havazás jókora pofont vitt be a jelek szerint nem eléggé felkészült MÁV-nak. Igaz, olyan helyeken is kialakultak kaotikus állapotok, ahol nem is havazott.
Tovább olvasomCímke: vonat
Gázolt a vonat Tiszalúcnál, jelentős késések voltak Miskolc és Nyíregyháza között
Késő délelőtt befejezték a helyszínelést, így korlátozás nélkül, ismét mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok Taktaharkány és Hernádnémeti-Bőcs között, s a Miskolc–Nyíregyháza szakaszon sem kell már hosszabb menetidőre számítani.
Tovább olvasomGázolt a vonat a Tiszai pályaudvar területén
Kedd este a miskolci rendezőpályaudvaron elgázolt egy embert a Miskolcról 20.42-kor a Keleti pályaudvarra továbbinduló Tokaj InterCity, írja a a Mávinform.
Tovább olvasomA MÁV újonnan bérelt mozdonya a Tokaj Intercityn mutatkozott be és azonnal lerobbant
A fővárosból indulva megjárta Hevest, Borsodot, Nyíregyházát, ám a visszafelé úton olyan mávosan meg is adta magát. Az utasok már meg sem lepődnek ezen, hiszen hozzászoktak az elmúlt időszakban.
Tovább olvasomEzeken a vonalakon nem fog járni a vonat
Több szakaszon is jelentős változás lesz a vasúti közlekedésben szeptemberben. Az utasokat pótlóbusszal szállítják majd, de a megállóhelyek eltérhetnek. A Miskolc–Hidasnémeti vonalon szeptember 18-tól 27-ig pályakarbantartási munkálatok miatt a teljes útvonalon, valamennyi vonat helyett pótlóbusz közlekedik. · A Miskolc-Tiszai pályaudvar—Kassa viszonylatban közlekedő Hernád InterCity vonatok helyett Miskolc-Tiszai—Forró-Encs–Hidasnémeti–Kassa (Košice Železnična stanica) megállási helyekkel nemzetközi pótlóbusz közlekedik. · Miskolc-Tiszai és Hidasnémeti között többféle viszonylatban, eltérő megállási helyekkel belföldi pótlóbuszok szállítják az utasokat (Felsőzsolca érintése nélkül). · Csak az InterCity vonatok megállási helyein megálló gyorsjáratok, illetve a csúcsidőszakban egy-egy viszonylatban erősítő pótlóbusz járatok…
Tovább olvasomLerobbant a vonat kedd reggel a Miskolc-Ózd vonalon
Az utasok a két órával később induló következő járaton kívül más alternatívát nem kaptak a MÁV-tól. A visszajárat szintén nem indult el.
Tovább olvasomMit művelt megint a MÁV már hétfő reggel?
A miskolci vonalat is érintő, bosszantó késések és járatkimaradások mellett rengeteg másik szintén el sem indult. A tájékoztató oldalon már magyarázatot sem írnak, csak a puszta tényeket közlik. Valóban jól van ez így?
Tovább olvasomSzeptemberben ismét Vasútmodell Kiállítás Miskolcon
Szeptember második hétvégéjére ismét egy remek programajánlattal jelentkezik Miskolc, vasútmodellezést imádók különösen írják fel a dátumot.
Tovább olvasomA Bükk is érintett: nem elég a 10 bezárt vasútvonal, a Fidesz most újabbakkal teszi ugyanezt
Még fel sem ocsúdhattunk, hogy másfél héttel ezelőtt a kormánypártok végleg bezártak tíz vasúti mellékvonalat, erős borsodi érintettséggel, most újabb hetet ítéltek bezárásra Lázár Jánosék. Vajon kik lesznek a következők? Szépen fokozatosan csurgatják a további és további megszorításokat?
Tovább olvasomJelentős változások a vonatközlekedésben, lesz olyan vonat, amelyik el sem indul
Pályafelújításokra és menetrendi módosításokra kell számítaniuk a vonattal közlekedőknek augusztus 7-től Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat – írja a MÁV közleményében. A Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon augusztus 10-ig Mezőkövesd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás között pályakarbantartás miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon augusztus 23-tól 27-ig – Mezőkövesd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti pályakarbantartás miatt – egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A Tokaj és Hernád-Zemplén InterCity-k, illetve az Agria InterRégió vonatok menetrendjét ez a vágányzár…
Tovább olvasom