Óriásplakátokkal és szórólapokkal indít kampányt a miskolci Fidesz-KDNP-PontMI frakciószövetség Magyar Péternek tulajdonított, de mindmáig egyetlen forrásból – a Tisza Párt elnökének exfelesége, Varga Judit állításából – származó kijelentések miatt. A kormánypárti képviselők szerint Magyar Péter Miskolcot „lepratelepnek”, „pöcegödörnek”, a miskolciakat pedig „fogatlan proliknak” nevezte volna, ám ezekre az állításokra azóta sem került elő független bizonyíték, hangfelvétel vagy más hitelt érdemlő forrás.
Tovább olvasomCímke: Varga Judit
Előterjesztés egy nem létező nyilatkozatról: így védi Miskolcot a Fidesz
A miskolci közgyűlés csütörtöki ülésén abszurd helyzet alakult ki. A testület egy olyan városvédelmi nyilatkozathoz való csatlakozásról szavazott, amely a szavazás pillanatában még nem is létezett. Hollósy András alpolgármester előterjesztése egy jövőbeli, meg nem írt dokumentumhoz kívánja kötni Miskolc közgyűlését – azzal az indokkal, hogy védeni kell a várost Magyar Péter állítólagos kijelentéseitől.
Tovább olvasomKáderfórum sajtótájékoztatóval: így járta az országot a KDNP Miskolcon
A Kereszténydemokrata Néppárt szerdán Miskolcon folytatta országjárását, amely elnevezés kissé túlzónak tűnik, ha közelebbről megvizsgáljuk, mi is történt valójában. Az eseményen ugyanis nem került sor nyílt fórumra, közönségtalálkozóra vagy bármiféle párbeszédre a miskolciakkal – helyette a párt országos vezetői a saját helyi kádereiket, alpolgármestereiket és szervezeti elnökeiket hívták össze egy zárt körű megbeszélésre, amit aztán egy sajtótájékoztatóval koronáztak meg.
Tovább olvasomSzily Nóra visszaüzent a hányingert kapó Varga Juditnak
Néhány nappal ezelőtt Szily Nóra újságíró, pszichológus készített karácsonyi interjút Magyar Péterre a Tisza Párt elnökével. Az interjú nagy sikert aratott, hiszen összességében már több mint egymillió ember nézte meg a beszélgetést. Köztük volt Varga Judit egykori igazságügyi miniszter, Magyar Péter korábbi felesége is.
Tovább olvasomFideszes belharc, Lázár János kegyetlenül beszólt a miskolci Varga Judit visszatérésére: „Szegény gyerekek!”
A közlekedési miniszter azt is hozzátette Varga Judit újabb közéleti szerepvállalásához kapcsolva, hogy reméli, nem lesz még egy kegyelmi ügy. Jó ideje látható, hogy a Fideszen belül egyre nagyobb repedések vannak, de ez az eddigi egyik legdurvább odaszólás egy korábbi minisztertársnak.
Tovább olvasomMárki-Zay Péter: Varga Judit az a miniszter, aki az elmúlt másfél évtized legdurvább bűncselekményeiben volt érintett
Szeptember végén Márki-Zay Péter, az ellenzék 2022-es miniszterelnök-jelöltje volt a vendégünk. A beszélgetés során Hódmezővásárhely polgármestere kitért Varga Juditra is, illetve arra, hogy a Fidesz vissza szeretné hozni a politikai életbe az egykori igazságügyi minisztert.
Tovább olvasomKözkívánatra? Arra kérik a miskolci Varga Juditot, hogy térjen vissza a politikába
Nem zörög a haraszt? A sokadik fideszes politikus dicséri és kéri nyíltan a korábbi igazságügyi minisztert, hogy térjen vissza. Még nincs két éve, hogy a fideszes pedofilbotrány Novák Katalinnal együtt Varga Juditot is elsöpörte. Itt a nagy visszatérés?
Tovább olvasomAsztalos helyett miniszterelnök-jelölt lesz Varga Juditból?
A nagy nyári kánikula közepette a hétvégén Orbán Viktor miniszterelnök igencsak felkavarta a kedélyeket a Mandiner Hotel Lentulai műsorában adott interjújában, amikor a korábbi igazságügyi miniszterről úgy fogalmazott: „ritkán bukkan fel a magyar politikában olyan született tehetség, amilyen Varga Judit miniszter asszony volt. Juditban miniszterelnöki képességek voltak.”
Tovább olvasomHosszú interjú Orbán Viktorral: „Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak”
Orbán Viktor miniszterelnök a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában adott részletes interjút Lentulai Krisztiánnak, amelyben Kapu Tibor űrutazásától kezdve a magyar politika kulcsszereplőin át egészen a kormányzás kihívásaiig számos témát érintett.
Tovább olvasomMagyar Péter nyaralásból visszatérve indította el pártja választási kampányát
Magyar Péter szombat este jelentette be Facebook-oldalán, hogy a Tisza Párt hivatalosan elindítja az országgyűlési választási kampányt. A párt elnöke egyhetes, gyermekeivel töltött nyaralásából tért vissza, és azonnal kampányüzemmódba kapcsolt. A kampány céljaként „a hazánk visszavételét és egy emberséges Magyarország építését” jelölte meg.
Tovább olvasom