Vajna Tímea 40 milliárdos örökségért harcol

Közel két éve már, hogy Andy Vajna filmproducer és üzletember 74 éves korában elhunyt, de özvegye, Vajna Tímea továbbra sem jutott hozzá a jelentős örökségéhez – írta az Index. A Blikk úgy tudja, hogy az özvegyet érzelmileg nagyon megviseli a közel negyvenmilliárd forintért folyó jogi procedúra, holott a végrendelet szerint egyértelműen övé a vagyon. Rendkívül bonyolult az amerikai cégháló, amit Andy Vajna a halála előtt kezdett teljesen átalakítani. Könnyen el lehet veszni az útvesztőkben, Timi próbál helytállni, de való igaz, hogy nagyon kimerítik érzelmileg ezek a csaták a bíróságon –…

Tovább olvasom

Az “elszegényedett” Vajna Tímea mellett villantott Amerikából, ahová magángéppel utazott

Ahhoz képest, hogy elmondása szerint enni sincs pénze, Vajna Tímea nemrég magánrepülővel utazott vissza Amerikába, amiről több képet is posztolt az Instagram-oldalára. De a kommentelők ahelyett, hogy az aranyos macskáitól olvadoztak volna, nekiestek az özvegynek, hogy ahhoz képest, hogy „szűkölködik”, mégis telik egy magángépre. Tímea ezeket a hozzászólásokat teljesen figyelmen kívül hagyta. Néhány nappal később pedig egy olyan fotót rakott ki, amin nemcsak formás lábait, de a mellét is megvillantotta a követőinek. Tímea a fotó mellé csak ennyit írt: „My fav dance style is rumba (A kedvenc táncstílusom a rumba)”.…

Tovább olvasom

Vajna Tímea is elkapta a koronavírust

Méghozzá egy külföldi születésnapi partin – nyilatkozta a Borsnak. „Augusztus elején külföldön, egy születésnapi partin voltam, ahol ott voltak Andy barátai is. Az egyikükről később kiderült, hogy covidos. Tőle kaptam el én is” – idézi a Bors Vajna Tímeát, akivel a házánál, kaputelefonon tudtak beszélni. A cikk szerint erős tüneteket okozott nála a koronavírus-fertőzés, „rettentően fájt a tüdőm, a mellkasom, a hátam, nagyon durva, erőteljes tüneteim voltak, iszonyúan fájt mindenem. A szaglásom, az ízlelésem csak pár nappal ezután ment el. Most már valamivel jobban vagyok, de a lépcsőn például még nem…

Tovább olvasom

Kirabolták Ibizán Vajna Tímeáékat

Komoly bajba kerültek a külföldi nyaralásuk során. Vajna Timiéket az ibizai nyaralásuk során kirabolták. A tolvajok még a széfet is feltörték, minden értéket (pénzt és ékszereket) elvittek. Ami ennél is jobban fáj Vajnáéknak, az az, hogy az irataikat is eltulajdonították, így fogalmuk sincs, hogyan fognak hazajutni. A híresség az Instagram oldalán osztotta meg a döbbenetes hírt: Azt is leírta, hogy nem tudják, hogyan lehet pótolni az ellopott útiokmányokat: atv.hu

Tovább olvasom

Rettentő szexi képeket tett ki magáról Vajna Timi

Nem is kétséges, hogy kiváló formában van a celeb kisasszony. Ibizai nyaralásáról posztolt szuperszexi képeket saját magáról. Éppen Ibizán nyaral szerelmével Vajna Timi, de szerencsére volt ideje lőni magáról pár igazán pikáns fotót, ami tuti, hogy mindenki megvadít. Vajna Tímea sokáig volt Magyarországon, hiszen meglátogatta várandós testvérét, elment elhunyt férje, Andy Vajna síremlékéhez, és végre újra együtt lehetett szerelmével, Zolival. Elég megterhelő volt a szépséges üzletasszony számára az utóbbi egyedül töltött időszak, de most végre úgy néz ki, hogy fellélegezhet, hiszen Spanyolországban piheni ki a fáradalmakat párja társaságában. Ibiza szépsége…

Tovább olvasom