Borsod is megmozdult a bajban, így segítenek a menekülteken megyénkben

Miskolcon kívül számos más település is segítséget nyújt az Ukrajnából menekülő embereknek. Ötödik napja tart az orosz-ukrán háború. A menekültek pedig folyamatosan érkeznek Magyarországra is. Információink szerint eddig körülbelül százezren lépték át a magyar határt. Az átkelőknél civil és segélyszervezetek igyekeznek támogatást nyújtani, de olyan is van, aki saját autójával indult el a magyar-ukrán határhoz – számolt be róla a Minap.hu. Miskolc is egy emberként mozdult meg a bajban: civilek, egyesületek, segélyszervezetek igyekeznek mindent megtenni az Ukrajnából menekülőkért. Ördög Norbert például személyszállítással foglalkozik. Amint azt a Miskolc Mának, a Miskolc Televízió hírműsorának…

Tovább olvasom

Így segítik a menekülteket Záhonynál – fotóriport az ukrán határról

Répási László beszámolója és képei a záhonyi és a beregsurányi határátkelőhelyről. Reggeli indulásunk után nem tartott sokáig az út, kellett egy kávé a szervezetbe és némi üzemanyag a tankba. Szándékosan nem az autópályát választottam, hogy izgalmasabb legyen az út. Nyíregyházáig nem is láttunk ukrán rendszámos autókat, de a megyeszékhelyen már sűrűbben jöttek velünk szembe. Második célállomás volt Záhony. Szijjártó Péter érkezésünkkor haladt át a határátkelőhelyen, Csapon át is adta a 100 ezer liter üzemanyagot Kárpátalja kormányzójának, Viktor Mikitának, amivel egészségügyi intézmények, a mentőszolgálat, a humanitárius szervezetek, a katasztrófaelhárítás működését segítik.…

Tovább olvasom

Putyin úgy gondolta, 48 óra alatt átveszi a hatalmat Ukrajna felett, de súlyosat tévedett, naponta 6500 milliárd forintosat

Ennyibe kerül ugyanis Oroszország számára minden egyes háborús nap, ráadásul az eredmények eddig messze elmaradtak a várttól. Több szakértő szerint az orosz diktátor arra számított, hogy az ukrán emberek és Zelenszkij elnök is gyorsan elmenekül a harcok kezdetekor, ám ehelyett kemény ellenállásba ütköznek mindenhol csapatai. A pénz pedig gyorsan fogy. Döntő lehet? Vlagyimir Putyin orosz elnök még azelőtt, hogy csütörtökön háborút indított Ukrajna ellen, azt állította, hadserege 48 óra alatt átveheti a hatalmat az ország felett. A háború negyedik napján a jelek szerint úgy tűnik, hogy az ukrán védelmi erők…

Tovább olvasom

Putyin már atomfegyverekkel fenyegetőzik, a NATO-főtitkár szerint ez veszélyes és nagyon felelőtlen

Az orosz elnök fokozott készültségbe helyezte a nukleáris fegyverarzenálját, ami döbbenetes fenyegetés a mai, modern világban. „A nyugati országok nemcsak barátságtalan gazdasági lépéseket tesznek hazánkkal szemben, hanem a nagy NATO-országok vezetői is agresszív kijelentéseket tesznek hazánkkal kapcsolatban. Ezért elrendelem, hogy Oroszország elrettentő erőit különleges szolgálati rendszerbe helyezzék át” – mondta az orosz diktátor. Az orosz nukleáris erők fokozott készenlétbe helyezését „veszélyesnek és felelőtlennek” nevezte a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg. Ha ezt a retorikát hozzáadjuk ahhoz, amit Oroszország Ukrajnában művel – háborút indít egy független, szuverén ország ellen –, akkor ez még inkább jelzi…

Tovább olvasom

Ukrajna és Oroszország végre leül tárgyalni

Ezt Jurij Voszkreszenszkij, a fehérorosz Demokratikus Erők Kerekasztala vezetője jelentette be a TASZSZ orosz hírügynökség szerint. „Úgy értesültem, hogy Zelenszkij elnök felhívta Lukasenka elnököt. Lukasenka meggyőzte Zelenszkijt arról, hogy mentse meg Ukrajna állami szuverenitását és ukrán delegáció most útnak indul Gomel felé” – írta Voszkreszenkij a Belpresszcentr telegram-csatornáján. Natalja Ejszmont fehérorosz elnöki szóvivő a BelTA hírügynökségnek megerősítette, hogy Lukasenka beszélt telefonon Zelenszkijjel, és egyebek között arról biztosította, hogy egyetlen fehérorosz katona sem harcol Ukrajnában. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint a fehérorosz elnök felhívta Putyint és arra kérte, hogy ne…

Tovább olvasom

Veszélyben a környezet, orosz találat ért egy kijevi radioaktív hulladék-tárolót, de egy olajtárolót és gázvezetéket is – videó

Annak tudatában, hogy a csernobili atomerőmű is már az oroszok kezére került, nem túl rózsás a helyzet. Egyelőre nem tudni, mennyire sínyli meg a környezet ezt a háborút. A Kijevet ért vasárnap hajnali rakéta és tüzérségi támadások során lövedékek hullottak a radioaktív hulladékokat kezelő Radon vállalat telephelyére. Az incidensről a harcok miatt az óvóhelyen tartózkodó őrség számolt be, egyelőre nem tudni, hogy kerültek-e sugárzó anyagok a levegőbe, mert a robbanások miatt már nem működik az automata mérőrendszer. A katasztrófavédelem közlése szerint a találatok ellenére a tárolók épek maradtak. Az Ukrajnát…

Tovább olvasom

Elképesztő: megjelentek a taxis hiénák az ukrán határnál, hogy horrorösszegért fuvarozzák a menekülteket

Egész vagyont kérnek el egy néhány kilométeres utaztatásért, a fővárosba pedig egy gyengébb fizetés a fuvar ára. Döbbenetes, hogy vannak, akik még az ilyen nehéz helyzetbe kerültek esetében is csak a lehúzást látják. Vannak akik üzletet csinálnak az ukrán menekülthullámból. A magyar határ mentén megjelentek a taxishiénák, akik elképesztő összegekért szállítják a háború elől menekülőket Budapestre – írja a Budapestkornyeke.hu. Hiéna taxisok Az ukrán-magyar határon megnövekedett menekültáradattal egyidőben megérkeztek a taxis hiénák is. A Migration Ad nevű civil szervezet szerint a vannak olyan mezítlábas taxisok, akik 150 ezer forintért viszik…

Tovább olvasom

Egy idős ukrajnai orosz durván kiosztotta az országba betört katonákat | videó

A Krímtől északra található, az oroszok által nem rég elfoglalt ukrán városban, Melitopolban egy öreg orosz igen keresetlen szavakkal ment neki a megszállóknak. „Oroszok támadják meg Ukrajnát, annyira el van ez b*szva. Mit kerestek ti itt? Mi éljük az életünket éljétek ti is a tieteket. Én is orosz vagyok, de ebben az országban élek. Hát nincs semmi gondotok a saját országotokban? Ott ti mind gazdagok vagytok? Szégyelljétek magatokat” – mondta az öreg a katonáknak (A HVG fordítása)

Tovább olvasom

Szombat reggel megérkezett az első menekült Miskolcra

A Tiszai pályaudvaron szált le egy hatvan év körüli ukrán nő, aki érkezését követően segítséget kért a rendőrségtől jelezve, hogy a háborús Ukrajnából érkezett. Ezt követően ideiglenesen a városházán szállásolták el – számolt be az esetről a Minap. A miskolci önkormányzatot értesítették, és az idegenrendészeti hivatal nyitásáig a városházán kapott helyet a menekült. A nő egyedül érkezett, az információk szerint jó egészségi állapotban volt. A városházán élelmiszercsomagot is kapott, majd fél 8-kor jöttek érte az idegenrendészet munkatársai. A protokoll szerint ugyanis – mivel nem kettős állampolgár – az ügyét az…

Tovább olvasom

Több irányból támadják az oroszok Kijevet, mindenhol utcai harcok dúlnak

Kijev több irányból is támadás alatt áll – jelentette szombat hajnalban az amerikai Fox televízió hírcsatornája, a brit Sky News pedig arról adott hírt, hogy Kazahsztán nem hajlandó katonákat küldeni Moszkva segítségére. A televízió helyszíni tudósítója arról adott hírt, hogy az utcákon heves harcok folynak, és hangos robbanásokat lehet hallani – írja az MTI. Különösen hevesek az utcai harcok a város északi és nyugati részein. Az ukrán hatóságok is jelezték, hogy az orosz csapatok átlépték a város határát. A Fox szerint Kijevet több irányból éri támadás. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök…

Tovább olvasom